Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Jancis Robinson udvari költője, Tamlyn Currin két termelői champagne bemutatót is végigkóstolt. A beszámolóból én három pontot mazsoláztam ki. Az első, hogy megkerültek az elveszett fiatalok: “… ami feltűnő és örömteli volt, az a résztvevők átlagéletkora. A világvége-prófétáknak, akik szerint a Z generáció és a milleniálok már nem isznak bort, van egy fontos hírem: isznak, méghozzá termelői champagne-t. Londonban legalábbis”. Continue reading “Nekik nem büdös a föld – kétkezi champagne “
Szigorúan kínálati oldalról, szigorúan önérdekből végzett piackutatásom legutóbbi részeredménye: két kiváló magyar riesling és hosszabb kihagyás után, két német asszaszin. Gyorsan szögezzük le, nálam kettős a mérce: ha magyar vagy, a német alap megugrásának is felállva tapsolok, ha német vagy és elmarad a csoda, örökre elfelejtelek. De ha fejben kivonom a lejtést a pályából, akkor is igaz marad: az elmúlt hónapban akadt magyar, amit szívesebben ittam, mint echte németeket (a kettő, az már több).
Mielőtt megválaszolnám a kérdést, egy gyors fejtágító azoknak, akik átaludták az elmúlt 5 évet vagy tokaji furmintot bottal sem piszkálnának meg. A Gizella név mögött Szilágyi László, a Balassa mögött Balassa István rejlik. Emberileg jó barátok, szakmailag rokonszellemű újítók. Mindkét bor az ihatóbb tokaji száraz (értsd: könnyebben csúszik) törekvés jegyében született és ebben a kategóriában etalonnak számítanak. Continue reading “Mi történik, amikor a Gizella Gizella találkozik a Balassa Balassával?”
A magyar borászok megtanultak sauvignon blanc-t készíteni. A lényeg ennyiben összefoglalható, de könnyebb lesz a lelkiismeretem, ha rákommentelhetek. Szóval, privátban azért annyit hozzátennék, hogy a megállapítás igazából csak erre a szűk merítésre igaz, ami aligha pontos leképezése a nagyátlagnak. Másodszor, az a gyanúm, hogy borászati szempontból nem sok fajta lehet, ami ilyen könnyen adja magát, én legalábbis szökőévenként, ha találkozom selejtes sauvignon blanc-nal. Harmadszor, egy hívatlan vendég is beesett a partira és a SB-galaxis határait jelentősen kitágította.
Kaptunk a Heimann-családtól egy kartonnyi Barbárt, négy szakállas veteránt és két bébibarbárt. Mindig jó érzés arra gondolni, hogy valahol, valakit érdekel a véleményünk, aztán ahogy közeledik a kóstolás napja, eluralkodik a vizsgadrukk és a balsejtelem. Ezúttal azonban nem paráztam, a 2019-est vagy féltucatszor kóstoltam, tucatnyi barátomnak ajánlottam, soha nem hozott szégyent a fejemre, vagyis általános lebőgéstől nem tartottam. Continue reading “Nagy bort készíteni a legkönnyebb, ezért sikerül olyan ritkán – Heimann Barbár 2016-2021”
Lehet, hogy mégsem dobozos borral kellene a fiatalokat téríteni. Sőt, lehet, hogy egy életre elmenne a kedvük a bortól. A 2023-as év legjobb borászati publikációjának választott a “Kénhidrogén-képződés dobozos borokban hosszabb távon, illetve gyorsított körülmények között ” című tanulmány alapján ez reális veszély. A Montgomery, Allison, Goddard és Sacks szerzőnégyes a redukció előfordulását – kis mértékben puskapor, nagy mértékben záptojás – vizsgálta dobozos borokban. Continue reading “Mi az? Zöld, praktikus, csinos, ha felbontod, büdös”
Aki szereti a bort, az issza. Akit az is érdekel, hogy mit iszik, beiratkozik egy tanfolyamra vagy vesz magának egy könyvet. Asimov azt mondja, hogy kezdés ennél rosszabb nem is lehetne. Continue reading “Hogyan képezzünk borrajongót?”
A spontaneitás alulbecsült. Saját háztartásomban mindenképpen. Én tervezek. Az ötleteket ugyan nem söpröm le egyből az asztalról, de mielőtt komolyan venném, alapos nyúzópróbának, 360 fokos szelekciós nyomásnak vetem alá őket. Így amikor a feleségem egy Chateau Lancyre Vieilles Vignes elmajszolása közben fölvetette, hogy menjünk el Pic St-Loupba, akkor bíztatóan mosolyogtam, de semmit nem ígértem. Kivételesen azonban a komparatív matekozásnak happy end lett a vége, elszöktünk ketten egy hétre és boldogan éltünk. Continue reading “Beszöktünk a hátsó udvarba – Pic Saint-Loup”
Alig néhány hete írtam arról, hogy a furmint nem tokaji, még csak nem is magyar monopólium. Lehet azon parázni, hogy külföldön is erősödik a furmint, de én ebbe nem tudom beleélni magam. A furmint nálam soha nem tapadt Tokajhoz, részben, mert a tokaji szárazat házasítva szeretem, részben, mert a szingli furmint máshonnan legalább olyan jó. Az újabban feltűnt legalább olyan jók egyike a Szt. Donát Márgája. Akartam is belőle vásárolni etalontárazási céllal, de időközben évjáratot váltott. Continue reading “Szigeti veszedelem – Márga és más furmintok”
Ezt a szimpóziumot/kóstolót Magyarországon kellett volna megrendezni. Annak, hogy nem Magyarországon került rá sor, bizonyára számos oka van, én egyiket sem ismerem. Aki szereti a távirati stílust: óriási a fejlődés kékfrankosban és mi is megnyomtuk a hajrát. Continue reading “Együtt talán menni fog – kékfrankos Kogban”
You must be logged in to post a comment.