A Wine Spectatornél „Az év bora” százas lista nem egyszerűen „az év legjobb borainak” a listája, hanem ráküldenek még egy best buy szűrőt és egy volumen szűrőt, amitől az egész kap egy bázisdemokrata csavart: minél olcsóbb és minél szélesebb körben elérhető, annál nagyobb esélye lesz „az év bora” címre. Nem mondom, hogy nincs benne ráció, de kevesebb félreértésre adna okot, ha ugyanez a lista „az év legfontosabb bora” vagy „az év legjobb vétele” címmel futna. Az „ünneplő borok”, reményeim szerint, pontosabban adja azt, amit ígér, de ez is egy szubjektív súlyozásokkal kialakított mild hybrid kategória: válogatás az ünnepi asztalnál nagy valószínűséggel átütő sikert arató borokból, amelyek nem kerülnek egy vagyonba, ugyanakkor esztétikus a csomagolásuk és így ajándékként is beválnak.
Én még nem ittam igazán jó új-zélandi bort. 15 évvel ezelőtt az állítás élét könnyen el lehetett volna venni azzal, hogy „hiszen, te eleve utálsz mindent, ami újvilági”; csakhogy időközben az előítéleteim bevehetetlennek hitt erődítményét az alapokig visszabontották kaliforniai chardonnay-k, cabernet-k, argentin malbec-ek, dél-afrikai chenin blanc-ok és társaik. A fintorgás szigetén már csak Chile, Ausztrália és Új-Zéland dideregnek. Nyilván náluk is akadnak, akik túljutottak az alaprecepteken és az ipari szemléleten, csak engem nem ért még olyan inger, ami arra késztetett volna, hogy nagyobb összeget invesztáljak a felderítésükbe. 
You must be logged in to post a comment.