Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Eredetileg úgy terveztem, hogy az utazásunk kétosztatú lesz: egy szakasz a vöröseknek, egy szakasz a pezsgőknek. A szándék töredékesen valósult meg, egyrészt a kánikula már Falsetben a pezsgőzés felé sodort, másrészt baráti körünk perlázs frakciója dátumütközés miatt feleződött, így galambszívű kiképző őrmesterként visszavettem a cava/corpinnat pincelátogatásokból.
Néhány szó Prioratról. Az utazásunk előtt, hogy ne kelljen a helyszínen papírból papolnom lefordítottam Pedro Ballesteros 2025-ös Priorat helyzetelemzését és egy körlevélben szétküldtem a barátaimnak. Nem kizárt, hogy tudat alatt ez is befolyásolt, mindenesetre, én ennyire barátságtalan borvidéket még életemben nem láttam. Nem csak mint borvidék, hanem mint mezőgazdasági művelésre alkalmas terület, végső soron mint emberi élőhely. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy látványként csúnya, hanem hogy egy kietlen katlan, ahol minden élőlény UV-sugárzás általi halálra van ítélve, és már az is érthetetlen, hogy hol találnak a gyökerek talajt a kövek között, egyáltalán hogyan veszik maguknak a bátorságot a magvak, hogy kicsírázzanak.
Megjártuk Prioratot és egy ici-picit Penedès-t is. A szó mindkét értelmében. Az idei nyaralásunk két fő tanulságát könnyű lett volna előrelátni: ad.1, az elviselhetetlen kánikulából ne utazz a még elviselhetetlenebb kánikulába; ad. 2, ne szállj meg olyan helyen, ahol a kapun kilépve a nagy büdös semmi közepén találod magadat. Azért nem mindent kellene másként csinálnom, ha újrakezdhetném.
Van a műkedvelő és van a műgyűjtő. Az egyik racionálisan viselkedik, a másik túlhajtja. Az egyik kedvel, a másik rajong. A műkedvelőnek elég, ha a gyönyörközpontjában ugyanazt a gombot nyomják meg újra és újra, a műgyűjtő nem éri be a jóval, másra – újmagyarul: másabbra – vágyik, minél ritkább, annál értékesebb. Az előbbi privát hedonizmus, az utóbbi már kulturális térben játszódik, közösségi kaland és területfoglalás. Én, fogyasztóként a kettő között lavírozok és a carignan is úgy él bennem, mint ami a határvidéken lebeg. Continue reading “A feketelábúak sarától Priorat aranyáig”
Ez volt az a kóstoló, ami után el kellett gondolkodnom, hogy mi számít ma olcsónak, átlagosnak, drágának. Valamikor régen elsütöttem egy olyan provokatív poént, hogy 10 eurónál többet csak az költ borra, aki nem ért hozzá. A 10 valójában akkor is 15 volt – pusztán a jobb hangzás miatt kerekítettem lefelé -, és tegyük hozzá, hogy ez még az az időszak volt, amikor lincshangulat tört ki, amint az euróárfolyam megközelítette a 300-as rémálomhatárt. Azóta nagyot fordult a világ, ha most akarnék polgárt pukkasztani, a limitet már 20 eurónál húznám meg, ami 8000 nyalka magyar forint. Continue reading “Meddig olcsó, honnan drága?”
Prioratnál izgalmasabb borvidék nem sok lehet a világon. Kár, hogy az ismerkedés egy vagyonba kerül. Ha már nagyon nem bírok magammal, akkor a Decantalóból szoktam montsantokat rendelni, az mégis csak megfizethetőbb. (Montsantban persze nincs llicorella, de a klíma és a fajtaválaszték gyakorlatilag megegyezik.) Continue reading “Kócos kis ördög – Casa Rojo Maquinon 2017”
I’d find it hard to name a wine region that is more exciting than Priorat. Alas, it costs a fortune to get to know it. When desire threatens to topple reason I normally turn to its much more affordable neighbour Montsant. (Montsant may be short on llicorella, but the climate and the grapes are pretty similar.) Continue reading “Unruly rascal – Casa Rojo Maquinon 2017”
How on earth a vast aircraft carrier, or rather a whole warfleet like Torres is able to execute such delicate maneuvers is beyond me. Perhaps we can get a step closer to unlocking the mystery by reading the proudly presented corporate anthem written by a man of exquisite taste Andrew Jefford. Continue reading “Gentle Giant – Torres Salmos 2015”
Hogy egy akkora anyahajó, vagy inkább komplett hadiflotta, mint a Torres hogyan képes ilyen finom manőverekre, számomra rejtély. Közelebb kerülhetünk a megfejtéshez, ha elolvassuk az amúgy igencsak kényes ízlésű Andrew Jefford büszkén vállalt vállalati himnuszát. Continue reading “Gyengéd óriás – Torres Salmos 2015”
You must be logged in to post a comment.