Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
A borként árult, de a névre méltatlan ipari terméktől való megkülönböztetés vágya elég sok jelzőt – és zavart – termelt ki az elmúlt két évtizedben. Kezdetben voltak a kézművesek, aztán a természetesek (aka naturisták) és most legutóbb, igaz, csak gyertyalángként a „tiszta bor” (Cameron Diaz & co.). Continue reading “Az igazi bor – a Pharos-hipotézis”
Ez volt az a kóstoló, ami után el kellett gondolkodnom, hogy mi számít ma olcsónak, átlagosnak, drágának. Valamikor régen elsütöttem egy olyan provokatív poént, hogy 10 eurónál többet csak az költ borra, aki nem ért hozzá. A 10 valójában akkor is 15 volt – pusztán a jobb hangzás miatt kerekítettem lefelé -, és tegyük hozzá, hogy ez még az az időszak volt, amikor lincshangulat tört ki, amint az euróárfolyam megközelítette a 300-as rémálomhatárt. Azóta nagyot fordult a világ, ha most akarnék polgárt pukkasztani, a limitet már 20 eurónál húznám meg, ami 8000 nyalka magyar forint. Continue reading “Meddig olcsó, honnan drága?”
Tavaly tettem egy próbát a komolyabban árazott és ezért komolyabb szándékúnak gondolt magyar rozékkal. Az eredmény tükrében, azt hiszem, megbocsátható, hogy idén nagy ívben kerültem őket. A számítás bevált; lejjebb kell tenni a lécet és mindjárt minden második versenyző Szergej Bubkaként szárnyal. A viccet félretéve, összességében kellemesen csalódtam és a kármentőt sem kellett sűrűn üríteni. Continue reading “Girls on Film – magyar rozék”
Engem nem csak szlogenszinten gyönyörködtet a változatosság, ezért rühellem az unalmas társalgások vészkijáratát: melyik a kedvenc akármid? Ha nem vagyok sarokba szorítva, akkor viszont waterboarding nélkül is könnyen bevallom, hogy a rieslinget minden más fehér fajtánál jobban szeretem. Így aztán nekem a magyar honosítási kísérletek közül a syrah és a rajnai rizling kudarcok fájnak a legjobban. A syrah-ról jobb nem is beszélni – majd akkor térjünk vissza rá, ha a Gróf Buttler 2.0 bebootolt a Nagy-Egeden. Na, de miért olyan sok a se-hal-se-hús rajnai rizling?! OK, értem én, hogy meleg van nálunk, meg a folyóvágta meredek katlan is hiánycikk, de a tisztességes kudarchoz elég lenne az acéltartály + némi maradékcukor. Mink mégis a hordót erőltetjük. Continue reading “Óvakodj a drágábbtól! – rajnai rizlingek”
Az egyesült államokbeli Fort Benton egy Missouri parti kisváros, amely fénykorát az aranyláz idején élte. 1861-ben a környék geológiai képződményeit vizsgálva két kutató Fort Benton csoport 2. sz. képződmény jelöléssel írt le egy üledékes kőzetet, majd 1926-ban két másik kutató munkájában javaslatot tett a hasonló tulajdonságokkal rendelkező kőzetek egységes elnevezésére bentonit néven. [Vendégposzt következik.]
Az utóbbi idők pezsgő- és champagne-habzsolása után elhibázott ötletnek tűnt proseccókat kóstolni. Féltem, hogy fejben túl sok minden eldőlt már, nehéz lesz a pálya lejtését vízszintbe hozni. Persze, persze pezsgő a prosecco is, de a gyorsérlelt, nagyüzemi változat, hiányzik belőle a metsző él, a kimeridzsi mészkő, a cudar időjárás és főleg a többéves összezártság a seprővel. Ilyen helyzetekben szoktuk számon kérni a körtén az almát és ezzel mindenki pórul jár. Continue reading “Haverok, buli, prosecco”
A Robinson/Johnson-féle Boratlasz magyar újraköltői azt írják, hogy „a bor felszíne és a dugó között elhelyezkedő légtér többé-kevésbé változatlan a palack nagyságától függetlenül, ami azt jelenti, hogy a szabványméretű palackhoz képest feleakkora üvegben egységnyi térfogathoz viszonyítva kétszer annyi oxigén található, az óriáspalackban (amelynek térfogata két palackéval egyenlő) pedig feleannyi. Az adott oxigénmennyiség érlelő hatása sokkal gyorsabban érvényesül emiatt a feleakkora palackban, a szokványosnál nagyobban viszont sokkal lassabban”. Stimmt? Continue reading “Óriáspalackos főnyeremény – Etyeki Kúria Pinot Noir 2016 magnum”
Jancis Robinson közép- és kelet-európai helytartója sajnos egy grafomán időrabló. Lehet, hogy kiválóan ért a borokhoz, de ahogyan és amennyit ír, az minden lehetséges erényét visszamenőleg lenullázza. Rejtély, hogyan köthetett ki egy istállóban Jancis Robinsonnal, aki kóstolási jegyzeteiben a lakonikus semmitmondást fejlesztette tökélyre. Hozzá képest Tamlyn Currin a bemeszkalinozott francia szürrealista költő, akit felkap a tudatfolyam és öt-hat többszörösen összetett mondatnál hamarabb soha nem tesz le. Neki minden aromajegyre van legalább három szinonimája és ugyanennyi gyerekkori emléke. Continue reading “Tündekovácsok kalapálták össze a legjobb magyar bort”
Champagne-ban háromból két fajta nem fehér. A champagne mégsem vörös. Nemhogy nem vörös, de a legutóbbi időkig minden erőfeszítésük arra irányult, hogy még véletlenül se piruljon el. A champagne-iak művészete annak kiaknázásán alapul, hogy bár kék a héj, a lé fehér. Színeződés elhárításban nincs náluk jobb. Így aztán a „betyárból lesz a legjobb pandúr” perverz logikáját követve, ha akarnák, az elszíneződött fehérben is az első sorból rajtolhatnának. Hosszú időn át nem akarták. Continue reading “Pink pezsgő”
A közismert eredetmonda szerint a Monte Amiata hófödte csúcsáról alászállva Ferruccio Biondi Santi, civilben kisvárosi patikus, hozta el a montalcinóiaknak a brunello receptjét. A recept bevált, a Biondi-Santi névből örök nyugdíjra jogosító nemesi cím lett, a brunello pedig befektetési portfólió diverzifikációs eszközzé avanzsált. 2013-ban aztán elhunyt a mitikus Ferruccio unokája, a legendás Franco, és néhány év tipródás után a puhább fából faragott utódok bitcoinra váltották a családi örökséget. A Biondi Santi immár francia kézben, a Piper- és a Charles Heidsieck istállótársaként küzd a luxuspiacon. Continue reading “Biondi Santik és egyéb úri huncutságok”
You must be logged in to post a comment.