Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Eljött a nagy pillanat, nyíltak a kártyák, felfedődtek a lapok. Az eredmény döntetlen lett, de xG-ben simán nyertük a meccset. Mire fogok emlékezni három év múlva? Először is, hogy Barta a király. Másodszor, hogy mennyire magas volt a színvonal. Harmadszor, hogy mennyire más az eredmény, ha egyszerre hat vendégre és egy borra kell figyelnem, mint amikor nulla vendégre és egy borra. Continue reading “Magyar-osztrák örökrangadó”
Nem én voltam az ötletgazda, de ha már beleestem a wachaui krédóba, gondoltam ráérősen szétnézek; régen jártam feléjük, ki tudja mikor fogok legközelebb. Annak, hogy kerüljük egymást merőben prózai oka van: kiárazódtam a piacról. Évente egyszer-kétszer előfordul, hogy kicsengetek 30-40 eurót egy palack borért, de nem egy zöldvelteliniért vagy egy osztrák rieslingért.
Wojciech Bonkowski azt mondja, hogy minden osztrák bor egyforma. Úgy egyforma, mint minden Mozart-mű. És egy Beethovenre vágyik, aki kiszórja a régi berendezést és a szőnyegtől a csillárig felújítja a lakást. Vagy legalább egy Horowitz-ra, aki nem szór ki semmit, de átrendezi a szalont. Continue reading “Minden osztrák bor egyforma”
Eredetileg én is éreztem a kényszerítő erőt abban az érvelésben, hogy Magyarország a fürgelábú Akhilleusz és Ausztria az ólomléptű teknős, így elkerülhetetlen, hogy idővel ledolgozzuk a hátrányt. Zénón paradoxona szerint persze soha nem előzhetnénk meg őket, de ez nem is volt cél. Continue reading “Megkergetett a teknős”
Ez a bor nekem mindig rácsodálkozás. Szóval a villányi fehér jó tud lenni. A stílus sem ismerős más borvidékeinkről, meg is lep, vakon valószínűleg osztráknak tippelném a precizitása, élénksége révén. Na és a magyar zöldvelteliniben sem hiszek, ritkán győz meg – ez ugyan házasítás, még az is lehet, hogy azért működik. És ha már, akkor örömmel látom, hogy az általam sokra tartott, ám fájóan mellőzött hungarikum, a királyleányka is helyet kapott benne. Continue reading “Fehéret Villányból – Bakonyi Csavargó 2020”
Tavaly megkérdeztem Bernhard Ottot, hogy miért meszelte el a Qvevrét, amit én izgalmas és sikeres utazásnak véltam a veltelini középpontja felé. Azt válaszolta, hogy a földbe ásott amforás gyakorlatilag technológiamentes készítésmód túlságosan meghatározza a bor jellegét, márpedig őt most éppen a dűlők rezdüléseit pontosan közvetítő kifinomult és áttetsző borok foglalkoztatják. Continue reading “Jó, ahogy van – Bernhard Ott Grüner Veltliner Kirchthal 2017”
Last year I asked Bernhard Ott why he has turned his back on Qvevre which I considered to be a unique and highly satisfying exploration of the soul and core of grüner veltliner. He said that the ancient technique of whole bunch fermentation and long ageing in amphorae dug into the ground had a homogenizing effect erasing the elusive terroir features and at the present stage of his learning curve he could see nothing more important than to produce elegant, transparent wines able to reflect the individuality of his vineyards. Continue reading “Delicious – Bernhard Ott Grüner Veltliner Kirchthal 2017”
Én erősen hiszek a műfajokban, így ez a bor némileg zavarba hozott. A grüner veltliner világkarrierjének alapító mítosza egy nagyszabású burgundi/chardonnay vakteszthez kötődik, ahol a tekintetes zsűrit alaposan megtréfálták a méregdrága burgundiak közé rejtett zöldveltelinik. A történet fontos hivatkozási alap lett az osztrákok számára, és ami azt illeti, én sem tudom kiverni a fejemből. Continue reading “Csúcstámadás oxigénpalackkal – Schloss Gobelsburg Grüner Veltliner ‘Lamm’ 2015”
You must be logged in to post a comment.