Ugyan maradok szkeptikus a kevés hozzáadott kénnel készített borok értékelhetőségét illetően, de szerettem volna leírni, hogy vannak kivételek – termelők, akik eképpen is képesek hibamentesen alkotni. Catherine & Pierre Breton a Loire-völgyében elő tud állni cabernet franc-okkal, melyekről nem mondanám meg sokadik szippantásra sem, hogy homeopátiás mennyiséget kapnak az univerzális tartósítószerből (azt is kizárólag palackozáskor, az összkén a vörösekben 20 mg/l alatt marad; megjegyzendő ugyanakkor, hogy nem a kénmentesség a cél, hanem ők így találják szebbnek és élőbbnek az aromákat).
Jól indult a kaland: a Trinch a pince jóivásúnak szánt tétele, nem is igen kellett volna tartogatni ilyen sokáig (évjárat: 2015), hanem az első palackomban nem tetszettek a kissé éles savak, így került pihenőpályára. A húzás lendületté szelídült mára, bevált a dolog. Az illat meglepő: mintha kakaó- vagy karobpor zacskójába szagolna az ember – lassan leesett, hogy a korosság jelenik meg ilyen szokatlan formában (ennyit az “élőbb aromákról”: úgy gondolom, hogy tisztességes mennyiségű kénnel lényegesen élőbb és fiatalosabb lenne az anyag). A korty még tart, tud valami extrát is: bisztrós, könnyed az alacsony alkoholtól (12%), mégsem vékony. Izgalmas textúra, kellő tannin tartásával a finisben. Túlfutott már legszebb időszkán, de még így is tartogat élvezetet; már kezdtem is lelkesedni, de aztán visszakóstoltam másnap. Egéríz, minden borhibák talán legvisszataszítóbbika – brett, illó minimális mértékben akár komplexitás-fokozó is lehet, az egéríz nem – ütötte fel a fejét. Nem tudok mit kezdeni egy borral, amit órákon belül el kell fogyasztani, különben vége.
You must be logged in to post a comment.