Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
2021-ben az osztrák borexport értéke minden korábbit felülmúló mértékben, 15,7 százalékkal nőtt. A 29,5 millió eurós növekedésnek köszönhetően összesen 216,8 millió eurós bevételre tettek szert. Mindezt úgy érték el, hogy a mennyiség csupán 3,8 % százalékkal nőtt. Continue reading “Az osztrákok nem bírnak leállni”
Mint a közelmúltban jeleztem, a 2018-as Nobilis Barakonyi Hárslevelű felkerült a Decanter 2021-es „Az év borai” listájára és ez a híradáson túl egyéb kötelezettségeket is rótt rám. Én ugyanis határozottan negatív véleménnyel voltam erről a borról, és az egyszerű híradás helyett szerettem volna újra tesztelni a bort és magamat. Continue reading “Becsületbeli ügy – Tokaj Nobilis Barakonyi Hárslevelű 2018”
A címet a roppant idióta brit sorozattól loptam – Little Britain -, amit valaki valahol Angolkáknak fordított, utólag is elismerésem. Amikor elkezdtem összemazsolázni a mezőnyt, meg sem fordult a fejemben, hogy a fáklyás menetet majd vesszőfutás sprintek fogják megszakítani. Megfizethető spanyolokkal igazából csak egyszer égettem meg magam, annak is van vagy tíz éve: a kezdeti sikerektől elbizakodottan belenyúltam a Decantalo gettónegyedébe – 4-6 eurós borok alig hihető pontszámokkal -, és akkor azért megjegyeztem magamnak, hogy nem mind krémes, ami spanyol (azt már tudtam korábban, hogy a pontos labdával zsonglőrködő tibibácsikkal ajánlatos lenne csínján bánni, mégis felnyergeltem a szopórollert). Continue reading “Spanyolkák”
Ha valami olyan, mint egy olaszrizling, de olasz, ahhoz semmi közöm. Ha olaszrizling és magyar, akkor bezzeg azonnal tapsikolok, mint a csattogós lepke. Mostanában és általában gyakran eszembe jut, hogy a borértéshez szerelem is kell, vagyis vágy. Ameddig az nem támad, addig a kóstolás csak katalóguslapozgatás, kirakatnézés, piszmogás, nem pedig alámerülés, odaadás, koncentráció. Az a bor, amelyik pusztán a palack tartalmával át tud bennünket rántani az első körből a másodikba, tényleg tud valamit. Continue reading “Szerénységre tanít – Nicola Bergaglio Minaia Gavi 2018”
Annyira lázba jöttem, hogy létezik somlói kékfrankos, hogy átsiklottam az apróbetű felett. Márpedig ez a kékfrankos nem csak somlói, hanem naturista is. Eggyel több a jóból, mint szeretném. Continue reading “Magyar borász, ne szedd korán! – Barcza Nagy-Somló Kékfrankos 2019”
Gyengém a fehérburgundi, a.k.a. pinot blanc. Az illusztris rokonságot figyelembe véve meglepően periférikus fajta, így arra is pontosan emlékszem, hogy a szerelem ébredése egy rongyosra olvasott 2015-ös Decanter mellékletre vezethető vissza, amelyben külön cikket szenteltek a déltiroli pinot bianco/wiessburgunder-kultusznak. Jó néhány évvel később ebből a magból szökkent szárba a Kellerei Terlan (altoadigéül: Cantina Terlano) vizitünk (a.k.a. a világ legjobb borászati szövetkezete). Continue reading “Mariska – Lucashof Weissburgunder 2020”
Az én finom rezdülésekre kalibrált lelkemtől mi sem állhat távolabb, mint a drag race. Most mégis elkapott a versenyláz és a két legjobbnak gondolt magyar pezsgőt betereltem egy forgalomtól elzárt útszakaszba (a pimpeléstől eltekintettem). (Apropó, drag race. Feltételezem, hogy RuPaul nagysikerű sorozata a mai kelet-európai tinédzserek számára teljesen más vágányra állította a kifejezés értelmét, de az én nemzedékem, ha máshonnan nem a Grease-ből (Pomádé) tudhatta, hogy ez gyorsulási versenyt jelent. Continue reading “Trónviszály – Kreinbacher vs Carassia”
Magyarország nem a borvilág Egyesült Királysága, Szeged nem Magyarország Londonja, és a Gourmet Bor&Delikát nem Szeged Hedonismje. Így aztán kissé olyan érzés volt az üzletbe betoppanva egy Soalheirot találni a polcon, mintha a nagyi padlásán lomtalanítva egy szignózott Rippl-Rónai csendéletre bukkannék. Dörzsölgettem a szemem, tapogattam a palackot – nem délibáb. És az árcédulától sem kezdett el forogni velem a világ. Continue reading “Minden borukat meg akarom kóstolni – Soalheiro Praia 2020”
Minden olasz névben egy időmértékes vers rejlik bónusz rímekkel. Annál lelombozóbb, amikor olasztudásunk vagy pusztán az olvasottságunk átlépi a kritikus határértéket, és kiderül, hogy a Maserati Quattroporte utóneve „négyajtós”, a Ferrari Testarossáé „vöröshajú”. A Pietrarizzo az Etna egyik grand cru övezete, a jelentésébe viszont beletört a bicskám, én legalábbis meredeknek találom a „göndör sziklát”. De nem ez a lényeg, hanem hogy van itt egy velejéig vulkanikus fehér, ami annyira fogja a trendet, hogy a Wine Enthusiast Top 100-asában a 33. helyig kapaszkodott. Continue reading “Somlói az Etnáról – Tornatore Pietrarizzo Etna Bianco 2019”
Amennyire érdekes a kérdés, annyira magátólértetődő a válasz. Már ha eltekintünk minden válaszok anyjától, azaz hogy „történelmileg így alakult”. Vörös champagne azért nincs, mert miért is lenne. Széles Gáboron kívül ki ugrana neki a fából vaskarikának? Continue reading “Miért nincs vörös champagne?”
You must be logged in to post a comment.