Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Négy borászatot sűrítettünk két napba barátokkal január végén Szekszárdon és Villányban, kis kézművestől a nagyban utazókig. A Bodri pincénél kezdtünk, a tapasztalatok egy mondatba sűrítve: best buy alapborok és remek táborverési lehetőség egy több napos szekszárdi túrához. Continue reading “Helyszíni szemle: Bodri Pincészet, Szekszárd”
Arról ugyan már leszoktam, hogy dél-alföldi kertünk vegetációjának alakulásából izgatottan latolgassam a hazai évjáratok kilátásait, de az eddig kóstolt borok azt mutatják, hogy érdemes lehet a 2017-es nagy vörösekre rákészülni. És ezzel az évjárattal a szekszárdiak 2012 óta tartó fél- és negyedsiker sorozata is megszakadhat végre. Continue reading “Van remény – Heimann Kékfrankos 2017”
I’m no longer in the habit of trying to make bold hypotheses about the potential quality of a given vintage by carefully monitoring the developments of the vegetation in our garden but the Hungarian reds I have tasted so far clearly suggest that 2017 is a year when premium reds might once again merit attention. This may also be the year when the run of mediocre vintages in Szekszárd had finally come to an end. Continue reading “On the rise – Heimann Kékfrankos 2017”
Mintha egy tíz évvel ezelőtti borbemutatón járnék. Ez jutott eszembe májusban, az Aranyos Szekszárd barokk-barrik tölgyfaszörnyei között bolyongva. Optimista énem azt mondja, hogy csupán az aranyéremhez kell ez, de a borvidék valójában már biztos nem itt tart. Az üdítő kivételekből kiindulva hajlamos vagyok hinni neki.
A hősidőkből fel tudok idézni szekszárdi vörösöket, melyek kétségtelenül lenyűgöztek annak idején – Vesztergombiék 2003-as Cabernet Sauvignon Reserve-je jut elsőként eszembe, az a bor mindenkit megvett, Alföldi Merlot-tól Dagadtosig -, mégis, hosszú ideje meggyőződésem már, hogy a borvidék rossz lóra tett a bordeaux-i fajtákkal. Különösen az uralkodó merlot-val és a cabernet franc-nal: nem illenek ezek a klimatikus adottságokhoz, sem a helyi borkészítési stílushoz; boraikat én közönségesen behízelgőnek és édesnek, egyszersmind zavarbaejtően zöldnek találom.
Continue reading “Új kedvenc Szekszárdról – Mészáros Grandiózus Malbec 2016”
Ez mi ez? Tartottunk egy cabernet franc vaktesztet, és az egyik vendégbor ellopta a sót. Annyira vendég volt, hogy a meglepetésért felelős barátom sem tudta felidézni, honnan keveredhetett a pincéjébe. Continue reading “Angolul UFO, magyarul ART – Schieber Quinta Essentia 2012”
Az első korty után a feleségem utálta ezt a bort. Az ártatlanság vélelmének méltányos idejű fenntartásán túl én sem találtam volna kapaszkodót a cáfolathoz. Noha nem akartam elhamarkodottan megbélyegezni, fejben már megvolt az alapgondolat: egy újabb múltban ragadt magyar bor, és az első címötlet is: „Megállt az idő”. Az idő azonban nem állt meg, jöttek-mentek a kontextusok, ételek, kedvek, borok, nap és árnyék – az utolsó decik a negyedik napon fogytak el -, és biztos kiesőből a derék középhadba küzdötte föl magát. Continue reading “Nem hajt a tatár – Szeleshát November 2017”
Fajtaválasztékát leszámítva, a Heimann Pince igencsak konzervatív vonalat visz. Ám a közelmúltban megtapasztalva, hogy hová jutott a 2007-es és 2009-es Barbár, vagy a 2007-es Franciscus bennem is felébredt a hagyományőrző, és most már félve gondolok arra, hogy a progresszió nevében esetleg újraírják a receptet. Mivel a birtokon a borászati munkát egyre nagyobb mértékben ifj. Heimann Zoltán irányítja, aki minden mai trendet ismer, és láthatóan ki is akar próbálni, kétség sem férhet ahhoz, hogy a konzervativizmus állandó ostrom alatt áll. Continue reading “Fejesugrás a korszellembe – Heimann Stílusgyakorlatok”
Nem ez a kedvencem az új Vida-címkék között, de így is magasan szárnyal az előzményekhez vagy a magyar átlaghoz képest. Grafikailag amúgy nem érheti kifogás, fenntartásaim alapvetően személyes jellegűek: soha nem rajongtam Pán Péterért (még kevésbé legfőbb rajongójáért). Continue reading “Friss fuvallat – Vida Ölelés Merlot 2016”
Not my favourite among the new batch of Vida labels but still way above the earlier ones or the Hungarian average. The graphic design is fine, my quibble is mainly personal: I never liked Peter Pan (even less so his best known fan). Continue reading “Breath of fresh air – Vida Ölelés Merlot 2016”
You must be logged in to post a comment.