Kéntelen furmint – Bencze István Furmint 2019

Van egy szegedi barátom – helyi szinten sikeres és ismert vállalkozó -, aki hobbiból kapálgat néhány négyszögöl szőlőt a Balaton északi partján, sőt, bort is készít. Évekkel ezelőtt egy Budapest-Szeged tranzit során elmondta, hogy nemcsak nagy tisztelője a „Bencze Pisti” borainak, de őt még a biodinamikus kísérletek is meggyőzték. Mivel a barátom gyógyszerész, némileg meglepett, hogy a biodinamikát szőröstől-tülköstől lenyelte, azaz meg sem próbálja az érthetőt, a talajélet felvirágoztatását leválasztani az érthetetlenről, azaz az alkimista liturgiáról. A közelmúltban aztán kiderült, hogy „Bencze Pisti” kéntelen fordulata sem tántorította el, a borait továbbra is szereti és vásárolja. Continue reading “Kéntelen furmint – Bencze István Furmint 2019”

Tényleg ennyire jó a kéknyelű?

Ha dolgozatot kellene írnom róla, akkor ezzel a puskával indulnék csatába: rokontalan, nőivarú, késői érésű, alacsonytermésű, „úri szőlő”, semleges aromatika, jó terroirközvetítő, hosszan érlelhető, magas sav, magas extrakt, Badacsony 1ha → 46ha. Ennyit sikerült a minimális online jelenlétből leszűrnöm. Nem vagyok rendszeres fogyasztója, soha nem vettem részt kéknyelű teszten, nemhogy szemináriumon, a fentiekhez, tapasztalatból, semmit nem tudnék hozzátenni. A próbafúrás ötlete sem tőlem származott, szögedi ivókörünk egyik tagja vetette föl. Continue reading “Tényleg ennyire jó a kéknyelű?”

Nagykarácsony – ünneplő vörös

Legalább tíz éve forgattam a fejemben, most végre meg is szerveztem. Olyan borokat akartam kóstolni, amelyek az ünnephez méltóak, és képesek egy random család vagy baráti társaság legtöbb tagjának tetszését elnyerni. Az előszűrést magamra bíztam. Három szempont alapján válogattam: vörös legyen (ezt szeretik a legtöbben), magyar legyen (nehéz idők járnak), rangja legyen (nem elég jónak lenni, annak is kell látszani). A józanság jegyében a felső határt 10 ezer forintnál húztam meg. Continue reading “Nagykarácsony – ünneplő vörös”

Márton-napi flamingó – Vylyan Bogyólé 2020

Versenytárs nélkül. A sebtében kihozott portugieserek és társaik nem ugyanazon a pályán játszanak, mint a szénsavmacerált vörös – előbbiek alapján eddigi tapasztalatom szerint nehéz elképzelni, mitől is lehet jó az újbor, utóbbiba viszont rendesen bele lehet habarodni. A Vylyan Bogyólé talán az egyetlen hazai képviselője az egzotikusabb technológiának (lásd Beaujolais), és 2020-ban sem hagy cserben.

Continue reading “Márton-napi flamingó – Vylyan Bogyólé 2020”

Teljes kör – Weninger Kékfrankos Balf 2018

A közelmúltban tartottunk egy „természetes” vagy, ahogy a hívek szeretik nevezni, „natúr” boros kóstolót. Miközben a vegyszermentes gazdálkodás vagy a spontán erjesztés köztiszteletnek örvendő törekvések, a kénezés minimalizálásából adódó izgő-mozgó, nemritkán büdös borok sokaknál kivágták a biztosítékot. A módszereikkel kapcsolatban nekem is vannak elvi kételyeim, de távolról sem olyan súlyosak, mint a biodinamikával szemben – márpedig annak a kóstolható eredményét nagyon is szeretem -, és az alacsony kénszintű borok között is találkoztam már olyanokkal, amelyek megmutatták, hogy miért érdemes ekkora kockázatot vállalni. Continue reading “Teljes kör – Weninger Kékfrankos Balf 2018”

Pannon Macon – Rácz Miklós Tamás Chardonnay 2018

Néhány évvel ezelőtt alaposan meglepett, amikor Rácz Miklós Tamás villányi chardonnay-jában az egyik legjobb magyar fehéret véltem felfedezni. Az adatbázisunk elvesztése miatt évjárat tekintetében csak találgatni tudok, valószínűleg a 2012-es lehetett. A magát mediterrán éghajlatúként reklámozó Villány nem burgundi fajtáknak való vidék, így RMT sikerét a magyar chardonnay-kről kiállított szegénységi bizonyítványként is lehetett volna értelmezni – a hűvösebb régiók borászai elpazarolják a versenyelőnyüket. Nekem rokonszenvesebb volt az a megközelítés, hogy a borász jókor szüretelt és ízléssel adagolta a fát. Ha van ennél nagyobb titok, az internet hallgat róla. Continue reading “Pannon Macon – Rácz Miklós Tamás Chardonnay 2018”