Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Meglepetés a köbön. Nem Pécsről, ismeretlen termelőtől, meleg évjáratból várnám, hogy előálljon a legízlésesebb magyar fehérborokkal, amikhez jó ideje szerencsém volt. Készülhetnek Tokajban és máshol nagyságrendekkel komplexebb borok, de én azokban ritkán találom meg, amit itt az alapok nyújtanak: harmóniát és kellemet.
Continue reading “Új tehetség a láthatáron – Maeijer & Leemans fehérborok Pécsről”
Ugyan maradok szkeptikus a kevés hozzáadott kénnel készített borok értékelhetőségét illetően, de szerettem volna leírni, hogy vannak kivételek – termelők, akik eképpen is képesek hibamentesen alkotni. Catherine & Pierre Breton a Loire-völgyében elő tud állni cabernet franc-okkal, melyekről nem mondanám meg sokadik szippantásra sem, hogy homeopátiás mennyiséget kapnak az univerzális tartósítószerből (azt is kizárólag palackozáskor, az összkén a vörösekben 20 mg/l alatt marad; megjegyzendő ugyanakkor, hogy nem a kénmentesség a cél, hanem ők így találják szebbnek és élőbbnek az aromákat).
Continue reading “Kis kén, kis élvezet – Domaine Breton Trinch Cabernet Franc 2015”
Ki nem hagynám a lehetőséget, hogy ekézzem az olaszrizlinget. Nem csak, hogy tehetséget nem látok benne, de számomra vonzerővel sem gyakran bír – míg például a halbor etalont, a melon de bourgogne fajtából szűrt muscadet-t a maga semleges és egyszerű mivoltában is kedvelem. Kiegészítés hozzáfűzése nélkül most sem állom meg a dolgot, de ez a csopaki a maga nemében igazán jól sikerült darab. Continue reading “Petrányi Olaszrizling Szitahegy 2015, Csopak”
Nevezzük nyilvánvalónak a borstílusbeli különbséget a bordeaux-i bal- és jobbpart között. Mint vidék, világok választják el egymástól a kettőt, ez a helyszínen vágja igazán mellbe az embert. A Medoc már-már szürreális látvány, tekintve, hogy a világ legértékesebb borainak egy jó része innen kerül ki: mintha a mi Alföldünket teleszórták volna kaviccsal, és valamiféle bolond ötlettől vezérelve még szőlővel is sűrűn telerakták volna. Persze a klíma gyökeresen más, atlanti, esős, gyorsan változó idővel, ugyanakkor kevesebb szélsőséggel.
Aki még nem kóstolt monastrellt (más néven mourvedrét), annak azért, aki meg már megtette és szívesen inna újra, annak azért. Vagy ha csupán jó déli típusú vöröset szeretnénk potom pénzért (az nem egyszerű történet). Az egyetlen intelem, hogy szellőztessük kicsit nyitás után, ugyanis redukciós fülledtséggel nyit (amit szokás tévesen a csavarzárhoz kötni, de ezt a palackot sem az zárja). Continue reading “Best buy alsópolcos spanyol vörös – Eje Monastrell 2017”
A potom pénzért kínált repülőjegyek csábítása: áprilisban Bordeaux-ban landoltam egy jóbaráttal, a borvidéken, melynek borai iránt ugyan másfél évtizede töretlen a rajongásom, meglátogatása ugyanakkor nem szerepelt kívánságlistám elején. Utólag belegondolva, kár lett volna kihagyni.
A ma legnagyobb divatja a minőségi szegmenseben – talán nem is divat ez már, önkéntelenül is az ex-Művalkeszes Dagadtos szavai jutnak eszembe: piaci kényszer – a beavatkozásmentes bor. Ha létezik, ami ettől nem is állhatna távolabb, az az ezredforduló tájékán, leginkább talán Dél-Amerikában kicsúcsosodott, és ott továbbra is uralkodó irányzat, túlérett szőlőből készített, túláradó, édes, hömpölygős, vaníliás gyümölcsbombákkal. Létezik itthon kereskedés/forgalmazó, ami látszólag éppen erre szakosodott (a weboldalt végigböngészve ez a benyomása támad az embernek), illetve a műfajon belül is a felső ársávra (amit éppen ilyen körökben dívik leginkább “prémium borként” titulálni) – a WineAge. Continue reading “Kínálatmustra: WineAge, az Újvilág-specialista kereskedés”
Mindössze egyetlen órát tölteni egy ilyen rendvényen… csak a helyszínen döbbentem rá, mennyire fájdalmas is az időszűkében hozott kompromisszum. Szívesen beszélgettem volna a borászokkal, pótolnivalóm is bőséggel akadt – hogy mást ne említsek, még semmit nem kóstoltam eddig ilyen nevektől, mint a Csendes Dűlő Szőlőbirtok -, de most be kellett érnem a kutyafuttában mintavételezéssel. Continue reading “Beszámoló – Badacsony New Yorkban 2019”
No, nem egészen kadarka, de ez már talán megtévesztett volna néhányakat a múltkori, beugratósnak szánt vakozáson. A bor valójában grenache-ból és cinsault-ból készül, a túláradó shirazok mekkájában, a Barossa-völgyben, de jobban már nem is különbözhetne a helyi boroktól – a grenache-okat is beleértve. Continue reading “Ausztrál kadarka – Spinifex Papillon 2017, Barossa-völgy”
Magában túl sok, de itt megtalálta a helyét. Lehet, hogy nem St. Andreáék az elsők, akiknek eszébe jutott, hogy a kékszőlők muskotályával (a.k.a. turán) fel lehetne hízlalni a vörösborok gyümölcsösségét, de én még nem hallottam más próbálkozásról. Continue reading “Powered by turán – St. Andrea Akutyafáját 2017 és 2018”
You must be logged in to post a comment.