Nem illene kedvelnem ezt a bort. Pláne nem ajánlani. Nagy alkohol, fajtajelleg helyett tölgyhangsúly, elegancia helyett szemérmetlen hedonizmus. Örülök, hogy Szekszárd zöme már más irányba tart, de úgy tűnik, ezt a stílust is lehet jól csinálni.
Category: magyar
Réz kivágva – Györgykovács Sárgamuskotály 2019
Osztrákéknál nagyot megy a gelber muskateller, nálunk valahogy megye kettő, keleti csoport. Inkább szánalmas, mint vicces századszor is leírni, hogy ittam egyszer egy nagyon jó sárgamuskotályt, az 1995-ös Alana-Tokajt (tudja valaki, mi lett a sorsuk?). És hogy a szánalmasságot tetézzem, számomra máig rejtély, hogy Tokajban miért nem színezik vele a furmintot, hárslevelűt. Continue reading “Réz kivágva – Györgykovács Sárgamuskotály 2019”
Hogyan tud aludni? Tudja egyáltalán, mihez adja a nevét?
Mostanában jó volt a lapjárás, egyre másra kóstoltam monumentális külföldi borokat. A sok katarzisnak aztán a magyar borok itták meg a levét: fájóan kidomborodott a kontraszt. Ahogy Voltaire mondta: jónak a tökéletes a mortál enemije, és ezek a magyarok sokszor nem is voltak igazán jók. Ebből a késő őszi meghasonlásból rázott fel a két Györgykovács. Continue reading “Hogyan tud aludni? Tudja egyáltalán, mihez adja a nevét?”
Nehéz örökség – St. Andrea Áldás Egri Bikavér 2019
Feltételezem, hogy a 2018-as átütő sikere miatt került ilyen gyorsan piacra a 2019-es. Régebben előszeretettel ostoroztam a magyar borászatokat, hogy a legjobbakból is hiányzik a konzisztencia, aztán megtanultam becsülni azokat a borokat, amelyek az évjáratokkal együtt hullámoznak, és ez kihúzta alólam az igazságosztó sámlit. Így most csak annyit mondhatok, hogy vagy az időjárás vagy a kismillió egyéb változó változása hozta magával, de markáns lett a kontraszt. Aki a 2018-ast szerette, nem biztos, hogy a 2019-esbe is bele fog habarodni. Az előbbinél az édes oldalra lendült ki az inga, ennél a szárazra. Continue reading “Nehéz örökség – St. Andrea Áldás Egri Bikavér 2019”
Csak a szépre emlékezem – magyar rozé 2020
Szeretnék, és gyakran sikerül is, megfeledkezni arról, hogy a magyar bort mekkora távolság választja el a nemzetközi élmezőnytől. Olykor azonban letaglóz a realitás, és ilyenkor nincs más gyógymód, mint az erőltetett menet az amnéziába. Mint a kisgyerek, aki behunyja szemét, hogy láthatatlanná váljon, én is elhitetem magammal, hogy ha nem írok róla, nem is létezik. Amikor a teszt végén kóstolótársaim nekem szegezték a kérdést: „erről mit fogsz írni?”, gyorsan rávágtam: „semmit”. Végül felülkerekedett bennem a fogyasztóvédő, de részletes elemzést senki ne várjon. Continue reading “Csak a szépre emlékezem – magyar rozé 2020”
A kutya ugat, a karaván halad – Kovács Nimród Winery Dixie 2019
5-6 évvel ezelőtt indexre tettem a Kovács Nimród-borokat, mert az erjesztett szőlőlevet mindig jobban szerettem a borban pácolt tölgyfánál. Látva azonban a nemzetközi és hazai versenyeken elért sikereket, fokozódott a nyomás, hogy egy mintavétel erejéig feloldjam a bojkottot. Az áttörést végül az hozta meg, hogy a Decanter magyar mellékletében felbukkant az alig 6 eurós Dixie, amit Oz Clarke 93 pontra értékelt. Continue reading “A kutya ugat, a karaván halad – Kovács Nimród Winery Dixie 2019”
Az újrahasznosítás bajnokai – Mediaworks Top 100 és Fiáth Attila
Fiáth Attilának sokat köszönhet a magyar bor. Remélem, Fiáth Attila is sokat köszönhet a magyar bornak. Például, hol tartanánk most, ha nem fedezi fel valamelyik alapszintű borismereti tankönyvben, hogy Burgundiában létezik egy négyosztatú besorolás, amit általában piramisként ábrázolnak, és – figyelem, itt jön az eredeti mozzanat! – ezt akár a Lajtán túli bennszülötteknek is el lehetne adni? Így született meg „a magyar bor értékpiramisa”™, amelyben a régiós borok helyére a régiós borok kerültek, a településszintű borok helyére a települési borok, az elsőosztályú dűlős borok helyére a dűlős borok. Egy kevésbé kreatív elme talán beéri ennyivel, nem így a nemzetközi akadémikus, aki a grand cru borok helyére is talált valamit: a koronát. A magyar piramison a tokaji aszú a koronazár. Lehet, hogy itt érzünk egy logikai bukfencet – hiszen tokaji aszú csak Tokajban készülhet, míg a piramis első három szintje bármely borvidékre adaptálható -, de amikor a rendszert maga, a rendszerteremtő magyarázza el, eloszlik minden homály. Continue reading “Az újrahasznosítás bajnokai – Mediaworks Top 100 és Fiáth Attila”
Szerethető portugieser – Vylyan Macska 2020
Alacsony elvárásnak könnyű megfelelni, mondhatnánk. Portugiesert ritkán veszek, akkor is azzal, hogy biztos ez is kiábrándító lesz. De a Macska kifejezetten tetszett, olyannyira, hogy visszamentem még egy palackért. Még mindig tetszett. Ezek után felbátorodva próbáltam rá egy T****ire – az “oportó” iránt ébredező bizalmam itt tüstént zátonyra is futott. Continue reading “Szerethető portugieser – Vylyan Macska 2020”
Megittam a világbajnokot – Jammertal Cassiopeia Merlot 2015
Gyakoriságban még nem tartunk ott, hogy kattintás nélkül menjünk el egy világsiker vagy majdnem világsiker mellett, de most már két-három havonként stabilan becsenget egy. A nyáron az egyik világraszólót a gyakorlatilag ismeretlen Jammertal Borbirtok szállította Cassiopeia Merlot-jával, amely „a világ legjobb vörösbora […] lett”. Bennem ilyenkor mindig villogni kezd a bullshitriasztó, de alaposabban utánanézve, kiderült, hogy az eredményt lehet akár így is tálalni. Utána pedig azért néztem, mert egy barátom ezzel az instant legendával toppant be hozzánk, és én ilyenkor reflexszerűen szolgálatba helyezem magam. Continue reading “Megittam a világbajnokot – Jammertal Cassiopeia Merlot 2015”
Beérett – Szeleshát November 2017
Most, hogy már olvasható a „hazaiak a gyüttmentek ellen” teszt fehér fele, könnyebben érthető, hogy miért és mihez kerestem bordóias házasításokat (Szentesi, Schieber, SZM). Amikor kis költségvetéssel (a borbolt borszerdája sokat segített) hol ide, hol oda kaptam, teljesen kiment a fejemből, hogy két évvel ezelőtt már kóstoltam ezt a bort. Most sincs későn. Continue reading “Beérett – Szeleshát November 2017”
You must be logged in to post a comment.