Ingyen champagne

~ Alföldi Merlot
Taittinger, Reims (fotó: www.visitlachampagne.travel)

A koronavírus durván alávágott a champagne-forgalomnak: a januártól májusig tartó időszakban 32 százalékos a visszaesés tavalyhoz képest, és az év egészére 1,7 milliárd eurós kiesést prognosztizálnak. Az ünnepek és fesztiválok elmaradása, a turizmus megroppanása és a gazdasági válság miatt úgy kalkulálnak, hogy az év végére 100 millió beragadt palack porosodik majd a pincékben. A válság súlyosságát jelzi, hogy egy hónappal a szüret előtt a termelők és a felvásárlók még nem tudtak megegyezni az idei hozam nagyságáról (a termelők 100 q/ha-t szeretnének, a felvásárlók 60-70-et). Continue reading “Ingyen champagne” →

Vöröset? Nyáron?

~ Alföldi Merlot

Van egy-két olyan ízlésrezervátum, amelynek a létezése máig megdöbbent. Vannak, akik csak vörösbort hajlandóak inni, mások szerint a rozé csak színes víz, és vannak, akik a maradékcukortól féltik a férfiasságukat. A legnépesebb gyülekezetet az a dogma tartja össze, hogy „márpedig a bor színe vörös” (némi türelemmel és odafigyeléssel egyébként őket is ki lehet csalogatni a napvilágra). De nem akarok fölényeskedni, laktam én már jó néhány szekértáborban, és máig maradt egy-kettő, ahol ismerősként üdvözölnek. Például szilárd meggyőződésem, hogy nyáron jobban esik a fehér, mint a vörös, és hogy a fehéreket alacsonyabb hőmérsékleten érdemes fogyasztani, mint a vöröseket. Continue reading “Vöröset? Nyáron?” →

Szepsy István: “csoda hogy életben vagyunk”

~ Alföldi Merlot

Szepsy István egy nagyon súlyos időszak után lábadozik, reméljük, hogy minél hamarabb eljut a teljes felgyógyulásig. Tudomásom szerint ez az első interjú, amit azóta adott, hogy átesett egy stroke-on, gyomor- és nyombélfekélyen, végül egy sérvműtéten. A gondolatait mindig érdekesnek találom, ami nem jelenti azt, hogy egyet is értenék velük. Azt például soha nem értettem, hogy miért izgatja ennyire az árazás, és most sem fér a fejembe, hogy a forgalom drámai visszaesése hogyan egyeztethető össze az áremelési rekordkísérletekkel. Olvassák el az egész interjút, van benne jó néhány megfontolandó és meghökkentő megállapítás. Nálam ez a Top 10: Continue reading “Szepsy István: “csoda hogy életben vagyunk”” →

Riesling 2019: jobb, mint 2018?

~ Alföldi Merlot
Ehrenfels, Rüdesheim (fotó: www.leitz-wein.de)

Intenzív, légies és elegáns – állítólag ez a tömör leírása a legjobb 2019-es német rieslingeknek. Újabb forró nyár, újabb meleg évjárat, amiben eltér 2018-tól, az az alacsonyabb hozam, a magasabb extrakt és a valamivel ércesebb savak. Az édesek és a száraz csúcsok a legszebb reményekre jogosítanak, az alapoknál ellenben van némi kockázat: a súlygyarapodás árát nemritkán precizitásban és könnyedségben fizették meg. Continue reading “Riesling 2019: jobb, mint 2018?” →

Mesés tokaji – Orsolyák Attila szárazai

~ Németi Zoltán

“Bevallom, az Orsolyák boroktól ájultam el egyedül a rendezvényen. Azt csak elmélyedésre alkalmasabb körülmények között megejtett kóstolás után merném kijelenti, hogy valóban olyan szenzációsak, mint amilyennek a bemutatón tűntek, de ezeknek a fehéreknek olyasféle varázsuk van, mint néhány régi nagy Ráspi bornak a 2003-2006 körüli hőskorszakból” – egy ilyen, ámbátor óvatoskodó vallomás után sejthetik, hogy a történet itt nem ér véget.

Continue reading “Mesés tokaji – Orsolyák Attila szárazai” →

A szegény ember rieslingje – zöldszilváni

~ Alföldi Merlot

Amióta először kóstoltam Manni Nössing borait, azóta foglalkoztat a zöldszilváni. A mai német boruniverzumban legfeljebb történelmi érdekességnek, jobb esetben a riesling egyik holdjának tűnik. Ám a huszadik század első felében még ez volt Németország legnépszerűbb fajtája, és csak a hetvenes években taszította le a trónról a Müller-Thurgau. Mindkét fajta vastagon érintett a német bor lejáratásában: fő alkotóelemei voltak a hajdani exportslágernek, a Liebfraumilch-nek, ami máig mérgezi a német bor hírét. Continue reading “A szegény ember rieslingje – zöldszilváni” →

Dűlőburjánzás – Figula Dűlő Szint

~ Alföldi Merlot
A Köves valamivel olcsóbb és kisebb helyen is elfér

A dűlőválogatást mint elvet úgy-ahogy értem, mint jelenséget cinizmussal figyelem. Az könnyen érhető, hogy aki több fekvésben is ugyanazt a fajtát termeszti, és az egyik parcellája rendszeresen felülmúlja a többit, akkor azt idővel megtanulja becsülni, és felhagy azzal, hogy összeházasítsa más parcellák gyengébb termésével. „Ez a legjobb borom”, mondja, a címkére ráírja a dűlő nevét és árat emel. Mivel eredetileg ez a dűlő sem kapott különleges bánásmódot, a különleges minőséget a terület egyedi adottságainak tulajdonítja. „Természeti csoda”, gondolja magában. De mi járhat annak a fejében, aki nem egy és nem két dűlő termését palackozza külön, hanem az összeset? Continue reading “Dűlőburjánzás – Figula Dűlő Szint” →

Elmaradt forradalom – Szentesi Csókaszőlő 2008

~ Alföldi Merlot

Jó ideje már nem szívesen írok Szentesi József borairól, mert a köztünk lévő kapcsolat félig barátira fordult, ergo, emberileg nem esne jól, ha valamelyik boráról kritikusan kellene írnom, kritikailag pedig nem esik jól, hogy egyetlen boráról sem írhatok rosszat. Ez most, szerencsére, más felállás: duplaborhűtős – azóta már légkondicionált pincés – barátomtól ajándékba kapott palack, ami van annyira idős, hogy az esetleges gyengébb formát a kor számlájára írjam, és íráskényszert sem éreztem, amikor kihúztam a dugót. Azért a jegyzetfüzetet előkészítettem. Continue reading “Elmaradt forradalom – Szentesi Csókaszőlő 2008” →

Új a tokaji nap alatt – Péter Pince

~ Alföldi Merlot

Octopus fölfedezte, válság besodorta. Kettőnk ízlése ég és föld, de kóstolgatjuk a távolságot. Ez az az eset, amikor fedésbe kerültünk, az ő nagy felfedezése számomra is nagy felfedezés. Sőt, nemcsak számomra – két szegedi barátommal gyorsan rendeltünk is 30 palack Péter-bort. Amennyiben a vírus nem törli a toszkán nyaralásunkat, akkor ősszel Hárslevelűvel és Kövérszőlővel országmarketingelek a babzabálóknak. Continue reading “Új a tokaji nap alatt – Péter Pince” →