Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
A tipikusság fordulatom óta minden egész eltörött, minden láng csak műfajokban lobban, kiestem a mátrixból, kizáródtam a nagy ponthálózatból. Ha nagyon muszáj, összekamuzok valami pontszámot, ami jelzi, hogy a legjobb portugieser hogyan viszonyulhat a legjobb merlot-hoz – az egyiket már kóstoltam, a másikat soha nem fogom -, de ezt magam sem tudom komolyan venni. Continue reading “19-re lapot – Pannonhalmi Főapátság rajnaiak”
Az éghajlatváltozásnak nincs nagyobb nyertese, mint Németország (a Norvégiához hasonló startupokkal most ne foglalkozzunk). 1984-ben fordult elő utoljára, hogy éretlen szőlőt szüreteltek. A 21. századi német borász rémálmaiban már az ecetes rothadás a főszereplő, amit a meleg és a csapadék találkozása hív életre. 2014-ben még egyszer utoljára megrezdült a léc, azóta viszont minden évjárat messze átlagon felüli hőösszeget hozott, és öt év alatt háromszor hirdettek jahrhundertjahrgangot (2015, 2018 és 2019). Continue reading “Hány évszázad évjárata fér el egy évtized felében?”
Vannak riesling-rajongók, akiknek benzin-szag nélkül nem is riesling a riesling. Jamie Goode, a bőbeszédű bortudós azonban kertelés nélkül bevallja, hogy ő nem szereti a dízelt/petrolt/kerozint a borban. Én tűröm, de nem támogatom. Szerintem kis dózisban fokozza a komplexitást, nagy dózisban megöli. Goode értekezéséből kiderül, hogy a petrol nem a riesling monopóliuma, de az asszociáció nagyon is megalapozott. Continue reading “Hogy kerül a borba benzin?”
Ha csak egyetlen német borászatot nevezhetnék meg kedvencemként, akkor kettőt mondanék: Leitz és Van Volxem. Ebből a Leitz a konszolidáltabb vonal, a Van Volxem a TVR. A Van Volxem specialitása, hogy akkor is csontszáraz borokat készítettek, amikor az még nem volt divat. A minőség két pilléren nyugszik: ősöreg tőkék (átoltatlanok is) és a Bitburger sörgyárat is birtokló Roman Niewodniczański elszántsága, hogy a mitikus Scharzhofbergből és társaiból a maximumot hozza ki. Niewodniczański vezetése alatt – a főborász Dominik Völk – sikert sikerre halmoznak, 2012-ben a Falstaff, 2018-ban a Vinum választotta meg az „Év borászának”. Continue reading “Savszimfóniák – Van Volxem 2018”
A tökéletes sláger. A fülbemászó dallamtapasztó. Frickin awesome, ahogy az amerikai mondja, és jóval körülményesebben, a német kereskedő: „Was für ein Gutswein, was für ein Trinkspaß, was für ein Niveau!” Continue reading “Mamma Mia! – Weinhof Herrenberg Loch Riesling 2018”
Az előítéleteknek rossz sajtója van. Érthető okokból. De létezik egy olyan megközelítés is, hogy az előítéletek a gondolkodás nyelvének rövidítései, amelyek nélkül gyámoltalanok, körülményesek és végzetesen lassúak lennénk. Amikor az Ikon Borászat első borai piacra kerültek, megkóstoltam a sokak által dicsért Evangelista Cabernet Franc-t, elkönyveltem, hogy a kakaópor aránya az erjedt szőlőléhez viszonyítva riasztóan magas, és soha többé nem ittam Ikon-bort. Lehet, hogy ezzel többet veszítettem, mint amennyit nyertem, de ennek tisztázására belátható időn belül nem készülök nagyobb energiákat mozgósítani. Continue reading “Nem kell túlbonyolítani – Ikon Rajnai Rizling 2019”
Intenzív, légies és elegáns – állítólag ez a tömör leírása a legjobb 2019-es német rieslingeknek. Újabb forró nyár, újabb meleg évjárat, amiben eltér 2018-tól, az az alacsonyabb hozam, a magasabb extrakt és a valamivel ércesebb savak. Az édesek és a száraz csúcsok a legszebb reményekre jogosítanak, az alapoknál ellenben van némi kockázat: a súlygyarapodás árát nemritkán precizitásban és könnyedségben fizették meg. Continue reading “Riesling 2019: jobb, mint 2018?”
A röghözkötöttség bálványozásának korában minimum műveletlenségnek hat beismerni, hogy én egy rieslingtől alapvetően azt várom, hogy olyan legyen, mint a németek. Mentségemre szóljon, rengeteg magyar rieslinget kóstoltam, amelynek sajátos arcberendezkedése, kizárásos alapon, a hely szellemének kézügyetlenségét tükrözi (a borász általában mossa kezeit, hiszen ő nemcsak kézműves, de tétlen is). A „reduktív, ropogós, csapott teáskanálnyi maradékcukorral kerekítve” nem tűnik bonyolult receptnek, itthon mégis kevesen követik. A Pannonhalmi Főapátság rieslingjei szerencsére németül beszélnek, és ehhez képest részletkérdés, hogy milyen az akcentusuk. Continue reading “Az utánzás burkolt szerelmi vallomás – Pannonhalmi Főapátság rieslingek”
Amikor néhány éve arról írtam, hogy kirajzolódni látszik egy magyar rajnai stílus, akkor nem számoltam azzal, hogy mennyire szűk és sérülékeny ez a populáció. A Pannonhalmi Apátsági Pincészet különböző időjárási anomáliák miatt évek óta nem készített Priort (rajnait is alig), Bencze István pedig teljesen ráállt a natúrboros vonalra (és ez a beszerzési árral, meg a szállítási költségekkel párosulva nekem már túl nagy rizikó). Így a a körkép kerekítése két jóval kevésbé ismert névre maradt. Continue reading “Savanyú/cukorka – Szabó és Cseri rajnai rizlingek”
Az eredeti terv az volt, hogy 2018-as magyar és német rieslingeket kóstolunk vakon. Csakhogy elcsúszott a szinkron a beszerzésben, aztán szétcsúszott a zsűri előjegyzési naptára, így végül családi kettesben kóstoltunk. Nem mindig vakon, nem egy napon, ráadásul, szakaszosan. Az egész palackos, prolongált és csetmentes kóstolásnak viszont megvan az az előnye, hogy ha meglátom a címkét, hetekkel később is felmondom a kóstolási jegyzetet. Continue reading “Riesling vs Rajnai 2018”
You must be logged in to post a comment.