Fiáth Attilának sokat köszönhet a magyar bor. Remélem, Fiáth Attila is sokat köszönhet a magyar bornak. Például, hol tartanánk most, ha nem fedezi fel valamelyik alapszintű borismereti tankönyvben, hogy Burgundiában létezik egy négyosztatú besorolás, amit általában piramisként ábrázolnak, és – figyelem, itt jön az eredeti mozzanat! – ezt akár a Lajtán túli bennszülötteknek is el lehetne adni? Így született meg „a magyar bor értékpiramisa”™, amelyben a régiós borok helyére a régiós borok kerültek, a településszintű borok helyére a települési borok, az elsőosztályú dűlős borok helyére a dűlős borok. Egy kevésbé kreatív elme talán beéri ennyivel, nem így a nemzetközi akadémikus, aki a grand cru borok helyére is talált valamit: a koronát. A magyar piramison a tokaji aszú a koronazár. Lehet, hogy itt érzünk egy logikai bukfencet – hiszen tokaji aszú csak Tokajban készülhet, míg a piramis első három szintje bármely borvidékre adaptálható -, de amikor a rendszert maga, a rendszerteremtő magyarázza el, eloszlik minden homály.
Látva Fiáth Attila sajtószerepléseit és FB-posztjait, hajlamos vagyok a rendszerkonform gigerli képénél lehorgonyozni és a Master of Wine nekigyürkőzésében is a kudarcot kiemelni. Józanabb pillanataimban azonban tudom, hogy határtalan elszántságra, szorgalomra, tehetségre és temérdek pénzre volt szüksége, hogy eljusson a majdnem-MW címig, és ez tiszteletet érdemel. Másrészről tagadhatatlanul sokat tesz azért, hogy ezt a józan megközelítést aláássa. A „magyar bor értékpiramisa” számomra olyan, mint Süsü, a sárkány a Bergendytől: régebben meg lehetett úszni és karriert lehetett építeni az újrahasznosításra, ma ez inkább szánalmas és a befogadó közegre nézve sértő próbálkozás. Újabb nehezen minősíthető elem a TOP 100-as kiadvány, ahol ő az elnök és az arc. Na de hogyan lehet komolyan venni azt a versenyt, amely a 2020-as Figula Olaszrizlinget találja a legjobb magyar száraz fehérbornak? Sehogy. Emiatt azonban ne legyen szégyenérzetünk, maguk, az alkotók/bírák sem veszik komolyan. Fiáth Attila egészen biztosan nem. Ő inkább újrahasznosít.
A hasonló kiadványokban mindig található egy nagyobb összegzés, ahol a zsűri elnöke beszámol a tapasztalatokról, mérleget von, ez esetben, a magyar bor helyzetéről. 2020-ban az volt Fiáth Attila konklúziója, hogy „Könnyedség és gyümölcsösség – az idei TOP 100-as kóstoló tapasztalatai alapján továbbra is ezeket a jegyeket preferálják a borfogyasztók. Dinamikus a pezsgők minőségi fejlődése, az édes tokaji pedig továbbra is képes magas minőséget képviseli” (sic!).
Ezzel szemben 2021-ben: „Folytatódtak az elmúlt években megfigyelt fogyasztói trendek: a könnyed, gyümölcsös borok és az elegánsabb rozék arattak sikereket a fogyasztóknál. Nem állt meg a pezsgők fejlődése, az édes tokaji pedig mindig képes a magas minőséget mutatni”.
2020-ban ezt tapasztalta a nagytudású zsűrielnök: „Villány és Eger elsősorban a jó vörösborok miatt van a listán, de meglepetések itt is vannak. A fogyasztói trendeket jól jelzi, hogy a könnyedebb, gyümölcsösebb stílus ezeken a borvidékeken és kategóriákban is előretör”.
Ezzel szemben 2021-ben: „Villány és Eger természetesen elsősorban a kiemelkedő vörösborai miatt van jelen a listán, de ez a két borvidék továbbra is tud meglepetéseket okozni, és a könnyedebb, gyümölcsösebb stílus előretörését itt is megfigyelhettük.”
2020-ban: „Balaton és Szekszárd tarol, boraik sikere szintén jól mutatja a fogyasztók elmozdulását a könnyedebb stílusok irányába.”
2021-ben: „A Balaton és Szekszárd tarolása pedig jól mutatja a fogyasztók elmozdulását a könnyedebb stílusok irányába.”
2020-ban: „[…] a kadarkák gyengébb szereplése ugyanakkor már talán azt is jelzi, hogy ennek is van határa. Általában jellemző továbbra is, hogy a könnyű borok a népszerűek, mellettük viszont természetesen egy-két fajsúlyosabb tétel is megmutatja magát.”
2021-ben: „A gyengébben szereplő kadarkák azonban már az elmúlt évben is megfigyelt korlátokba ütköztek, ami talán jelzi, hogy a fogyasztóknál a könnyedségnek is megvannak a határai. Ettől függetlenül általában jellemző továbbra is, hogy a könnyű borok a népszerűek, természetesen egy-két fajsúlyosabb tétel mellett.”
2020-ban: „Az idei kóstoló fontos tapasztalata, hogy a vörösborok összességében nem voltak magabiztosabbak, mint tavaly. A kóstolt fehérek között pedig még mindig sok a bizonytalan tétel.”
2021-ben (figyeljünk a finom váltásra!): „Az idei kóstoló fontos tapasztalata, hogy a vörösborok összességében magabiztosabbak voltak, mint tavaly. A kóstolt fehérek között viszont még mindig sok a bizonytalan tétel.”
Mi lehetne érdekesebb egy champagne-ban lubickoló borszakértő véleményénél a magyar pezsgőkről? 2020-ban: „A pezsgők évek óta tartó minőségi előretörése idén is tovább folytatódott, még az elmúlt évhez képest is javultak, egyre karakteresebbek. Elmondhatjuk, hogy nemzetközi szinten is értékelhető borokat kóstoltunk […].”
2021-ben: „A pezsgők az elmúlt évhez képest is javultak, egyre jobbak, karakteresebbek, a zsűri nemzetközi szinten is értékelhető tételeket is kóstolt […].”
Végül nézzük meg, hogy mi a helyzet a piramis koronájával! 2020-ban: „Az édes tokaji továbbra is jelen van, és magas minőséget képvisel, amit a TOP 100-as lista is tükröz. A legjobbnak idén is egy aszú bizonyult. A száraz borok vonala továbbra sem a fogyasztók kedvence, bár ebben a kategóriában is lehet kiemelkedő tételeket találni.”
2021-ben: „Az édes tokaji továbbra is jelen van, és magas minőséget képvisel, viszont a száraz vonal nem vált a fogyasztók kedvencévé, noha ebben a körben is lehet kiemelkedő tételeket találni. A legjobb bor az idén is egy aszú.”
Tegyük hozzá, hogy a második és a harmadik legjobb is egy aszú. A második a Grand Tokaj (leánykori nevén: Kerház) 5 puttonyosa 2014-ből, a harmadik – azonos pontszámmal – Szepsy István 6 puttonyosa 2013-ból. Az előbbit 5-6000 forintért árulják, az utóbbit 40000-ért. Ennek a problémahalmaznak az elemzésébe azonban nem akarom beleártani magam, talán valamelyik Tokaj specialistánk előbb-utóbb nekiveselkedik.
Ja, és innen üzenem a szerkesztőknek, hogy a következetesség nem mindig erény: hiába írják le háromszor is, hogy a legjobb magyar rozét Pálos Attila készítette Bökő Dáviddal tandemben, az a Pálos valójában Tálos, és talán nem vetem el a sulykot, ha azt állítom, hogy valamivel fontosabb szereplője a magyar borkultúrának, mint Fiáth Attila.
You must be logged in to post a comment.