Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Lehet-e jobb a legjobbnál? Hát, persze, hogy nem. Ám mint gyaníthatóan minden második olvasónak, nekem is az volt az első reakcióm a Bock Ermitage királlyá koronázásának hallatán, hogy lúzerkáim csúnyán becsókolták a vaktesztet. Én nemhogy sokkal jobb magyar vöröseket tudok, de ugyanarról a borvidékről, ugyanannyiért is. Continue reading “Ásítás – Gere Cabernet Sauvignon Barrique 2015”
Tavaly volt egy emlékezetes Tornai Juhfark akció a Lidlben. A 2017-es Prémiumot adták kínosan alacsony áron. Azóta vadászok rá vagy az utódjára, mindhiába. Talán találtak neki a magyarnál jobb piacot, én mindenesetre csak a „friss” sorozattal találkozom (azzal viszont megégettem magam legutóbb). Most megint akció van a Lidlben, igaz, nem a Prémiumot, hanem az olcsóbbikat adják alig több, mint 3 euróért. Somlói juhfarknak ez is dömpingár-közeli. Continue reading “Három euró, harminc cent – Tornai Friss Juhfark 2019”
Tamlyn Currin Caroline Gilby trónjára tör. Gyors egymásutánban a harmadik cikke jelenik meg magyar borvidékekről és borászatokról. Számomra rejtély, hogy a meglátogatandó pincéket milyen algoritmus sorsolja ki – Somlót pl. egyetlen borászat képviseli: Kolonics Károly, Sopront szintén: a Pfneisl nővéreké, Villányt kettő: Gere Attila és a Heumann-család –, ahhoz azonban nem férhet kétség, hogy szorgosan jegyzetel és nagyvonalúan pontoz. Egerben a szokásosnál nagyobbat merít, igaz, a választás logikája itt is fuzzy: Tóth Ferenc, Kovács Nimród, Ostoros és St. Andrea. Continue reading “Eger, a legendák, csillagok és szentek földje”
Alkeszes kamaszkorom poszterhőseit jó néhányszor elsirattam már. Az egyik hajdani félisten, Franz Weninger sztorija jól dokumentált és könnyen megragadható. Az új operációs rendszer alatt futó borai azonban évek óta kicsúsznak az én fogalmi hálómból. Nem elég jók, és nem elég rosszak. Continue reading “A harmadnapos bor – Weninger Syrah 2017”
Egert az ág is húzza. Nekem legalábbis úgy tűnik, hogy szinte leestek a térképről. Nem ismerek senkit, aki az előző évtizedben nagy névnek számító Gál Tibor, Thummerer Vilmos, Vincze Béla, az Orsolya Pince vagy Pók Tamás borait ma is inná. A nagy felforgató, Bukolyi „Gróf Buttler” László kiesett a képből, és vele talán elenyészett az a felhajtó erő is, ami mindenkit magasabb fordulatszámra kényszerített. Aztán ott van a pincedoh-mizéria, amiből nem könnyű kimászni. Continue reading “Szorongó-borongó – St. Andrea Merengő 2016”
Elnézést kérek azoktól a százezrektől, akik kezüket tördelve várták, hogy valaki megnyugtassa őket: idén is érdemes lesz Whispering Angellel megoldani a medenceparti hidratálást. Nemcsak az én hibám, hogy a nyugtató szóval átcsúsztam az őszbe (a magyar kontingens csak valamikor július közepén futott be). A viccet félretéve, már tavaly is ámulva bámultam, hogy a magyar piac újgazdag szegmense milyen sebességgel szippantja fel az instagrambarát státuszszimbólumot. Continue reading “Hűvösvölgyi ásványvíz – Whispering Angel és tsai”
A felkarolásra szoruló, tehetséges és hungarikumnak betudható szőlőfajták listáját nálam a királyleányka vezeti. Teljesen egyedi karakterrel bír, kellemesen illatos, jó savakat tud. Jelenleg gazdátlan, alsópolcos reduktív fehérnél több fantáziát nem látnak benne borászaink.
Egy barátom nagyvonalú felajánlásának köszönhetően újra találkozhattam serdülőkorom szuperhőse, Bukolyi „Gróf Buttler” László boraival. Sajnos mai olvasóink közül kevesen tudhatják, hogy annak idején mit jelentett ez a név. Fontos kitétel, hogy „eredeti” Gróf Buttler-borokról van szó, hiszen 2009-ben a borászat Kovács Gábor tulajdonába került, és onnantól kezdve fájdalmas hanyatlás következett. Illetve ez csak félig igaz, a hanyatlás rész stimmel, viszont Kovács Gábor szerencsére csak tartós bérlő volt. A 10 éves szerződés tavaly ősszel lejárt, és idén már újra Bukolyi László fog szüretelni. Az én szemszögemből ez az év legfontosabb fejleménye a magyar borkultúra szempontjából. Continue reading “Főnix – Gróf Buttler”
Continue reading “Péter Pince Kabar 2019 – klasszis magyar fehér”
Jancis Robinson oldalán több, mint 20 ezer karakteres megaposztban ismertetik és méltatják a szekszárdi Heimann pince történetét és borait. Minden bizonnyal ez a leghosszabb és legalaposabb írás, ami valaha megjelent Heimannékról. A családon kívül a kékfrankos és a kadarka kap főszerepet, de szó esik Heimann Ágnes organikus kiskertjéről és lecsójáról is. A már jólismert kadarka-klón kísérlet után Heimannék most a kékfrankost – összesen harminc klónt, részben Ausztriából és Németországból – készülnek hasonló nyúzópróbának alávetni. „Az elmúlt 30–50 év a nemzetközi fajtákról szólt, de beláttam, hogy át kell térnünk a helyi fajtákra”, mondja id. Heimann Zoltán. Continue reading “A helyi fajták apostolai – Heimann-borok Jancis Robinsonnál”
You must be logged in to post a comment.