Hosszú pincelátogatói karrierem kudarcainak sorában is díszhelyet érdemel a montsanti Josep Grau Viticultornál tett villámvizit. A Barcelonától nem messze fekvő Priorattól nem messze fekvő Montsant légvonalban is kétezer kilométer Szegedtől, szóval, nem az a hely, ahová csak úgy leugrik az ember a hétvégén. Ismerve barátaink borízlését, elismerve Priorat mint táj és terroir egyedülállóságát tavaly ide szerveztem egy bortúrát és ennek volt a nyitánya Josep Grau pincéjének felkeresése. Bár lehet abban is ráció, hogy az ellenféllel rugatjuk az első gólt, aztán heroikus küzdelemben megfordítjuk a mérkőzést és magunk mögé állítjuk a közönséget, én ennyire nem vagyok bátor, inkább az „adjuk meg az alaphangot egy gyors góllal, aztán kontrákból rámoljunk be még féltucatot” taktikát szeretném követni.
Josep Grau azért lett a nyitány, mert az ő borait IRL ismerem és annyira nagyra tartom, hogy döntő szerepet játszott abban, hogy egyáltalán meglátogattuk Prioratot, aminek borait viszont kevésbé szeretem. És itt át is adom a szót magamnak:
„Bár ez egy montsanti borászat, Priorat csábításának ők sem tudtak ellenállni – néhány éve szereztek egy duplagarázsnyi pincét Gratallops-ban és váratlan bónuszként ott kezdtük a vizitet. Aztán áthajtottunk Capcanes-be (kb. 20 perc autóval), ahol kiderült, hogy az utolsó pincemunkás a kulccsal együtt Barcelonába ment fogorvoshoz, Josep Grau a beteg feleségét ápolja szintén Barcelonában, így a bekészített borokat és poharakat majd valaki másnap fogja elpakolni (a bennünket kalauzoló sales manager hölgy is jó órányi távolságból ruccant át a mi kedvünkért, és talán ezért nem akaródzott neki felajánlani, hogy térjünk vissza másnap annulálni a szomorú emléket). Próbáltam az esethez jó képet vágni, de teljesen le voltam forrázva.”
Féltem, hogy ebből tartósan rossz szájíz lesz, és egy kicsit büszke vagyok magamra, hogy mégsem.
Amikor a ’22-eseket kóstoltam, akkor a viszonyítási alapot a ’21-esek jelentették, és az a kép alakult ki bennem, hogy az utóbbi csúcs, az előbbi átlagosan jó évjárat. Most az összehasonlításhoz csak egy ’22-est tudtam bontani és ez nyilván ugorhatóbb magasságot jelent, de így is megkockáztatom, hogy ’23 kiemelkedően jól kezelt forró és aszályos év, a borok olykor a ’21-esek éteri könnyedségét idézi.
Josep Grau Vespres 2023
80 százalék garnatxa, 10-10 cariñena és syrah. Egy forró év és termőhely lenyomata, de nem sült meg, a színek nem fakultak ki, a savak nem égtek el. Intenzív, komplex, élénk bor közepes testtel és hosszú lecsengéssel. A 14,5-es alkohol érezhető, de nem határozza meg a bor jellegét. Az illat első megközelítésben kékvirágos és földes, avarra, puerh teára, fekete olajbogyóra és sült gesztenyére emlékeztető jegyekkel, a gyümölcsös oldalt a szilva és az eper képviseli. A korty súlyra erős közepes, élénk savakkal, az egész szájat betöltő ízekkel és krétás tanninnal. Izgalmas karakter, összetett, élvezetes bor. 7 pont és 7300 Ft.
Josep Grau La Florens 2023
Öregtőkés garnatxa. A 2021-es a nagy borélményeim egyike, talán a legkifinomultabb grenache, amit valaha kóstoltam. Mivel a grenache jóval szolidabb, szelídebb fajta, mint a carignan vagy a syrah, a Vespres bizonyos évjáratokban komplexitással, lendülettel ellensúlyozni tudja a Florens öregtőkés nyugalmát és eleganciáját. 2023-ban nem. Ismét sikerült a kört négyszögesíteni: ez egy forró égövi burgundi.
Éteri. Nincs semmilyen hibája, az egyensúly kifogástalan. Az illat közepesen intenzív, fűszeres, ibolyás, erdei szamócás, tőzegáfonyás és kakaóvajas jegyekkel. Kóstolva tiszta, transzparens, selymes és friss. A sav élénk és tökéletesen integrált, a csersav jelzésszerű, a lecsengés nagyon hosszú. Szelíd extrahálás, minimális hordó, öreg tőkék és jól elkapott szüret – talán ezekben rejlik a titok.
12500 Ft és 8 pont (privátban 10, komplexitásban lehetne több, de amit ad, az gyönyörű és tökéletesen fedi az ízlésemet).
You must be logged in to post a comment.