Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
5-6 évvel ezelőtt indexre tettem a Kovács Nimród-borokat, mert az erjesztett szőlőlevet mindig jobban szerettem a borban pácolt tölgyfánál. Látva azonban a nemzetközi és hazai versenyeken elért sikereket, fokozódott a nyomás, hogy egy mintavétel erejéig feloldjam a bojkottot. Az áttörést végül az hozta meg, hogy a Decanter magyar mellékletében felbukkant az alig 6 eurós Dixie, amit Oz Clarke 93 pontra értékelt. Continue reading “A kutya ugat, a karaván halad – Kovács Nimród Winery Dixie 2019”
Fiáth Attilának sokat köszönhet a magyar bor. Remélem, Fiáth Attila is sokat köszönhet a magyar bornak. Például, hol tartanánk most, ha nem fedezi fel valamelyik alapszintű borismereti tankönyvben, hogy Burgundiában létezik egy négyosztatú besorolás, amit általában piramisként ábrázolnak, és – figyelem, itt jön az eredeti mozzanat! – ezt akár a Lajtán túli bennszülötteknek is el lehetne adni? Így született meg „a magyar bor értékpiramisa”™, amelyben a régiós borok helyére a régiós borok kerültek, a településszintű borok helyére a települési borok, az elsőosztályú dűlős borok helyére a dűlős borok. Egy kevésbé kreatív elme talán beéri ennyivel, nem így a nemzetközi akadémikus, aki a grand cru borok helyére is talált valamit: a koronát. A magyar piramison a tokaji aszú a koronazár. Lehet, hogy itt érzünk egy logikai bukfencet – hiszen tokaji aszú csak Tokajban készülhet, míg a piramis első három szintje bármely borvidékre adaptálható -, de amikor a rendszert maga, a rendszerteremtő magyarázza el, eloszlik minden homály. Continue reading “Az újrahasznosítás bajnokai – Mediaworks Top 100 és Fiáth Attila”
Alacsony elvárásnak könnyű megfelelni, mondhatnánk. Portugiesert ritkán veszek, akkor is azzal, hogy biztos ez is kiábrándító lesz. De a Macska kifejezetten tetszett, olyannyira, hogy visszamentem még egy palackért. Még mindig tetszett. Ezek után felbátorodva próbáltam rá egy T****ire – az “oportó” iránt ébredező bizalmam itt tüstént zátonyra is futott. Continue reading “Szerethető portugieser – Vylyan Macska 2020”
Gyakoriságban még nem tartunk ott, hogy kattintás nélkül menjünk el egy világsiker vagy majdnem világsiker mellett, de most már két-három havonként stabilan becsenget egy. A nyáron az egyik világraszólót a gyakorlatilag ismeretlen Jammertal Borbirtok szállította Cassiopeia Merlot-jával, amely „a világ legjobb vörösbora […] lett”. Bennem ilyenkor mindig villogni kezd a bullshitriasztó, de alaposabban utánanézve, kiderült, hogy az eredményt lehet akár így is tálalni. Utána pedig azért néztem, mert egy barátom ezzel az instant legendával toppant be hozzánk, és én ilyenkor reflexszerűen szolgálatba helyezem magam. Continue reading “Megittam a világbajnokot – Jammertal Cassiopeia Merlot 2015”
Most, hogy már olvasható a „hazaiak a gyüttmentek ellen” teszt fehér fele, könnyebben érthető, hogy miért és mihez kerestem bordóias házasításokat (Szentesi, Schieber, SZM). Amikor kis költségvetéssel (a borbolt borszerdája sokat segített) hol ide, hol oda kaptam, teljesen kiment a fejemből, hogy két évvel ezelőtt már kóstoltam ezt a bort. Most sincs későn. Continue reading “Beérett – Szeleshát November 2017”
Ehhez a teszthez már írtam egy beharangozót, ahol a módszertannal bíbelődtem. Mielőtt rátérnénk a lényegre, ami ezúttal nem biztos, hogy valóban a lényeg, még egy kérdést érdemes megvizsgálni: Miért kellene nekünk a hagyományos fajtáinkra hagyatkozni? Akinek a hagyomány önmagában érték, az a következő két bekezdést nyugodtan átugorhatja. Continue reading “Minden bornemzetet a maga fajtái tettek naggyá, de idegenek sohasem – 2. rész”
Schieber egyszer okozott már meglepetést, de egy pozitív tapasztalat kevés lett volna a költségvetési fegyelem lazítására, a meggyőzéshez kellett még a Pécsi Borozó vagy a Pannon Borbolt (ezeket mindig összekeverem) lelkendező recenziója is. Continue reading “Látszatmegoldás – Schieber „Solutio” Cabernet Sauvignon 2017”
A szóbanforgó pohárnok Szik Mátyás, sokaknak csak Matyi, örökös sommelier bajnok, a magyar bor egyik arca és manökenje. A Winelovers Top 100 kiadványt lapozgatva tűnt fel, hogy neki sikerült a ritka bravúr: egyszerre fog egeret kint s bent, azaz egyik kezével bort házasít, a másikkal aranyérmet oszt magának. Continue reading “Lelkük rajta – SZM Sommelier Red 2018”
Jól hangzik, de vajon igaz-e. E sorok írásakor még egy hét választ el a teszttől, amelytől azt remélem, hogy közelebb visz a válaszhoz. Annyi egypontnullás teszt után – értsd: 1 borvidék, 12 bor, állítsuk sorrendbe – talán megbocsátható, ha ez most koncepciós lesz. Nem a sauvignon blanc-nál tűnt fel először, de ott aztán ordított, hogy a hazai piacon, fehérborban, bealkonyult a nemzetközi fajtáknak. Nem mintha hozzáférésem lenne bármilyen kimutatáshoz vagy rendszeresen végigkóstolnám a magyar kínálatot, csak azt látom, hogy az általam frekventált borkereskedésekből eltűntek a drágább chardonnay-k, sauvignon blanc-ok, rajnai rizlingek. Continue reading “Minden bornemzetet a maga fajtái tettek naggyá, de idegenek sohasem”
Most azt képzelem, hogy két nagy fehér fajtánk van, a kéknyelű és a juhfark. Amíg le nem bukunk, ebben a hitben élek. Egyelőre nincs okom az aggodalomra, jól vettük az akadályt az új évjárattal. A 2020-as kéknyelűek is szépek, már amennyire ebből a félősen konzervatív merítésből következtetni lehet. A bátorság határát a beszerzés mindenkori logisztikai és financiális korlátai jelölik ki, esetemben ez három palacknál, két forrásnál és 11 ezer forintnál állt meg. Continue reading “Hálás egynemű – Kéknyelű 2020”
You must be logged in to post a comment.