Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Decemberben már kaptunk egy toszkán útinaplót Frank Pétertől. Most echte bennfentes tippekkel szolgál, mivel frankfurti lakosként a Mosel számára hazai pálya, ráadásul, megrögzött rieslinghead, akit sem a kor, sem a maradékcukor nem ijeszt meg. A továbbiakban övé a szó és a fotók többsége. Continue reading “Moseli örömének”
Fölösleges lenne bő lére ereszteni és tulajdonképpen hírértéke sincs, konstatálni mégis fontos: folytatódik a nyerő széria. Liverpool-drukkerként mélyen belém égett Roy Keane februári filippikája, miszerint a Liverpool rossz bajnok (az állítás igazságértékét nem befolyásolja, hogy ezt kimondani senki másnak nem eshetett ilyen jól). Kétlem, hogy a Gizella Cuvée-nek lennének ellendrukkerei, de ha vannak, a rossz bajnokozással akkor is várniuk kell: a valószínűtlenül jó 2023-as után jött a valószínűtlenül jó 2024-es és most itt van a valószínűtlenül jó 2025-ös. Continue reading “Gizella gazella”
Nem annyira pikáns, mintha Orbán Viktornak hívnák, de azért megértem, hogy a feleségem összerezzent, amikor a postás kopogtatott az ablakon és közölte, hogy Lázár Jánostól kaptunk csomagot. Utólag könnyű okosnak lenni: a Lázár egyáltalán nem ritka családnév, a János pedig valamikor az Istvánnal és Lászlóval versengett a keresztnév toplistán, vagyis elég sok Lázár János életét keserítheti meg, hogy a legendás vadász, vasutas és varieté színész árnyékában élnek.
Hosszú pincelátogatói karrierem kudarcainak sorában is díszhelyet érdemel a montsanti Josep Grau Viticultornál tett villámvizit. A Barcelonától nem messze fekvő Priorattól nem messze fekvő Montsant légvonalban is kétezer kilométer Szegedtől, szóval, nem az a hely, ahová csak úgy leugrik az ember a hétvégén. Ismerve barátaink borízlését, elismerve Priorat mint táj és terroir egyedülállóságát tavaly ide szerveztem egy bortúrát és ennek volt a nyitánya Josep Grau pincéjének felkeresése. Bár lehet abban is ráció, hogy az ellenféllel rugatjuk az első gólt, aztán heroikus küzdelemben megfordítjuk a mérkőzést és magunk mögé állítjuk a közönséget, én ennyire nem vagyok bátor, inkább az „adjuk meg az alaphangot egy gyors góllal, aztán kontrákból rámoljunk be még féltucatot” taktikát szeretném követni. Continue reading “Egy fogfájás nem állhat közénk – Josep Grau 2023”
Az ember egy hasonlítgató állat, sőt, talán az állatok is hasonlítgató lények, vagyis a figyelmük a változásra, a különbségekre van kihegyezve. Ezzel a fontoskodó okoskodással csak azt akartam felvezetni, hogy nekem betegesen nehezemre esik elfogadni bármilyen eltérést az etalonnak számító borvidék-fajta párosok stílusától, azaz minden más borvidékről származó bor sikerét attól teszem függővé, hogy mennyire hasonlít az „eredetire”. Champagne az egyik legjobb példa, de a német riesling is ilyen – minden más borvidék „rajnai rizlingjét” abban a koordináta-rendszerben helyezem el, ahol ők az origó. És hát sem az elzászi, sem a wachaui, sem a pannonhalmi „nem olyan”. A józan eszem azt mondja, hogy éppen az lenne furcsa, ha olyan lenne, mégis rendszeresen ott kötök ki, hogy “jó, jó, de azért nem egy moseli vagy pfalzi riesling”.
Jobban sült el, mint reméltem. Nem mintha ne tettem volna bele a kutatómunkát, de más másoknak hinni és magadnak inni. A kóstoló menü: kitagadott bordeaux-i fajta Chiléből, kitagadott bordeaux-i fajta Argentínából, honosított champagne Chiléből, desszertnek két sivatagi csodabogár. Makóiasan szólva: mötley crüe.
Folyékony napfény. Évszázadok óta alapvető élelmiszer a Pireneusok mindkét oldalán. Ellenáll a betegségeknek, jól tűri a szárazságot, bőtermő, magas cukorfokkal, ideális alany a tömegtermeléshez. Borként édes, gyümölcsös, nem tanninos, magas a fűtőértéke, ideális alany a népélelmezéshez. A megbízható eredményt messze földön irigyelték: évszázadokon át grenache-val csempésztek érettséget a bordeaux-i és burgundi borokba. Tagkönyves rajongójaként is azt kell mondanom, hogy azért van egy komoly hátulütője: összetett, komolyabb bort nehéz készíteni belőle. Continue reading “Jobb, mint a D-vitamin”
A mencíával úgy vagyok, mint a kékfrankossal, vagyis hiába vallottam neki szerelmet közel két évtizede, fogalmam sincs, most hányadán állunk. És a tetszésindex viharos hullámzásáról nem csak az időjárási frontok által rángatott kedélyem tehet, a bierzói stílusok csatája még javában zajlik, ahány borász, annyi megközelítés. Ha ma beszerzünk féltucatnyi mencíát, egy kalandparkba váltunk belépőt, ahol a sikítás és a viháncolás mellett a sírás is garantált. Ezt a kis csokrot eredetileg kékfrankosok mellé gyűjtöttem, aztán az alkalmak sorra elszálltak, maradt a belső felhasználás.
Foglalkozásunk célja az volt, hogy egyik véglettől – új-zélandi radikálisok – eljussunk a másikig – loire-i ortodoxok -, és így mindenki eldönthesse, hogy az ízlése a spektrum melyik oldalára húz. A sauvignon blanc harsány fajta és vannak, akik ebben látják az erejét és megpróbálják 11-re feltekerni a volumét, mások ezzel szemben kivennék a kezéből a mikrofont, mondván, akkor is hangos, ha suttog.
Ennek a sorozatféleségnek volt már egy nyitórésze, sajnos, elég régen, így érdemes lehet a koncepciót újra felskiccelni. Minden komolykodásom ellenére ez valójában egy nagy társasjáték, ahol egyszerre ülünk a lovon és kergetjük botladozva, miután kirepültünk a nyeregből. Második legjobb fajták azért, mert a félelmetes triót kizártuk – chardonnay, riesling, sauvignon blanc -, így fesztelenül versenghet az olaszrizling a zöldszilvánival, a verdejo a vermentinóval. Fajtánként két palack, párban tetőtől talpig fekete zokniban. Az egyik feladat beazonosítani őket. Ez a futás a ló után rész, vicces extra jelenetekkel. A méltóságteljes rész, a lóhátról észosztás, megmondani, hogy melyik fajta lehetne méltó kihívója a diszkvalifikált élbolynak és melyiknek állna jobban a kivágási támogatás felmarkolása és az észrevétlen távozás.
You must be logged in to post a comment.