Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
A potom pénzért kínált repülőjegyek csábítása: áprilisban Bordeaux-ban landoltam egy jóbaráttal, a borvidéken, melynek borai iránt ugyan másfél évtizede töretlen a rajongásom, meglátogatása ugyanakkor nem szerepelt kívánságlistám elején. Utólag belegondolva, kár lett volna kihagyni.
A ma legnagyobb divatja a minőségi szegmenseben – talán nem is divat ez már, önkéntelenül is az ex-Művalkeszes Dagadtos szavai jutnak eszembe: piaci kényszer – a beavatkozásmentes bor. Ha létezik, ami ettől nem is állhatna távolabb, az az ezredforduló tájékán, leginkább talán Dél-Amerikában kicsúcsosodott, és ott továbbra is uralkodó irányzat, túlérett szőlőből készített, túláradó, édes, hömpölygős, vaníliás gyümölcsbombákkal. Létezik itthon kereskedés/forgalmazó, ami látszólag éppen erre szakosodott (a weboldalt végigböngészve ez a benyomása támad az embernek), illetve a műfajon belül is a felső ársávra (amit éppen ilyen körökben dívik leginkább “prémium borként” titulálni) – a WineAge. Continue reading “Kínálatmustra: WineAge, az Újvilág-specialista kereskedés”
Mindössze egyetlen órát tölteni egy ilyen rendvényen… csak a helyszínen döbbentem rá, mennyire fájdalmas is az időszűkében hozott kompromisszum. Szívesen beszélgettem volna a borászokkal, pótolnivalóm is bőséggel akadt – hogy mást ne említsek, még semmit nem kóstoltam eddig ilyen nevektől, mint a Csendes Dűlő Szőlőbirtok -, de most be kellett érnem a kutyafuttában mintavételezéssel. Continue reading “Beszámoló – Badacsony New Yorkban 2019”
No, nem egészen kadarka, de ez már talán megtévesztett volna néhányakat a múltkori, beugratósnak szánt vakozáson. A bor valójában grenache-ból és cinsault-ból készül, a túláradó shirazok mekkájában, a Barossa-völgyben, de jobban már nem is különbözhetne a helyi boroktól – a grenache-okat is beleértve. Continue reading “Ausztrál kadarka – Spinifex Papillon 2017, Barossa-völgy”
Magában túl sok, de itt megtalálta a helyét. Lehet, hogy nem St. Andreáék az elsők, akiknek eszébe jutott, hogy a kékszőlők muskotályával (a.k.a. turán) fel lehetne hízlalni a vörösborok gyümölcsösségét, de én még nem hallottam más próbálkozásról. Continue reading “Powered by turán – St. Andrea Akutyafáját 2017 és 2018”
Mikor András barátommal szokásos egy hetes hazalátogatásáról értekeztünk, bevallom, egy kicsit átsiklottam az információ felett, hogy a spanyol vörösbor mellé holmi helyi fehérborokat is hoz a tervezett kóstolóra (amikor jön, többnyire iszunk). Luxemburgi bortermelés, ugyan már, nyilván nem véletlenül nem hallottam még róla. Ráadásul szürkebaráttal foglalkoznak, ezt nem lehet komolyan venni. Amit a pohárba kaptam, arra mondjuk semmi nem készíthetett volna fel. Continue reading “Jobbhorog a semmiből – egy letaglózó luxemburgi szürkebarát”
Kadarka, mehh. Csak tudnám, miért foglalkoztat annyira. A beleképzelt eszmény ereje lehet – hogy a miénk, hogy egyedi, hogy másképpen jó, mint más borok. Már ha jó – még sohasem láttam ilyen pesszimistán a fajta helyzetét. Continue reading “Hatból egy – kadarkavak”
Miért éppen Beaujolais? Alföldi Merlot már járt itt előttem, de nem vennék rá mérget, hogy kettőnkön kívül akad még borkedvelő ebben az országban, akiben valaha is felmerült, hogy éppen erre a perifériákon kívül eső francia borvidékre szervezzen nyaralást – pláne, hogy Burgundia a szomszédban van, oda sem bonyolultabb eljutni. Continue reading “Felfedezlek, Beaujolais! I. rész”
A legjobb olcsó magyar vörös, és kész. Évről-évre hozza a színvonalat, még sosem okozott csalódást, ezt nagyon kevés hazai tudja. Continue reading “Bors is back – Csányi Villányi Shiraz 2018”
You must be logged in to post a comment.