Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Hol van már a Pannon Bormustra? Az alábbiakban olvasható interjút Tim Atkinnel 2013. májusában készítettem, amikor zsűritagkén Magyarországon járt. Különös érzés nem csak az ő meglátásaival és jóslataival szembesülni, hanem a Pannon Bormustra intézményével is. Mintha nem hét, hanem húsz év telt volna el azóta. Continue reading “Magyarországnak van egy világszínvonalú fajtája – interjú Tim Atkinnel (retroszerda)”
Mint valószínűleg minden korombéli, én is átvészeltem már néhány időszakot, amikor az ember behúzza a nyakát, befogja a fülét, becsukja a szemét és várja, hogy a vihar odébbálljon. Ezt a blogot és a bort mint hobbi, szórakozás, utazás és műélvezet próbálom koronamentes övezetként kezelni. Nem utolsósorban azért, mert egyébként úgy habzsolom a Covid-19, az immunrendszer, a fertőzési, halálozási és gyógyulási rátáról szóló cikkeket, mint korábban a Liverpool Echo foci-rovatát, és ez a sötétség szíve körüli legyeskedés elfeketíti az ember lelkét. A kedélyem állagmegőrzésénél azonban mégiscsak fontosabb probléma, hogy borász ismerőseim szavaiból és hanghordozásából azt olvasom ki, hogy félve várják a pillanatot, amikor a szorongás majd átcsap pánikba, a közösségi felelősségvállalás a saját irhájuk mentésébe. Continue reading “Sötét fellegek, derűs borok – Pósta Borház Siller és Amfórás Kadarka”
Lassan felnő az irsai? A benyomásaim ugyan szúrópróbákon alapulnak, de ugyanazt az elmozdulást vélem felfedezni, mint rozéban – a borok levetkőzik a műanyagot.
Saját borbaráti körömben gyakorlatilag senki nem iszik tokaji szárazakat. Az utóbbi egy évtizedben én is inkább csak kötelességtudatból szondázgattam a mezőnyt: annyira mély volt a szakadék az olvasható presztízs és az én értékítéletem között, hogy szinte minden évben eljött a pillanat, amikor elfogott a kétely és győzött a kíváncsiság. Egészen mostanáig ezek a próbák csak bebetonozták az előítéleteimet. Continue reading “Nem délibáb – tokaji száraz zárlat”
A borírók legalaposabbika, David Schildknecht azt állítja, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint a borok eltarthatóságának nincs azonosítható oka. Más megfogalmazásban: a sok vélt ok közül egyik sem perdöntő és egyik sem kellően megalapozott – nincs tehát olyan jellemzője egy fiatal bornak, ami alapján megmondhatnánk, hogy hosszú életű lesz. Continue reading “Stayin’ alive, avagy a hosszú élet titka – retroszerda”
Amikor néhány éve arról írtam, hogy kirajzolódni látszik egy magyar rajnai stílus, akkor nem számoltam azzal, hogy mennyire szűk és sérülékeny ez a populáció. A Pannonhalmi Apátsági Pincészet különböző időjárási anomáliák miatt évek óta nem készített Priort (rajnait is alig), Bencze István pedig teljesen ráállt a natúrboros vonalra (és ez a beszerzési árral, meg a szállítási költségekkel párosulva nekem már túl nagy rizikó). Így a a körkép kerekítése két jóval kevésbé ismert névre maradt. Continue reading “Savanyú/cukorka – Szabó és Cseri rajnai rizlingek”
2013 nyarán leporoltak egy akkor már ötéves kutatást, amelynek az volt a konklúziója, hogy a borértés nem tudomány, az ún. szakértők össze-vissza pontoznak, és orruknál fogva vezetik azokat, akik hisznek bennük. Akik mindig is sejtették, hogy a borbírálat úri huncutság, kézről-kézre adták a „megcáfolhatatlan cáfolatot” közlő cikket, és indiántáncot jártak a borsznob lángoló szalmabábuja körül. Continue reading “A pontozás marhaság – posztmentés”
Ebben a posztban a kóstolási jegyzet a jéghegy csúcsa. Aki nem akarja az idejét vesztegetni, annak már most elárulom, hogy sem a Szarka Juharos, sem a Szarka Furmint nem egy nagy fles. A bökkenő az, hogy a borkritika még mozgásképes dinoszauruszainak egyike, Jancis Robinson a Juharost a londoni Furmint February legjobbjának választotta és 17⁺ ponttal nemzetközi szinten is klasszis bornak minősítette. Én maximum átlagosnak találtam. Nyaktól lefelé a jéghegy a bizonyítványom magyarázása.
Continue reading “Slow tasting – Szarka Juharos Furmint 2018”
Ilyen minőség előállítása polcon hatszáz forintért vagy csoda vagy borászati bravúr. Continue reading “Nem erre számítottam – Danubiana Mátrai Irsai Olivér 2019”
A 2007-es Szepsy Nyulászó éveken át a kedvenc tokaji furmintom volt, és amikor elhatároztam, hogy még egy Balassát fölveszek a sorba, akkor a választásban – az ára mellett – a dűlő iránti nosztalgia is szerepet játszott. A Balassa Nyulászó kilógott a mezőnyből, de erről nem a dűlő tehet. Continue reading “Édes álom – Balassa Nyulászó Furmint 2018”
You must be logged in to post a comment.