Az első részben tárgyalt Bakonyi és Wassmann pince után térjünk át a látogatást motiváló Hummel-birtokra. A sztori itt a dunai sváb-gyökerekkel kezdődik: Horst Hummel dédnagyapja még a vajdasági Ferenchalmán (Kacarevo) dolgozott vincellérként, egészen 1945-ig. Öt évvel későbbi halálát követően a család Németországba költözött, Horst már itt született. 1997-ben felkerekedett, hogy meglátogassa Ferenchalmát, és mivel boros szenvedélye okán ekkor már saját bor készítésén is töprengett – egyelőre tanácstalanul, hogy hol is és milyet –, hazafelé útba ejtette déli vidékeinket, hogy megismerje kicsit a magyar borokat és borkészítést (azzal nagyon is tisztában volt, hogy hazánk egykoron Európa legjelentősebb borkultúrái közé tartozott).

Valamilyen úton-módon Pakson kötött ki, ahol kiváló zweigeltre bukkant egy helyi termelő kínálatában. A borokat kóstolva egy eladó zweigelt-ültetvény is szóba került, amit végül a gazda meg is mutatott. Horst csak később tudta meg, hogy szekszárdi szőlősben jártak, és ettől a pillanattól kezdve komolyan nekiállt a magyar vörösboros termőhelyek tanulmányozásának, természetesen a legjobbat keresve. A név, ami folyton visszaköszönt neki, Villány volt; ’97 őszén fel is kereste a borvidéket. Elbűvölték Gere Attila, Szende Gábor, Jekl Béla, Tiffán Ede és Bock József borai, nemkülönben a mögöttük húzódó törekvés. Olyannyira, hogy ’98 tavaszán visszatért, és belevágott saját borászatának megalapításába.

A birtok ma 7,5 hektáros, teljesen organikus (a 2008-as áttérésben Bakonyi Péter segédkezett, innen a kapcsolat; a növényvédelemért manapság is ő felel), fajták terén a hangsúly a portugieseren és kékfrankoson van – melyekből alap és prémium szint is készül –, illetve ezekhez a jövőben a cabernet franc is csatlakozik (az első, 2011-es évjárat hamarosan palackozásra kerül). A cabernet sauvignon pedig a házasításokban (J.M. és Loess) kap fontosabb szerepet az évjárat függvényében. A cél elegáns, hosszan érlelhető borok készítése, ehhez pH-ra szüretelik a szőlőt.

A Jammerthalban található kis pincében kezdjük a szemlét néhány 2012-es hordómintával. A többség elképesztően tanninos ebben a fázisban, a cabernet sauvignon például szinte értelmezhetetlen, de nem is ez tűnt ki a sorból, hanem a porutgieser: a Jammerthal fiatal, bakművelésű tőkéinek termése. Az 1 x 1 méteres térállású ültetvény létrehozása anno felbőszítette a helyieket (micsoda szakmaiatlanság! a traktor nyilván nem fér be a sorok közé), de kíváncsi lennék, mit szólnának az eredményhez. A három kis hordó olyan oportót rejt, amihez foghatóval valószínűleg még nem sokan találkoztak: koncentrált, töményen gyümölcsös, ugyanakkor kifejezetten strukturált és csontszáraz. Hogy kész mivoltában is ilyen lenyűgöző lesz-e, még évek kérdése, mindenesetre a borász fontolgatja, hogy 50 euróért mérje palackját, amolyan Ráspis indoklással: “ha nem viszik el ennyiért, inkább megiszom magam” (én speciel megpróbálnám lebeszélni erről; elég drágák a villányi borok így is, inkább jusson el a tétel több értőhöz, mint csupán néhány krőzushoz).

Egy nagyobbacska kitérő után a jelenlegi kínálat néhány borával, illetve két 2011-es mintával folytattuk, aztán az oportó következett – ezúttal a régi évjáratok kerültek elő a sufni mélyéről. A két fehérbor, különösen a hárslevelű, szokatlan műfajt képvisel; az a benyomásom támadt, hogy egy vörösborok készítésére berendezkedett pince produktumai, ami talán nem is áll messze az igazságtól. A vörösök kétségtelenül több izgalmat tartogatnak, különösen a hamarosan piacra kerülő 2011-es Spatz kékfrankos, és a szintén X-faktor-gyanús cabernet franc.

(Ahogy helyszíni szemlénél általában, a pontszámok csak jelzésértékűek.)

Hummel Tramini
Az évjárat lemaradt a jegyzetemből, talán 2008? Mélyebb, ám zöldes árnyalatú sárga szín. Édes, virágos, fűszeres traminiillat, finom zöldes árnyalattal, szinte édes bort vár az ember – de kóstolva száraz. Széles, hárslevelűs felépítés, viszont íze muskotályos szőlőt idéz. 11 pont

Hummel Bernstein 2008 (hárslevelű)
Mézes, méhviaszos illata elég gazdag, fejlődő jellegű, még nem koros. Szájban érezni a hordót, széles, testes, ízében egy kis viasz. Szokatlan, amolyan ászkolt stílus, nem igazán emlékeztet semmire. 10 pont

Hummel Portugieser “Village” Nagytótfalu 2011
Elképesztő lila szín. Brutál tömény illata szintén lila tónusú, ibolyás, áfonyakoncentrátumos, fekete cseresznyés, szinte syrah-s fűszerekkel. Szájban szép, élénk sav, jó koncentráció, közepes tannin és primőr ízek. A végét erőteljes, zavaró kesernye árnyékolja be jelenleg, mely nélkül akár kimagasló is lehetne (pannon klasszis potenciál), így azonban kvalitása kérdéses. Talán az idő segíthet rajta.

Hummel Spatz 2011 (hordóminta)
Illatában a tinta gyerekkorom állatnyomdájából! Déli jelleg, azonban friss az aromatika, meggyel, áfonyával, köményes-szegfűszeges fűszerességgel és étcsokoládéval. Jó koncentráció. Teste közepes, íze csontszáraz, élénk savakkal. Nagyon fiatal és szigorú még, időre van szüksége. A 2009-es méltó folytatásává válhat, pannon klasszis kilátással.

Hummel Cabernet Franc 2011 (hordóminta)
Primőr, szinte cukorkás illat friss gyümölcsökkel és komoly mélységgel. Szájban kis édesség, enyhén krémes textúra, a Hummel borok feszesebb, csontszáraz stílusához képest valamelyest hedonistább jelleg. A tannin most még elég nyers. Komoly anyag, nem a tipikus fás, elhordózott villányi franc, de még időt kér – nagy ígéret.

Hummel Jammerthal Kékoportó 1998
A birtok első vörösbora, vásárolt szőlőből, 120 hektós hozamból. Barnás árnyalatú, világos gránát. Nagyon koros, avar uralta buké, teljesen lekerekedett test, jó sav. Harmonikussá érett. Másnap is áll, mint a cövek – már lefelé tart, de nem oxidál, nem esett szét. Talán tiszteletlenség pontozni, de objektíve kb. 9 pont lehet, noha ilyen érettségű bor már erősen ízlésfüggő. Nyitottak számára élvezhető, az élmény pedig messze nem kilencpontos.

Hummel Kékfrankos 1998
Teljesen kifejlett palackbuké, izgalmasabb és tartalmasabb illat, mint oportó évfolyamtársa esetében: avar, gomba, fűszerek és földesség. Akár egy aggastyánkorú burgundi villázs. Izében a sav kissé kitüremkedik, elég tanninos is, miközben a test már lekerekedett – fényes példázata annak, hogy a durvaságok ritkán simulnak. Még 15 év alatt sem, sajnos rengeteg villányinak ez a sorsa. Viszont egyben van és érdekes, ha arányosabb lenne, még ilyen korosan is megcsípne egy tízest. 8-9 pont

Hummel JM Cuvée 1998
Teljesen kifejlett palackbuké, megérett kaberné jelleg, korosodó sötét bogyósokkal és fakéreggel. Sava élénk és túlzó, levon az értékéből, egyébiránt közepes testű, száraz, füstös ízű, kerekedő tanninokkal. Még egyben van, de a savak miatt csak 9 pont.

Hummel Kékoportó 1999
Vásárolt szőlőből. Világos borostyán szín, megérett, de 1998-as társánál érdekesebb illat: intenzív, avaros, dohányos és hecsedlis, érett kadarkát vagy pannon pinót idéz. Szájban még élő, könnyed, arányos, szép savú, van intenzitása, ízében dohány és hecsedli. Minimális tannin. Gyakorlatilag egy élvezetes, jól fogyasztható, szépen érett bor. 10 pont

Hummel Kékoportó Reserve 1999
Világos borostyán szín, intenzív, fűszeres illat sós karamellával, a gyümölcs már a múlté – viszont összetettséggel is bír, túlmutat az alap változaton. Laza szövésű, de határozottan tartalmas, közepes test, jó savak és jó arányok. Megérett, de még nem üresedett ki, finom! 12 pont

Hummel Kékoportó 2003
Felvásárolt szőlő – úgy sejtem, nem ugyanabból a forrásból származik, mint néhány nagy név híg oportója. Élénk gránátvörös szín. Illata szinte merlót idéz, szilvás, szedres, egy kevés dohánnyal és eukaliptuszos csavarral. Kóstolva szellős struktúra, ám teste nem indult fogyásnak, élő és remek savú. Tízévesen cseppet sem koros, mindössze érett. Élvezetes, az a fajta, amit a pillanat hevében (és a kiugró tetszés jeleként) hajlanék túlpontozni – de még behúzott kézifékkel is magabiztos 12 pont. Öt év gond nélkül benne van még, ha nem tíz.