Minden is – Drop Shop 2019

Szeretek bort kóstolni, jókat enni, barátokkal beszélgetni. Arra viszont másfél évtized alatt sem jöttem rá, hogy a hármat hogyan lehet egyszerre csinálni. A beszélgetés teljes embert kíván, vagyis nem kompatibilis a borkóstolással, hacsaknem a borról beszélgetünk. Az evés ellenben nagyon is jól megfér az ivással, sőt, kívánják egymást. És ez abban az esetben is igaz, amikor a bor a főszereplő: négy-öt kortyot meg lehet inni éhgyomorra, de egy hosszabb sornál a savaktól éhesek, az éhségtől feszültek leszünk, és ez a lappangó gyomorideg sokkal zavaróbb az értékelés szempontjából, mint néhány helyesen megválasztott falat.

Ha engem kérdeznek, az eszményi kóstoláshoz kipihentség, nyugalom és vágy szükséges. Az első kettő azért, hogy a befogadás sávszélessége, illetve a kapott kép felbontása maximális legyen. A vágy pedig azért fontos, mert elmélyült figyelmet csak arra szánunk, amire kíváncsiak vagyunk. Vágy nélkül a figyelem ingatag.

Ebből a leírásból már sejthető, hogy a borfesztivál nem az én műfajom. És nehéz lenne cáfolni, hogy a sétáló kóstoló valójában a borfesztivál elit alesete. Ha mégis megpróbálnám, azzal érvelnék, hogy az előnyök már-már átlényegítik: fedettpályás, időjárásfüggetlen, hangtompított, szagszigetelt, koncepció mentén válogatott.

Az évek folyamán sokszor megírtuk, hogy a Drop Shop Portfólió Bemutatója a lehetséges világok legjobbikát képviseli. A helyszín könnyen megközelíthető, a környezet felemelően szép, az infrastruktúra ideális, a felhozatal széles és nagyvonalú. Eszményi mintavételezési alkalom annak, aki szeretné megtudni, hol tart most a világ. És a „világ” ezúttal tényleg nem szóvirág: akit kizárólag a déli félteke érdekel, az is órákon át kóstolhat.

Amikor hazaértem az idei Drop Shop Portfólió Bemutatóról, azt mondtam a feleségemnek, hogy jövőre neki is el kell jönnie, kerül, amibe kerül (vidékieknek sokszoros a szorzó). Ugyanakkor az úton hazafelé folyton az járt a fejemben, hogy még mindig nem tudom, hogyan kell ezt csinálni. Az volt az érzésem, hogy durván alulbecsültem a választékot. Azt hittem, elég lesz, ha lemondok a mesterkurzusokról. A korábbi években a vonatozás és a bioritmusom miatt az 5-kor kezdődő sétálókóstolóra általában másfél órám jutott, aminek a fele kézfogásokra ment el. Idén a körülmények szerencsés alakulásának köszönhetően három és fél órám maradt a távozásig. Ebből két órát derekasan kóstolással és jegyzeteléssel töltöttem, közel egy órát már csak kóstolással. Mégis elégedetlen voltam, amikor utólag elkezdtem felidézni, hogy mi mindent hagytam ki. Annál jobban meglepődtem, amikor néhány nappal később a jegyzeteimet összegezve kiderült, hogy így is 35 bort kóstoltam. Ez nyilván nem emberfeletti, de tőlem a maximum. Vagyis nem voltam rest, a hiba inkább a hozzáállásban lehet. Nem azon kellene siránkozni, hogy mennyi minden maradt ki, hanem annak örülni, hogy mennyi mindent került be. Nem amiatt sopánkodni, hogy mennyivel többet kóstolhattam volna, ha nem állok szóba senkivel, hanem annak örülni, hogy mennyi régi ismerőssel találkoztam.

Mit tudtam meg? Slágvortokban: a kékfrankos felnőtt, a recept kész; a sangiovese monumentális fajta; a vermentinóval közelebbi ismeretséget kell kötnöm; az albarinónál vonzóbb fehér fajtát nehéz elképzelni; a Mordorée-nél a főborász halála után sem esett a színvonal; ideje felfedeznem Szicíliát; a Philipponat-nak nincs gyenge pontja.

Nem biztos, hogy ezek voltak a legjobb borok, amiket kóstoltam, de valamiért ezek maradtak meg a leginkább:

ColleMassari Melacce Montecucco Vermentino Doc 2017

Toszkána vörös, és bár vagy két tucatnyi alkalommal jártam ott, és soha nem ugrottam el, ha fehérrel kínáltak, addig még nem jutottam el, hogy akár egynek is megjegyezzem a nevét. A ColleMassari 10 euró körüli vermentinója  egy riesling petrolos aromáit és élénkségét ötvözte citrusos, virágos, mandulás díszítő jegyekkel és nagyobb testtel. A szélességi fokhoz képest meghökkentően friss, penge savakkal (citrompótló nélkül).

Nittnaus Altenberg Blaufränkisch 2016

Már a 2017-es alapszintű Kalk und Schiefer is megvett, a dűlőválogatottak pedig komplexitás és kifinomultság terén két lépéssel előtte járnak. Az Altenberg észak-rhone-i syrah-k jellegét és minőségét idézi a kékfrankos cseresznyés és szilvás gyümölcsösségével, virágos, fűszeres, sós aromáival. Dinamikus, sokszínű, nagyon hosszú bor. Az egész Nittnaus szortiment megújult optimizmussal töltött el a fajta kilátásait illetően.

Poggio di Sotto Rosso di Montalcino 2014

Mivel ez egy elég cudar évjárat volt, brunello nem is készült a borászatnál. Vagyis ez félig-meddig a lefokozott brunello, és saját praxisomban immár a sokadik alkalom, amikor az ilyen rangrejtett borok extra eleganciát és tipikusságot mutatnak. Tanítani lehetne rajta Montalcino és a sangiovese szimbiózisát.

Fefinanes Albarino 2018

Aki albarinót mond, az Fefinanes-t is – ez talán a legnagyobb hagyományú albarino pincészet. Egy vinho verde savaival és lendületével köszön be; a lime minden árnyalatát felvonultatja zöldalmával megspékelve. Intenzív, ízgazdag, energikus bor, a korty közepén némi krémes, édesség illúzió, amit aztán a savak a lecsengésben teljesen elmosnak, így csontszáraznak hat.

Németi Zoltán három kedvence:

Poggio di Sotto Rosso di Montalcino 2014

Ez valami mesés. Álombor. Felejthetetlen karakter, kifejezetten tradícionális stílus, varázsa van. A sangiovese vonzó fanyarsága, bőrös felhangok; elegánsan szikár és áthatóan összetett. De szeretnék egy kartonnal a borhűtőmbe (szponzorok jelentkezését várom)!

Grattamacco Bolgheri Superiore 2015

Említhetném a pince belépőjét, a 2017-es Rossót is, ami kedvesebb, gyümölcsösebb, fogyasztásra már most készen áll, de az ajnározás mégicsak a főbornak jár. Lenyűgözött mind a kettő (beleértve a nagy testvér mindkét kóstolható évjáratát), rajongó lettem. A Superiore eltéveszthetetlen bordeaux-i fajtás karakter, elegáns kivitelben. Mesterkéletlenül hibamentes, varázsa van. A remek, masszív tanninszerkezet hosszú-hosszú életpályát vetít előre.

Umathum Kirschgarten Blaufrankisch 2015

Az osztrák csúcspincénél szintén minden levett a lábamról, de a nagy kékfrankos kívánkozik ide. Cote-Rotie blaufrankischül – hűvös klíma frissessége és fűszeressége árad belőle. Légies, mégis komplex és intenzív, ebben Burgundia-rajongók is örömüket lelnék.

Válasz