Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Amikor egy ennyire hétköznapi, minden sarkon kapható alsópolcos kékfrankos talál így be, akkor én tényleg elgondolkozom, hogy miért nem úgy a mi fajtánk ez, ahogy lehetne. Hogyne, a legnagyobb területen telepített kékszőlőnk, mégis, többnyire csak megtűrt örökség a franc-ok és merlot-k árnyékában. Continue reading “Pannon rosso – Teleki Villányi Kékfrankos 2018”
Meghagytam a címet, noha a teszt végül egészen más irányt vett. Eredetileg arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire hasonlít a Szent György-hegyi sangiovese a toszkán őshonosra. Azt is szerettük volna megtudni, hogy a máig legalaposabb Tabunello-posztban belengetett „legjobb magyar vörösbor” címnek van-e aranyfedezete. A várakozást külön fokozta, hogy a mezőnyben egy brunello is szerepelt, ami nálunk ritkább vendég, mint szeretném.
Pontosan egy hónappal ezelőtt ismertettem egy cikket, amely a talajban tenyésző mikroorganizmusok szőlészeti és borászati jelentőségéről szólt. Röviden a lényeg: a szőlőt nem az ásványok táplálják, hanem a talaj flórája és faunája. Vagyis a “terroir”, amit egyes borok kifejeznek, nem annyira kőzetréteg, mint inkább gombahálózat és mikrobaközösség. Néhány nappal később megkeresett egy kedves olvasónk, aki a téma szakértője, és felajánlotta, hogy egy átfogó esszében felvázolja a dolgok jelenlegi állását. Az alábbiakban az ő írása olvasható, a saját fotóival illusztrálva. (A szerző anonimitásra vonatkozó kérését tiszteletben tartva, legyen a neve “Organominera”.) Continue reading “A mineralitás archaikus meséje”
Előre is elnézést kérek mindenkitől, akinek megbántom nemzeti önbecsülését, de ha csak 5 borászt mondhatnék, akkor az alábbi külföldi pincékkel próbálnám meggyőzni azokat, akik még nem ittak jó natúr borokat. Az itthonról elérhetetlen nevekről fájó szívvel lemondok (Overnoy-Houillon, Richard Leroy, Kenjiro Kagami, Domaine des Murmures, Domaine Prieuré Roch, Clos Rougeard, és társaik). Continue reading “Natúr kalauz 2.”
Öt-hat éve lehetett, hogy egy Franz Weningernél tett látogatás alkalmával az alábbi mondat hagyta el Franz száját: „Nem tudom meginni a kénezett borokat.” Bevallom, egy jó darabig még teljesen értetlenül álltam a dolog előtt. Aztán, ahogy telt az idő, és egyre gyakrabban került alacsony kénszintű vagy kénmentes bor a poharamba, egyre kevésbé értékeltem a kénezett borokat. 2018-ban lehetett, amikor a Borfalu hátsó traktusában összeültünk, hogy a 2017-es év frissen palackozott tokaji boraiból szemezgessünk. Én szinte semmit nem éreztem, csak a ként. Dagadtos meg is jegyezte, hogy ezzel kb. el is engedhetem, hogy borról írjak. Úgy fest, igaza lett, legalábbis ami a konvencionális borokat illeti.
Jono Le Feuvre, a Rosetta Pörkölde alapítója hosszú cikket szentelt a kávé és a terroir kérdéskörének. A Fahéj Botrány (a.k.a #Cinnamongate) önmagában is szórakoztató és tanulságos történet, engem mégis inkább az fogott meg, hogy a borban már szénné elemzett terroirkérdés hogyan jelenik meg egy másik közegben. Személyes bónusz, hogy végre alkalmam adódott kifejteni, hogy mi köze van Baudelaire Dögjének a bor élvezetéhez. Continue reading “Rágót vagy terroirt kérsz a kávédba?”
Könnyű lenne elragadtatni magunkat, és miért is ne tennénk. Egy átlagos cavához vagy ne adj’ isten proseccóhoz mérve a Kreinbacher pezsgők erényei látványosan kidomborodnak. Technológiailag magabiztosak, tisztaízűek, üdítően lendületesek és még világbajnokok is. Continue reading “Nem mind szobor, ami domborodik – Kreinbacher-körkép”
Faggattak volna úgy hét évvel ezelőtt a magyar cabernet sauvignonokról, valószínűleg fanyalgás lett volna a reakcióm. Az eredetiért, a bordeaux-iért világéletemben rajongtam (tekintsünk el egy pillanatra a ténytől, hogy a világ legismertebb borvidékén házasítások készülnek, nem is igazán a fajta itt a lényeg), ettől azonban a hazai változatok gyakorta olyannyira eltérő és számomra kevésbé tetsző karakterrel bírtak, hogy nem is értettem, hogy készülhetnek ugyanabból a szőlőfajtából – és itt nem csupán a villányi-szekszárdi vonalra gondolok. Ma már biztos vagyok benne, hogy a stílusbeli szakadék magyarázatában a magyar tölgy(hordó) használata kapná az első bekezdést. Continue reading “A fa teszi a bort?”
Látszólag gyakorlati kérdés, valójában egy lélektani labirintus kapuja. Ha ép elmével szeretnénk eljutni a dugóhúzásig, akkor első lépésben azt kell tisztáznunk, hogy a féltett kincset magunktól vagy másoktól féltjük. Más szavakkal: a borfogyasztás társasági esemény, a bor a nyelvek megoldója, az eufórikus társalgás katalizátora vagy intim műélvezet, koncentrált befogadás, néma olvasás? Esetleg valahol a kettő között: színházi előadás, nyilvános koncert, amit különleges díszletek között, különleges szertartás keretében sokadmagunkkal élvezhetünk? Continue reading “Mikor bontsuk fel kedvenc palackunkat?”
Nem szeretnék papagájként szajkózni, de idén talán egyszer még belefér: Földi Bálint remek borokat készít. Három néven is és persze nem kizárólag. Continue reading “2 buddies + Anti OR18”
You must be logged in to post a comment.