Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Régóta szerettem volna összehozni egy spanyol-portugál rangadót albariño/alvarinho vonalon, „Igazságot a portugáloknak!” mottóval. Az albariño a legrangosabb spanyol fehér és ma már nemzetközileg is felkapott fajta, az alvarinho-ra viszont rá sem nyitnak. Én valahogy fordítva ültem a lóra: alvarinho-ban van kedvenc pincém, albariñóban még nincs. Két borból nem lesz rangadó, de egy best buy riasztás összejött. Continue reading “Igazságot Portugáliának! – albariño vs alvarinho”
Azt hittem, az ilyen boroknak már bealkonyult, de mint a mellékelt ábra mutatja, valahol messze délen, örökös napsütésben skáláznak még a szirének. És elcsábultam én is. Nem lenne egyszerű kiporciózni, hogy ebben mekkora szerepet játszott a nosztalgia trip, a szerotonin-fröccs, illetve a műélvezet. Continue reading “Az utolsó nemzetközi playboy – Rodriguez de Vera Serie Limitada 2015”
Radován komoly bizalmi tőkét épített fel nálam az új spanyol vöröseivel. Amit aztán megfelezett ezzel a bohócborral, meg ezzel a halvérű riojával. Viszont az Atlantis fehérekkel megint gazdag telért talált. Continue reading “Legyél naprakész – Atlantis Albariño 2018”
Az én tartós memóriámba ez az alapképlet vésődött be: Ribera del Duero = Rioja – (savak + ízlés + kultúra). És míg Riojából közel két tucat borászatot tudnék elég pontosan elhelyezni a stílus térképen, addig Ribera del Dueróból egyetlen pincének sem lettem visszatérő ügyfele. A Valbuenákkal és Unicókkal való találkozást követően ugyan összeeszkábáltam azt az aranyköpést, hogy a legjobb rioja Ribera del Dueróban készül, de ezek a borok az én fejemben a borvidék fölött állnak, és nem meglepő módon a beszerzési szokásaimat sem forgatták fel. Continue reading “Szőkített fekete – Ribera del Duero”
Gyerekkoromban lenyűgözött Dürer szőrszálanként megfestett nyula, és felnőttként is megbabonázott a serténként megrajzolt vaddisznó. A vadkannak amúgy sok van a rovásán, ő a névben szereplő „Ellenségem”, aki azon dolgozik, hogy minél kevesebbet igyunk. Continue reading “Szeresd, amit csinálsz, csináld, amit szeretsz – Casa Rojo Enemigo Mío 2017”
Papíron rioja, de köszönőviszonyban sincs a szokásos stílussal: ez inkább a garnacha édes gyümölcse, mint a tempranillo klasszikus szerkezete. Rioja-alsó (Rioja Baja) – ahol a borászat található – klimatikusan és fajtaösszetétel tekintetében is közelebb esik Navarrához, mint az „igazi” Riojához (Rioja Alta & Alavesa). A Vendimia szénsavmacerált primőrként kezdte karrierjét, de mára megkomolyodott. Continue reading “Édes kis bűn – Palacios Remondo La Vendimia 2017”
Officially Rioja but shows no resemblance to the standard style – this is a garnacha fruit bomb, not a savoury, elegant tempranillo. Rioja Baja, where the grapes come from is closer to Navarra both in terms of climate and varietal selection than to the „real” Rioja (Alta & Alavesa). Vendimia started out as a carbonic macerated young wine but since then seems to have grown in stature. Continue reading “Sweet Little Sin – Palacios Remondo La Vendimia 2017”
A márciusi Decanter mencía-tesztjének győztes bora. Minthogy a másik 87 versenyzőt nem kóstoltam, így a rábólintás részemről röhejesen megalapozatlan, de ez az a ritka eset, amikor szemrebbenés nélkül elhiszem, hogy igazuk van (a tavalyi Wine Spectator Top 100-ban a 35. helyen végzett és mások sem fukarkodtak az elismeréssel). Continue reading “Mestermű – Palacios Petalos 2016”
Winner of the latest Decanter mencía panel test (March 2019 issue). Not having tasted the other 88 contestants, my approval is hilariously unfounded but this time I can easily believe that it’s the best (having tasted quite a few panel test winners over the years this is the exception rather than the rule). It also made it to Wine Spectator’s Top 100 list in 2018. Continue reading “Mencía tour de force – Palacios Petalos 2016”
You must be logged in to post a comment.