Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
András megint jött, és megint mindent vitt. Éppen, mint a múltkor – luxemburgi kapcsolatom ezúttal is ámélatra késztetett, noha valamelyest már fel voltam készülve, mi várható a senki bortérképén nem szereplő bortermelő nemzettől. Continue reading “A fehérborok Mekkája az Óperencián túl – Luxemburg”
Nincs információm arról, hogy az Auchan válogatásként elérhető bor megegyezik-e a Tüske Pince hivatalos címke alatt futó verziójával, avagy ez a jóárasított változat, vagy valóban másik tétel. Nem rossz az áráért, de nem szerettem bele.
Continue reading “Auchan Selection Tüske Pince Szekszárdi Rozé 2018”
A legjobb a magyar rozéban, hogy ritkán drága. Ami jó, azért sem kell mélyebben a zsebbe nyúlni, mint a jobb esetben is csupán felejthető átlagért, és manapság már szerencsére találni termelőt, aki túllépett a műanyag, Gabi fogkrém ízű technoboron.
Kezdek optimista lenni kadarkaügyileg – a Heimann után itt egy újabb jól sikerült darab. Continue reading “Kadarka Villányból – Tiffán’s Ördögárok 2017”
Ahogy Tamlyn Currin írta Jancis Robinson boros portálján: a kadarkába való bevezetés gyanánt nem is választhatnánk jobbat, mint Heimannék alap tétele. A mi nézőpontunk persze nem esik egybe az angollal, lévén, hogy hozzáférésünk van gyakorlatilag a fajta összes példányához, az újdonság varázsa sem homályosítja látásunk – de amilyen nehéz kifogástalan kadarkát találni, én nem kérdőjelezném meg a hölgy állítását.
Meglepetés a köbön. Nem Pécsről, ismeretlen termelőtől, meleg évjáratból várnám, hogy előálljon a legízlésesebb magyar fehérborokkal, amikhez jó ideje szerencsém volt. Készülhetnek Tokajban és máshol nagyságrendekkel komplexebb borok, de én azokban ritkán találom meg, amit itt az alapok nyújtanak: harmóniát és kellemet.
Continue reading “Új tehetség a láthatáron – Maeijer & Leemans fehérborok Pécsről”
Ugyan maradok szkeptikus a kevés hozzáadott kénnel készített borok értékelhetőségét illetően, de szerettem volna leírni, hogy vannak kivételek – termelők, akik eképpen is képesek hibamentesen alkotni. Catherine & Pierre Breton a Loire-völgyében elő tud állni cabernet franc-okkal, melyekről nem mondanám meg sokadik szippantásra sem, hogy homeopátiás mennyiséget kapnak az univerzális tartósítószerből (azt is kizárólag palackozáskor, az összkén a vörösekben 20 mg/l alatt marad; megjegyzendő ugyanakkor, hogy nem a kénmentesség a cél, hanem ők így találják szebbnek és élőbbnek az aromákat).
Continue reading “Kis kén, kis élvezet – Domaine Breton Trinch Cabernet Franc 2015”
Ki nem hagynám a lehetőséget, hogy ekézzem az olaszrizlinget. Nem csak, hogy tehetséget nem látok benne, de számomra vonzerővel sem gyakran bír – míg például a halbor etalont, a melon de bourgogne fajtából szűrt muscadet-t a maga semleges és egyszerű mivoltában is kedvelem. Kiegészítés hozzáfűzése nélkül most sem állom meg a dolgot, de ez a csopaki a maga nemében igazán jól sikerült darab. Continue reading “Petrányi Olaszrizling Szitahegy 2015, Csopak”
Nevezzük nyilvánvalónak a borstílusbeli különbséget a bordeaux-i bal- és jobbpart között. Mint vidék, világok választják el egymástól a kettőt, ez a helyszínen vágja igazán mellbe az embert. A Medoc már-már szürreális látvány, tekintve, hogy a világ legértékesebb borainak egy jó része innen kerül ki: mintha a mi Alföldünket teleszórták volna kaviccsal, és valamiféle bolond ötlettől vezérelve még szőlővel is sűrűn telerakták volna. Persze a klíma gyökeresen más, atlanti, esős, gyorsan változó idővel, ugyanakkor kevesebb szélsőséggel.
Aki még nem kóstolt monastrellt (más néven mourvedrét), annak azért, aki meg már megtette és szívesen inna újra, annak azért. Vagy ha csupán jó déli típusú vöröset szeretnénk potom pénzért (az nem egyszerű történet). Az egyetlen intelem, hogy szellőztessük kicsit nyitás után, ugyanis redukciós fülledtséggel nyit (amit szokás tévesen a csavarzárhoz kötni, de ezt a palackot sem az zárja). Continue reading “Best buy alsópolcos spanyol vörös – Eje Monastrell 2017”
You must be logged in to post a comment.