A méret látszik, de az idő számít

Ez az a párbaj, ahol senki nem tenne pénzt Dávidra, sőt, szurkolótábora sem lenne. És teljes joggal, illetve majdnem teljes joggal. Ismerősök bejegyzéseiből láttam, hogy a várbéli borfesztiválon kisebb felhördülést váltott ki, hogy Kreinbacherék bedobták a “nagykutyát”, amit a hozzájuk képest tacskó pezsgőmanufaktúrák bodyshamingnek vettek és kialakult egy kis kerítésmenti acsarkodás. A műbalhé feloldásaként Kreinbacherék tisztázták, hogy ők csak egy belsős poént, egy ártatlan szófordulatot vittek ki a nyilvánosság elé, a nagykutyával nem saját felsőbbrendűségükre utaltak, hanem a magnum palackokra, amelyek egyre nagyobb szerepet kapnak a kínálatban.

Amúgy évek óta tele van a borsajtó a magnum-hatás elemezgetésével, és az egyik alaptétel, hogy a különbség sehol sem olyan drámai, mint pezsgők esetében. A Decanter 2016. júliusi számában megjelent egy értekezéssel kombinált értékelés a londoni 67 Pall Mall klubban tartott térfogat-párbajról. Az értekezleten elnöklő Jancis Robinson köszöntőjében így fogalmazott: „Negyven éve írok borokról, de még soha nem vettem részt olyan kóstolón, ahol szakszerűen hasonlítunk össze normál és magnum palackban – illetve egy palack erejéig jeroboamban – érlelt champagne-okat. Szerintem fantasztikus élmény lesz.” Biztosan az volt, bár meglepetés nem született: a magnumok taroltak. Csak a „szakszerű összehasonlítás” hibádzott.

Borok esetében a magnumok szebb érését azzal magyarázzák, hogy a nagyobb palack nyakában fajlagosan kevesebb oxigén marad, így az érés lassabb, az érlelés hosszabb lehet, ami jótékonyan hat a komplexitás kialakulására. Pezsgők és champagne-ok esetében azonban a különbség vegytiszta érzékelését erősen megnehezíti, hogy egy-egy aktuálisan piacon lévő normál és magnum palack tartalma általában köszönőviszonyban sincs. A magnumba jellemzően válogatott, nemegyszer évjáratos anyag kerül, amit egy vagy inkább több évvel hosszabban érleltek seprőn. Vagyis a két pezsgő összehasonlítása azzal a felkiáltással, hogy csak térfogatban különböznek, körülbelül annyira helytálló, mintha az idei léleeresztéssel készült cabernet sauvignon rozét hasonlítanánk össze a négy évvel ezelőtti barrikolt cabernet sauvignonnal, mondván, ugyanott, ugyanabból a szőlőből készült mindkettő. Persze lehet, hogy amennyiben módunkban állna összehasonlítani két palack pezsgőt, amelyek csak űrméretben különböznek, akkor is jelentős különbségeket találnánk, de ez csak hipotézis, ilyen kísérlettel én még nem találkoztam.

Szóval, ezen a bizonyos 67 Pall Mall-kóstolón is almát hasonlítottak össze körtével, sőt, dinnyével. A Ruinart Blanc de Blancs NV esetében pl. a normál palack a gyatra 2011-es évjáratra épült, 2010-es savrásegítéssel; a magnumban a sokkal komolyabb 2012-es évjárat adta az alapot, a reserve borok között pedig a kimondottan meleg 2009-es évjárat vitte a prímet és a kész pezsgőt a degorzsálás után még egy évig érlelték. A jeroboamba (dupla magnum) – a NV címkét meghazudtolva – színtiszta 2008-as termés került és már három év telt el a degorzsálás óta. A vakteszt eredménye: 90, 93 és 96 pont. Ebből mi következik?

Van az a bon mot, hogy a magnum champagne pont jó két embernek, feltéve, hogy az egyik nem iszik. Mi a figyelmeztetésnek fittyet hányva négyen vágtunk neki egy magnum és egy normál palack Kreinbecher Classic Brutnek, és az elmélyült tudományos tevékenységnek nem lett brutális másnapja.

A Kreinbacher-pezsgők iránti bimbózó szerelmemben volt egy kis megingás, de ha a normál nem is, a magnum minden hajszálrepedést beglettelt és aranyfüsttel vont be. A palack végére töredelmesen be kellett vallanom, hogy nem néztem ki Kreinbacherékből – egyáltalán magyarokból, magyar szőlővel és fejjel -, hogy valaha eljutnak erre a szintre.

Első körben vakon kóstoltunk, és a karakterbéli különbség azonnal kiviláglott, még ha abban nem is lehettünk biztosak, hogy a fiatalabbnak és fiatalosabbnak tűnő valóban a normál palack-e. Az volt. A magnum maga a tökély, az illat fókuszáltabb, mélyebb, a citromtorta környékéről indul, Albert kekszes, grillázsos, illetve grapefruitos, birses leágazásokkal. Kóstolva kiváló az egyensúly a frissesség és a súly között, finom habzással, mélyebb texturális rétegekkel. Letisztult, kiváló pezsgő, hibák nélkül. A normál palack a papírformát hozta: rövidebb, vékonyabb, a buborék rámenősebb és szögletesebb, ízben több a kesernye, a fémes árnyalat. Volt egy olyan érzésem, hogy a furmint hangsúlyosabb benne, és a fact checking ezt igazolta is: 33 vs 21 százalék. Dozázsban nincs különbség (8,5g), viszont a magnum chardonnay-alapúnak mondható (53 vs 33 százalék) és minimum egy évvel többet érett seprőn.

A magnum 8 pont és teljes áron 22900 Ft. A 0,75-ös 6-7 pont és 7900 Ft.

Ha megnézzük a Champagne & Sparkling Wine World Championships eredményeit, azt fogjuk látni, hogy majdnem mindig magnumok kapják a fődíjakat. Ha megnézzük az árakat, azt fogjuk látni, hogy a magnum majdnem mindig több, mint duplája a normál palacknak. A tanulság talán annyi, hogy jobb a magnumra külön műfajként, egyfajta reserve, riserva, válogatásként tekinteni, és ez esetben nagyon is méltányosnak mondhatjuk a felárat. Kár, hogy legtöbbünknek a matek így fest: drága szorozva kettővel plusz felár, az annyi, mint megfizethetetlen. A társas lénység – ζῷον πoλιτικόν – ilyenkor is segít: hívjunk barátokat, osztozzunk a terheken és a deciken.