A forgalommal szembe

Mester műtermében (Alvaro Palacios a Montesa dűlőben)

Sokat olvastam róla és nem így képzeltem el. A kritikákból annyit szűrtem le, hogy kiemelkedően jó bor és gyakorlatilag színtiszta garnatxa. Az első meglepetés – magam sem tudom, miért nem örömteli -, hogy sokkal riojább, mint vártam. A második meglepetésről majd a hajtás után.

Continue reading “A forgalommal szembe” →

Hogyan lettek ilyen elképesztően drágák az éttermek?

Bár lenne rá okom, ezt nem én kérdezem, hanem Fiona Beckett, a bor/étel párosítás talán legismertebb specialistája. A panaszária így kezdődik: „Nem tudom, hogy Önök, hogy vannak vele, de én állandóan ledöbbenek az árakon, amikor étterembe megyek”. Bár az angol áraktól a magyar szem is elkerekedik, a dolog ott válik érdekessé, hogy a fiát is bevonja az oknyomozásba, aki egy menő londoni étterem igazgatója. Continue reading “Hogyan lettek ilyen elképesztően drágák az éttermek?” →

Priorat és Penedès – harmadik rész

A Montserrat Apátság a fogaskerekű végállomásától fényképezve

Eredetileg úgy terveztem, hogy az utazásunk kétosztatú lesz: egy szakasz a vöröseknek, egy szakasz a pezsgőknek. A szándék töredékesen valósult meg, egyrészt a kánikula már Falsetben a pezsgőzés felé sodort, másrészt baráti körünk perlázs frakciója dátumütközés miatt feleződött, így galambszívű kiképző őrmesterként visszavettem a cava/corpinnat pincelátogatásokból.

Continue reading “Priorat és Penedès – harmadik rész” →

Priorat és Penedès – első rész

Nem szívesen vernék itt gyökeret.

Megjártuk Prioratot és egy ici-picit Penedès-t is. A szó mindkét értelmében. Az idei nyaralásunk két fő tanulságát könnyű lett volna előrelátni: ad.1, az elviselhetetlen kánikulából ne utazz a még elviselhetetlenebb kánikulába; ad. 2, ne szállj meg olyan helyen, ahol a kapun kilépve a nagy büdös semmi közepén találod magadat. Azért nem mindent kellene másként csinálnom, ha újrakezdhetném.

Continue reading “Priorat és Penedès – első rész” →

Olcsó Jánosék ronizálnak

A kóstoló egy adott pontján mindenkit arra kértem, hogy fojtsa vissza a lélegzetét, mert hamarosan bevonulok a szent tőkével. Az ereklye egy Chateauneufben kivágott, viharvert tőke, amit egy tágas csomagtartóval megáldott barátom hurcolt át fél Európán, hogy aztán nekem ajándékozza. Egészen mostanáig pókok mászókája volt a fészerünkben, de mivel itthon a bakművelés izgalmas egzotikum, lecsutakoltam és kirángattam a rivaldafénybe. A hatás megmaradt egy szerény party trick szintjén, a hátra hőkölésen és a szórványos tapson innen, ahhoz azonban bőven elég volt, hogy mindenkiben rögzüljön: más koordinátarendszerben mozgunk. Continue reading “Olcsó Jánosék ronizálnak” →

Magyar-osztrák örökrangadó

Eljött a nagy pillanat, nyíltak a kártyák, felfedődtek a lapok. Az eredmény döntetlen lett, de xG-ben simán nyertük a meccset. Mire fogok emlékezni három év múlva? Először is, hogy Barta a király. Másodszor, hogy mennyire magas volt a színvonal. Harmadszor, hogy mennyire más az eredmény, ha egyszerre hat vendégre és egy borra kell figyelnem, mint amikor nulla vendégre és egy borra. Continue reading “Magyar-osztrák örökrangadó” →

Én így szeretem – Josep Grau Viticultor

Ha besétálnék egy úri borszabóhoz, hogy készítsen nekem egy passzentos öltönyt, ami hűen tükrözi az ízlésemet és finoman korrigálja az alkatomat, az eredmény megszólalásig hasonlítana egy Josep Grau-borra. Amikor néhány hete megpróbáltam rendet rakni a fejemben, a teoretikus zokni-szortírozásnak az lett a végeredménye, hogy a nekem tetsző bor áttetsző és szaftos. Sajnos, mindkét jelző magyarázatra szorul, jobb híján ragozom is őket hosszasan, pedig létezik tökéletes illusztráció, az aktuális Grau-szortimentben mindjárt hármat is találtam. Continue reading “Én így szeretem – Josep Grau Viticultor” →