Hogy jön Tokaj az Etnához?

A szőlő nem eszik földet, csákányszerű metszőfogaival nem aprítja a bazaltot vagy gránitot. A szőlő legfeljebb fröccsöt hörpöl szívószállal, amit a talajban élő és ásványi anyagok lebontására képes baktériumok és gombák voltak szívesek elkészíteni neki. Hogy hol milyen baktériumok és gombák dolgoznak a söntésben ez kétségtelenül függ attól, hogy földrajzilag hol járunk. De az anyaföld hatása annyi áttételen és változón keresztül jut el a borig, hogy nagy merészség lenne bármit, amit kóstoláskor érzünk ásványi elemekhez kötni.

Mindezek ismeretében is nehéz ellenállni a késztetésnek, hogy egyes borok esetében mineralitásról, sőt, “vulkanikus” jellegről beszéljünk. De ahogy a kékfrankosban érzett meggy esetében sem gyanakodunk arra, hogy egy hajdani meggyliget helyére telepítettek szőlőt, úgy a minerális aromák sem feltétlenül a kőzetből származnak. A „vulkanikus” képzet felmerüléséhez pl. nagyban hozzájárulhat a redukció. A vulkanikus talajok nitrogénben szegények, ami nemcsak a szőlő életét nehezíti meg, hanem az élesztőkét is. A must lassú, vontatott erjedése könnyen vezethet redukcióhoz, ami aztán égett gyufára, pattintott kovakőre, esőáztatta aszfaltra vagy forró sziklákra emlékeztető illatjegyekben nyilvánul meg. De a nitrogénhiány és a redukció nemcsak vulkanikus talajról származó borokra jellemző; a pala pl., amin a moseli rieslingek teremnek nem vulkanikus eredetű (az Ürziger Würzgarten az egyetlen kivétel).

Amikor Jancis Robinson stábja beszállt a zsűrizésbe a John Szabo-féle Vulkanikus Borok Versenyén, akkor azt tapasztalták, hogy koncepcionális fenntartásaik, illetve a fajták, talajok, éghajlatok és borászati stílusok végtelen változatossága ellenére a kóstolás során mintha kirajzolódott volna egyfajta vulkanikus közös nevező:

Ahogy kóstoltuk a borokat – csendben, 4–6 tételes sorokban –, majd megbeszéltük őket, bizonyos jelzők újra és újra felbukkantak, függetlenül attól, hogy éppen garganegát Soavéből, furmintot Magyarországról, cabernet-t a Napa-völgyből vagy pinot noirt kóstoltunk az oregoni Dundee Hills-ből. Sós, erőteljes, koncentrált, ásványos.

És amikor én – minden előzetes terv nélkül – néhány nap eltéréssel Terre Nere fehéreket és az új Szepsy Percze Furmintot kóstoltam, akkor az a benyomás alakult ki bennem, hogy a Percze jobban hasonlított a Terre Nerékre, mint bármely korábban kóstolt száraz Szepsyre. Azaz sós, erőteljes, koncentrált és ásványos. A Terre Nerékből szinte sütött, hogy a szőlő egy aktív tűzhányó oldalában termett. A Percze-dűlőbe viszont a legnagyobb fantáziával sem könnyű izzó lávafolyamokat képzelni, vagy bármilyen az Etnára emlékeztető vonást felfedezni, a bor mégis sok szempontból hasonló volt.

Terre Nere Etna Bianco Sottana 2024

Mint egy bazaltesszencia. Sós, különleges, dísztelen, mint egy absztrakt fogalom. Az utolsó megálló az elviselhetetlen puritanizmus előtt. Az illat intenzitása alig közepes, kovakő, mandula, citromkrém és vas. A sav nem éretlen, de lézerként vág át a textúrán. Koncentrált, sós, mint egy Ironmanre felkészített chablis. A 10 hónapos hordós érlelés ellenére a fa alig érezhető. Bornak 8 pont, kalandnak 9. 39 euró.

Terre Nere Etna Bianco Salice 2024

A Sottana szikársága után ez szinte barátságosnak, gyümölcsösnek és húsosnak hat. Persze ez is inas, feszes, sós, fanyar és minerális, de könnyebben befogadható formában. A gyümölcs azért nem sokkal merészkedik messzebb, mint a Meyer citrom, a sóban eltett citrom, de voltak pillanatok, amikor zöld őszibarackot is érezni véltünk. Az őszibarackkal szemben a gyógyvíz, savanyú víz viszont végig jelen volt. Ez is egy kődzsúz, de a savban egy fokkal több a boogie, és ha megrágjuk, nem recseg-ropog a fogunk alatt a bazaltmorzsa. Kezdőknek kénköves pokol, haladóknak Elízium. Erős 8 pont és 38 euró.

Szepsy Percze Furmint 2024

Édesben soha nem vitattam a trónigény megalapozottságát, szárazban viszont többnyire negatív élményeim voltak Szepsy-borokkal. Ha nem kapok egy palacckal ajándékba, eszembe nem jut 50 eurót leszurkolni érte. De ezért jók a barátok és ezért érdemes Tokajban hinni (vagy legalábbis bízni). Szóval, ez nemcsak sokkal jobb, mint az elmúlt 10 évben bármelyik Szepsy száraz, amit kóstoltam, hanem először merült fel bennem, hogy talán mégsem üres szólam Tokajt vulkanikus termőhelyként emlegetni.

A hordó nem csúcsminőség, de legalább nem tolakodik az előtérbe, egy kis ostyás jegyen kívül alig lehet észrevenni. Száraz, sós, fedetlen, hosszú. A sav nem kevés, viszont érett, a korty sűrű, a szerkezet tömör, ízben sós, minerális, némi vegetális felhanggal. A koncentráció és az erő ellenére is iható marad, szemben sok más korábbi Szepsyvel. Terroirbor, egyedi és elgondolkodtató, méltó arra, hogy egy nagyhírű borvidéket képviseljen. Feloldozást kaptam a Szepsy-átok alól? 7-8 pont és 20500 Ft.