Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Where Szilágyi goes, Balassa goes, or vice versa. I don’t really know anything about the dynamics of their friendship, however the bond is quite obvious and this wine seems to be the counterpart of Gizella’s Dry Furmint offering similar balance and quality. And it’s 25% cheaper. Continue reading “Youthful charm – Balassa Tokaj Furmint 2018”
Ekkora összegért ilyen érdekes borral ritkán találkozok. Ráadásul nem csupán szokatlan, de jó is.
Continue reading “Borok a hiperből – egyedi korzikai vörös az Auchanból”
Négy borászatot sűrítettünk két napba barátokkal január végén Szekszárdon és Villányban, kis kézművestől a nagyban utazókig. A Bodri pincénél kezdtünk, a tapasztalatok egy mondatba sűrítve: best buy alapborok és remek táborverési lehetőség egy több napos szekszárdi túrához. Continue reading “Helyszíni szemle: Bodri Pincészet, Szekszárd”
Hardcore champagne-osok körében nincs nagyobb szentségtörés, mint champagne-t lepezsgőzni, vagy pezsgőt felsámpányozni. Cavát, crémant-t vagy limoux-t velük egy lapon említeni vegytiszta prolitempó, vagy minimum a parvenüség minősített esete. Hiába palackos erjesztésűek azok is, a fogantatás hasonlósága nem változtat a lényegen: a legrosszabb champagne is jobb, mint a legjobb nem-champagne. Tudom, hogy ezzel a beismeréssel rögtön a homlokomra tetováltam a prolibizonyítványt, de többször megfordult már a fejemben, hogy ez a felsőbbrendűségi tudat vajon érzékszervi alapon is igazolható-e. Continue reading “Kikóstolod-e a champagne-t? – Kreinbacher Brut Classic 2016”
Haydn József volt a bécsi klasszika Buster Keatonja. Fapofával előadatott tréfái közül a legpimaszabb talán a 45. Fisz-moll szimfónia: az utolsó tételben kiürül a színpad, a zenekar tagjai sorra eloltják a kottát megvilágító gyertyát és távoznak, végül csak két hegedűs marad, akik halkan ismételgetik a záró motívumot. A hosszúra nyúlt fesztiválszezon után hazavágyó udvari zenészek óhaját Haydn ezzel a burkolt üzenettel tolmácsolta Esterházy Miklósnak (a herceg szerencsére vette a lapot). Continue reading “Búcsúszimfónia – Györgykovács Imre Nagy-Somlói Olaszrizling 2017”
Papa Haydn was the Buster Keaton of Viennese Classicism. Of all the examples of his deadpan humor none is more cheeky than his Symphony no. 45 in F♯ minor: as the final movement progresses towards its conclusion the musicians snuff out their candles on the music stands and leave the stage one by one until just two violinists are left to quietly repeat the closing motif. After a protracted season at Nicolaus Esterházy’s summer palace the musicians longing to return to their families asked Haydn to intervene who then decided to convey their wish through music (luckily the Prince got the message). Continue reading “Farewell Symphony – Györgykovács Imre Nagy-Somlói Olaszrizling 2017”
Vertikálisokat taglaló sorozatunk következő szereplője egy olyan bor, ami még csupán bontogatja szárnyait, de történelmet készül írni. A borfogyasztó világ figyelmét helyi fajtákkal nyerhetjük el, és valljuk be, vörösben nem erősek a lapjaink (a kékfrankos és talán a hisztis kadarka rejt potenciált). Mára gyakorlatilag letűnt régi fajták feltámasztásával aduászokat kaphatunk kezünkbe Szentesi Józseftől – többek között a csókaszőlőt.
Continue reading “Feltámasztott múlt: a csókaszőlő. Szentesi interjú és mini vertikális.”
Egy dél-róni kóstolóhoz egyeztettük a mezőnyt, amikor borgyűjtő barátom megpendítette, hogy egy közös ismerősünk szerint a legjobb dél-róni sem versenyezhet egy közepes észak-rónival. Ez első hallásra inkább kiskamaszos nagyotmondásnak, mint megfontolásra méltó állításnak tűnt. Második hallásra is, végül mégis úgy döntöttem, hogy egyrészt vakteszt a tudás anyja, másrészt elvan a gyerek, ha játszik – azaz miért is ne, tegyünk egy próbát! Continue reading “Észak Dél ellen”
Hogy tavaly kihagytam a Furmint Februárt, annyi év után először, az kétségtelenül a száraz furmint iránti lelkesedésem apadását jelzi. Inkább kíváncsiságtól hajtva, mintsem izgatottan, mindenesetre idén ismét nekivágtam a maratoninak ígérkező kóstolónak. Az első néhány poharamba kapott tétel után azonban komolyan megfordult a fejemben, hogy rögtön hazamegyek: ha efféle metsző savakkal kell viaskodni, akkor nekem nincs itt keresnivalóm, gondoltam. Aztán mégsem adtam fel a dolgot, és nem bántam meg a döntésemet.
A fenti címmel ma publikálta Jancis Robinson a január 29-én megrendezett londoni Furmint February bemutatón kóstolt borok értékelését. Szombaton egy hosszabb cikkben elemzi majd a benyomásait. A mostani rövid felvezetésből két mondatot emelek ki: „Vannak olyan magyar puristák, akik szerint a tokaji borászoknak meg kellene maradniuk a hagyományos édes boroknál, amelyek a vidéket híressé tették, bármennyire nehéz is vevőt találni rájuk. Én azonban szeretem ezeket száraz borokat, amelyek a borvidék egyedi és nemes szőlőfajtájából készülnek, markánsan tüzes, kénköves jelleget mutatnak és rendkívül jól érlelhetőek.” Continue reading “Furmint, a magyar adu?”
You must be logged in to post a comment.