A legjobb vételeket egész évben listázzuk, de az a lista befékez a középkategória felső határánál, noha napnál világosabb, hogy egy 100 eurós bor is lehet jó vétel. Mindjárt mondok is kettőt, bár aki most fut neki a rendelésnek, az ebből legjobb esetben Szilveszterkor lát bort. Szóval, egy hibátlan, nagy kaliberű, modern és fogyasztásra érett 96-97 pontos bordói 90 euróért, lehet, hogy sokunknak YOLO, de messze nem lehúzás. Még kevésbé az az egyik legjobb NV champagne, magnumban 100 euróért, főleg, ha az itthoni árak felől pislogunk kifele fele. Continue reading “Ünneplő borok”
Szögezzük le gyorsan, nem az enyém. A kihalás szélére sodródott betűalapú borinfluencerek egyik utolsó képviselője, a klímamenekültként Katalóniában élő 
Yves Cuilleron a legfinomabb borokat készíti, de erre az arca a legkevésbé sem készít fel. Én, aki életem meghatározó részét borokkal való szöszmötöléssel töltöm, mélyen lekötelezve érzem magam, amikor olyan valakivel találkozom, akinek a művei máig képesek feldobni, lekötni, ámulatba ejteni. Noha ezek a művek nyilván csak felerészben az emberi szándék, képzelőerő, szakértelem és szorgalom kifejeződései, hiszen a megformált anyag él és mozog, mégis nehezemre esik elfogadni, hogy az, aki ezeket a borokat létrehozza, nem feltétlenül szép. Kívülről semmiképpen. Fordítva persze még rosszabb lenne. 
Én még nem ittam igazán jó új-zélandi bort. 15 évvel ezelőtt az állítás élét könnyen el lehetett volna venni azzal, hogy „hiszen, te eleve utálsz mindent, ami újvilági”; csakhogy időközben az előítéleteim bevehetetlennek hitt erődítményét az alapokig visszabontották kaliforniai chardonnay-k, cabernet-k, argentin malbec-ek, dél-afrikai chenin blanc-ok és társaik. A fintorgás szigetén már csak Chile, Ausztrália és Új-Zéland dideregnek. Nyilván náluk is akadnak, akik túljutottak az alaprecepteken és az ipari szemléleten, csak engem nem ért még olyan inger, ami arra késztetett volna, hogy nagyobb összeget invesztáljak a felderítésükbe.
You must be logged in to post a comment.