Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
A nyáron Peter Pharos publikált egy szatirikus írást arról, hogy a jó borújságírónak milyen elvárásoknak kellene megfelelnie. Mivel a korrupt borsajtó kérdése elég nagy hullámokat kavart, talán érdemes a másik oldalról érkező önirónikus panaszt is meghallgatni. Kedvcsinálóként két bekezdést durván átmagyarítottam, de akinek megy az angol, legalább középiskolás fokon, az menjen egyenesen az eredetihez. Continue reading “Az aranyszájú erkölcsi fárosz”
Jason Wilson a múlt héten közölt egy írást arról, hogy a befolyásos boros kiadványok milyen módszerekkel veszik rá, zsarolják meg a borászatokat, borvidékeket, PR ügynökségeket, hogy hirdetést vásároljanak vagy különleges „csomagokra” fizessenek elő. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy meg tudjam ítélni, a borsajtó alulfinanszírozottsága vagy vezető figuráinak mohósága vezetett-e ide, de az biztos, hogy a leírt esetek riasztóak és sajnos hihetőek. Continue reading “A korrupt borsajtóról”
Ez kapóra jött. Egyrészt kaptam – adtam magamnak – egy olyan házifeladatot, hogy derítsem ki, mit értek ’elegancia’ alatt, másrészt éppen most szemléztem a kova/tűzkő problematikát. Márpedig Chablis a közmegegyzés szerint nemcsak az elegancia iskolapéldája, hanem a tűzkő mint illatjegy hazája is. Ez a puskaporos, égett gyufás jegy annyira menő volt a 90-es években, hogy az újvilági sárdonisták nagy erőket mozgósítottak a recept visszafejtésének érdekében. (A titok, amennyiben helyes a megfejtés, elég illúzióromboló.) Continue reading “Komámasszony, hol a tűzkő? – Chablis horizontális”
Alex Maltman arra tette fel az életét, hogy a mineralitás ostora, Luther Mártonja, Richard Dawkins-a legyen. A Decanterben megjelent 2019-es cikkét rongyosra olvastam. Ugyanakkor nem vérben forgó szemű hittérítő vagy militáns ateista, hanem megfontolt tudós; tanulmányaiban bizonyítékok hiányára, érvelési hibákra, kísérletek eredményére, elhallgatott tényekre hívja fel a figyelmet. A World of Fine Wine most két informatív és tévhit-oszlató írását tette elérhetővé. Az egyik a talajok rolls royce-ával, a mészkővel foglalkozik, a másik a kőzetek ferrarijával, a kvarccal, a kovakővel, a tűzkővel. A tüzetes elemzés végeztével mindkettő Dacia Dusterként távozik. Continue reading “Pattintott kőkorszak”
Köztudott, hogy annak, amit hallunk, csak egy részét halljuk, annak, amit olvasunk, csak egy részét látjuk, a többit az agyunk egészíti ki bonyolult valószínűségszámítási mechanizmusok segítségével. Valami olyasmi ez, mint a sokat kárhoztatott AutoCorrect, így aztán én sokadszorra is Makacsra javítom a Matacsot. Pedig ez a bor minden csak nem makacs. Continue reading “Gyümölcshegyek – Kislaki Matacs Chardonnay 2021”
Nincs semmilyen új sztorim vagy szóra érdemes felismerésem, ez most csak pőre pontosztogás és ajánlás lesz. Maximum azért érzek egy kis kognitív viszketést, mert hiába ostorozzák annyit a halványságot bálványozó provanszi rozékat, én esztétikai többletet továbbra is csak bennük találok és a Chateau d’Esclans, Domaine Ott, Figuiere élboly megbolygatására irányuló kísérleteink továbbra sem hoztak sikert. Continue reading “Már a látvány hűsít – provanszi rozék”
A Szentesi Vörös Dinka és Balogh Zoltán kiáltványa után megfogadtam, hogy magam is az ügy szolgálatába állok, és havi gyakorisággal beiktatok egy-egy elfeledett/újjáélesztett őshonost. Azóta, látszólag, ígéretszegésben élek, valójában megkóstoltam két Szászit – a Rózsakövet és a Kéknyelűt -, de az inger annyira gyenge, a kép annyira maszatos lett, hogy a vázlatok vázlatban maradtak. Continue reading “Globális lokális 2 – Somlói Apátsági Pince Sárfehér 2020”
Aránytalanul hosszú időt töltöttem már a kékfrankos elhelyezésével a saját bortérképemen, és lehet, hogy soha nem érek a végére. Szóval, a kékfrankos, az olyan, mint egy sangiovese, illetve olyan is, mint egy syrah, és kétségtelenül sokban hasonlít egy menciára, saját kronológiám szerint haladva. Amikor tizenvalahány éve a kékfrankisták első szecessziós szalonjában jártam, akkor még a bordói paradigmából való kirángatás és a burgundiba való átterelés volt a fő csapásirány. Fáziskéséssel ugyan, de ebben már utolértük Ausztriát. Continue reading “Értékálló – Homola Kékfrankos és Syrah 2017”
Amennyire tudom és ismerem, a Zarate egy elég hardcore galíciai borászat, ahol nem engednek a közízlésnek, nem ismernek tréfát a terroirtükrözésben. A Fento ugyan nem a törzsgyökös, minden-fürtöt-névről-ismerek Zarate, hanem egy oldalági, elhajló projekt, de azért így is váratlanul ért, hogy mennyire megnyerő. Continue reading “Jóképű – Fento Albariño 2021”
Angol pezsgő. Szokni kell ezt a szókapcsolatot. Az első gondolatom az volt, hogy „Lehet-e ennél nyilvánvalóbb bizonyítéka a globális felmelegedésnek?”. A kóstolás után beláttam, hogy sem az angol pezsgő, sem a Nyetimber nem szolgáltak rá, hogy eltemessük őket egy ilyen menthetetlenül sötét kontextusban. Mennyivel jobban hangzik, ha azt mondjuk, hogy az angol pezsgő egy évszázadok óta rendületlenül szomjas ország álmának beteljesülése. Continue reading “Angol pezsgő – Nyetimber Classic Cuvée”
You must be logged in to post a comment.