Jegyezd meg e nevet: Lázár János

Nem annyira pikáns, mintha Orbán Viktornak hívnák, de azért megértem, hogy a feleségem összerezzent, amikor a postás kopogtatott az ablakon és közölte, hogy Lázár Jánostól kaptunk csomagot. Utólag könnyű okosnak lenni: a Lázár egyáltalán nem ritka családnév, a János pedig valamikor az Istvánnal és Lászlóval versengett a keresztnév toplistán, vagyis elég sok Lázár János életét keserítheti meg, hogy a legendás vadász, vasutas és varieté színész árnyékában élnek.

A mi Lázár Jánosunk Aszófő és Balatonfüred között gazdálkodik, és nem újgazdag bebíró, lévén már az apja is hegybíró. Én akkor hallottam először a nevét, amikor a GROW olaszrizling versenyen első lett a „házasítás” alkategóriában „Álom” nevű borával. Ám ki tudja, hány évnek kellett volna eltelnie, hogy a kóstolásig is eljussak, ha egy kedves olvasónk, aki a pince marketing munkájában vállal aktív szerepet, nem érdeklődik, hogy nem érdeklődünk-e. Engem meg, ugye, érdekel minden, ami olaszrizling, ha díjnyertes pince készíti. A két palackot, rövid levelezés után, ő küldte. Tisztáztuk, hogy van kockázat és ő ezt vállalta. És vállaltam én is (nagyon nem szeretek álmok elrontója lenni). A borok, szerencsére, jók, ha nem is egészen úgy, ahogy én szeretném.

Lázár Pince Füredi Olaszrizling 2024

A két bor közül ez okozott több fejtörést. Pl. azon törtem a fejem, hogy az olaszrizlingen kívül milyen más fajta kerülhetett bele. Lehet persze, hogy 100 százalék olaszrizling, mégis olyan hatást kelt, mintha valamilyen illatos fajtával felturbózták volna (én traminire tippelnék, de a pince fajtaválasztéka alapján a sárgamuskotály az esélyesebb).

Valószínűtlenül illatos: ananász, rózsa, méhviasz méz. Kóstolva közepesen élénk, viszonylag telt, a textúra selymes, kissé szappanos. Nagy csavarok nincsenek benne, műveltebb acéltartályosnak tűnik. A lecsengés kellemesen fanyar. Az alkohol magas, de nem éget. Nehéz benne bármi olyat felfedezni, ami elárulná, hogy olaszrizling. 5 pont

Lázár Pince Levente Olaszrizling 2024

Az illat intenzív, élénk és tetszetős. Ráadásul, lenne rá esély, hogy egy vakteszten olaszrizlingként azonosítsam be. A virágok, a fehérhúsú őszibarack és a mandula nagy segítség, az alma, a mézdinnye és az édesebb citrusok zavarórepülése ellenére. A korty sűrűszövésű, testes, de nem lapos, a savak tisztességes munkát végeznek. Az összkép vonzó, ez egy gyümölcsösen gazdag, húsos bor. Egy „de” van, de az elég nagy: az alkohol az első szippantástól a lecsengés végéig érződik. Én 14-nél többet nem mertem volna saccolni, de ez bizony 15, ami egy fehér chateauneuf-du-pape esetében is feszegeti a határokat. Szóval, a melegedés a pohárban nem barátja. 6 pont (akit kevésbé zavar az alkohol, az valószínűleg a 7 mellett érvelne).

Az én ízlésem szerint a Lázár Pince egyelőre nem tör a St. Donát, a Jásdi, a Figula vagy a Szászi babérjaira, de az a gyanúm, hogy az átlagfogyasztó ízlése szerint a Lázár olaszrizlingek felé billenne a mérleg. A borok ígéretesek, a címkék szépek, az ár jó, vagyis érdemes lesz – és nem is nehéz – a nevet megjegyezni. Most már csak az a kérdés, hogy hol lehet kapni (a winehub.hu is csak a 2023-asokat árulja).