Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Négy borászatot sűrítettünk két napba barátokkal január végén Szekszárdon és Villányban, kis kézművestől a nagyban utazókig. A Bodri pincénél kezdtünk, a tapasztalatok egy mondatba sűrítve: best buy alapborok és remek táborverési lehetőség egy több napos szekszárdi túrához. Continue reading “Helyszíni szemle: Bodri Pincészet, Szekszárd”
Vertikálisokat taglaló sorozatunk következő szereplője egy olyan bor, ami még csupán bontogatja szárnyait, de történelmet készül írni. A borfogyasztó világ figyelmét helyi fajtákkal nyerhetjük el, és valljuk be, vörösben nem erősek a lapjaink (a kékfrankos és talán a hisztis kadarka rejt potenciált). Mára gyakorlatilag letűnt régi fajták feltámasztásával aduászokat kaphatunk kezünkbe Szentesi Józseftől – többek között a csókaszőlőt.
Continue reading “Feltámasztott múlt: a csókaszőlő. Szentesi interjú és mini vertikális.”
Hogy tavaly kihagytam a Furmint Februárt, annyi év után először, az kétségtelenül a száraz furmint iránti lelkesedésem apadását jelzi. Inkább kíváncsiságtól hajtva, mintsem izgatottan, mindenesetre idén ismét nekivágtam a maratoninak ígérkező kóstolónak. Az első néhány poharamba kapott tétel után azonban komolyan megfordult a fejemben, hogy rögtön hazamegyek: ha efféle metsző savakkal kell viaskodni, akkor nekem nincs itt keresnivalóm, gondoltam. Aztán mégsem adtam fel a dolgot, és nem bántam meg a döntésemet.
Az Al-muvedre egy igazán remek 10 euró alatti vörös, egy újvilágtól rettegő borkedvelőnek biztosan ezzel próbálnám bemutatni, mi is az a monastrell, a konkurencia azonban versenyképesebb terméknek tűnik a Talento Eco képében. Continue reading “Mellbedobással győz – Bodegas Eco “Talento Eco” Monastrell 2018″
Continue reading “Régi kedvenc – Telmo Rodriguez Al-muvedre 2018”
Amikor én cabernet franc kóstolót szervezek, abból garantáltan nem maradnak ki a Loire-völgyik (Párizs és Bordeaux között félúton, a Loire folyó közepe táján egy kupacban csoportosuló borvidékek alkotják a fajta Burgundiáját: gyakorlatilag egy kék és egy fehér szőlő terem itt, a fehér a chenin blanc). Lassan tíz éve vagyok a rajongójuk, de a legutóbbi alkalommal, novemberi klubestünkön oly csúfosan leszerepeltek, hogy az hosszú időre elvette a kedvem a további vásárlástól. Continue reading “Borok a hiperből – best buy cabernet franc az Auchanból”
Chateuneuf-du-Pape Franciaország és egyben a világ egyik leghíresebb borvidéke. Számomra az egyik legvonzóbb a hasonló sztárok közül (mint Pomerol, Montalcino, stb) – pusztán szubjektív okokból, egyszerűen így alakult (képtelenség több borvidéket közelről követni, hacsak nem főállásban foglalkozik ezzel az ember). Mai felkapottságát alighanem a parkeri kor amerikai szájra kalibrált, magas oktánszámú gyümölcsbombáinak köszönheti az appelláció (ahogy a csúcsborok nagy része is exportra megy), és bár szégyenletes módon én ezeket is szeretem, felfedező próbálkozásaimat mégis a tradicionális etalon megtalálása tüzeli.
Continue reading “Ajándéknak sem utolsó – Konyári Loliense 2016 Magnum”
Egy ilyen kóstoló után feszegetnem kellene a kérdést, hogy ugyan mitől is más egy szamorodni, mint egy aszú? Léteznek-e a kettőt megkülönböztető stílusjegyek, felismerhető a borokról, hogy melyik melyik? Ha nem, akkor mi értelme két elnevezést használni? De én most inkább csak hátradőlök, elégedetten a tudattól, hogy szenzációs édes tokajikat kapunk megfizethető árakon.
Continue reading “Szamorodnit karácsonyra – vakteszt dupla diadallal”
Rajongok az újborért. Ez a kijelentés rögtön pontosításra szorul: az eredeti, Beaujolais-ban készülő verzióért, illetve, mint arra nemrég ráeszméltem, valójában még azon belül is kizárólag csak az igényes kézműves darabokért. Egy világ választja el ezeket az egyéb primőrök hadától.
You must be logged in to post a comment.