Elzász, próbafúrás, aranyláz

Bormarketing tankönyvekben alaptétel, hogy a siker titka az egyértelmű üzenet. Minél egyszerűbb, annál jobb. Az 1 borvidék=1 fajta pl. nagyon tuti, az 1 ország=1 fajta maga a jackpot. Ha valakit nem győzött volna meg az új-zélandi sauvignon blanc vagy az argentin malbec világsikere, akkor elrettentő ellenpéldaként Elzászt szokták felhozni. Kétségtelen, hogy Elzászban az identitással és az eladásokkal is vannak gondok, de ha valaki, akkor ők joggal hivatkozhatnak a nehéz gyerekkorra. A kis Elzászt hol az apja, hol a nevelőapja verte.

Continue reading “Elzász, próbafúrás, aranyláz”

Második legjobb fajták, második rész

Ennek a sorozatféleségnek volt már egy nyitórésze, sajnos, elég régen, így érdemes lehet a koncepciót újra felskiccelni. Minden komolykodásom ellenére ez valójában egy nagy társasjáték, ahol egyszerre ülünk a lovon és kergetjük botladozva, miután kirepültünk a nyeregből. Második legjobb fajták azért, mert a félelmetes triót kizártuk – chardonnay, riesling, sauvignon blanc -, így fesztelenül versenghet az olaszrizling a zöldszilvánival, a verdejo  a vermentinóval. Fajtánként két palack, párban tetőtől talpig fekete zokniban. Az egyik feladat beazonosítani őket. Ez a futás a ló után rész, vicces extra jelenetekkel. A méltóságteljes rész, a lóhátról észosztás, megmondani, hogy melyik fajta lehetne méltó kihívója a diszkvalifikált élbolynak és melyiknek állna jobban a kivágási támogatás felmarkolása és az észrevétlen távozás.

Continue reading “Második legjobb fajták, második rész”

Belenyúltunk – megfizethető észak-olaszok

Az olasz fehér régi mániám. Mint a mániák általában, ez is személyre szabott és bajban lennék, ha meg kellene mondanom, hogy ebben mekkora szerepe van a kóstolható tartalomnak és mekkora a mentális csomagolásnak (mintha én fedeztem volna fel, mintha az én kis titkom lenne). A vörös oldal csak azért került képbe, mert a vendégek számára teljesebb fogyasztói élményt akartam nyújtani; ehhez képest kivágták a rezet, meg sem fordult a fejünkben, hogy másodhegedűsök lennének (persze kinek ne futna össze a nyál a szájában, amikor azt hallja, hogy vernács meg lágrejn). Summa summarum: az “észak-olasz” merítés erőn felül teljesített, a miénkhez hasonló falusi olvasóköröknek jó szívvel ajánlom lopásra. Continue reading “Belenyúltunk – megfizethető észak-olaszok”

Mariska – Lucashof Weissburgunder 2020

Gyengém a fehérburgundi, a.k.a. pinot blanc. Az illusztris rokonságot figyelembe véve meglepően periférikus fajta, így arra is pontosan emlékszem, hogy a szerelem ébredése egy rongyosra olvasott 2015-ös Decanter mellékletre vezethető vissza, amelyben külön cikket szenteltek a déltiroli pinot bianco/wiessburgunder-kultusznak. Jó néhány évvel később ebből a magból szökkent szárba a Kellerei Terlan (altoadigéül: Cantina Terlano) vizitünk (a.k.a. a világ legjobb borászati szövetkezete). Continue reading “Mariska – Lucashof Weissburgunder 2020”