Egy korty Toszkána – Villa Pillo “Cingalino” Rosso di Toscana 2017

Meg nem mondtam volna megkóstolva, hogy kétharmad merlot és egyharmad cabernet franc. Chiantiszerű – mi ez, ha nem a terroár lenyomata? Némi gumi az illatban, az is jellegzetes. Lendületes savú, moderált alkoholú (pedig 13%), de inkább teltkarcsú, mint vékony. Olaszosan tanninos is, kellemesen rusztikus. A fa ügyesen tesz hozzá, mintha csak öreg vagy nagy hordó lenne, pedig mennyire nem (másodtöltés és francia barrik). Tetszik, jó inni, hozza a toszkán hangulatot is, 5 pont (85/100). A hiperek 1500 forintos chiantijain határozottan túlmutat. Vétel: nincs túlkínálat itthon a műfajban, ha hasonlót keresnék és biztosra akarnék menni, újra kiadnám érte a 2900 forintot (Culinaris). Egyébiránt kissé drága.

 

 

 

Meggyőzésen innen – kadarka vakteszt

Én már nem merek elvárásokkal nekivágni kadarkák kóstolásának. A kíváncsiság azonban még hajt, kapva kaptam az alkalmon, mikor éttermes barátom a kínálat szondázására invitált. Nem lettem optimistább az est végére – az erőfeszítés itt-ott (például a Heimann Stílusgyakorlat esetében) lassan már gyümölcsöket is hoz, de tartok tőle, hogy a kadarka továbbra sem kecsegtet a nagy hungarikum fajta ígéretével, amiből borászaink magabiztosan és évről-évre hozzák majd a minőséget. “Meggyőzésen innen – kadarka vakteszt” A teljes bejegyzés megtekintése

Moderált hedonizmus – La Poda Corta “el Grano” Carmenere 2017, Curico Valley, Chile

Egy chilei vörös, ami nem esik bele az Újvilág klisészerű csapdáiba. Nem közönséges, nem émelyít. Már persze az előítéletekhez képest – egy burgundi pinot mellett kóstolva valószínűleg így is szörpre emlékeztetne. “Moderált hedonizmus – La Poda Corta “el Grano” Carmenere 2017, Curico Valley, Chile” A teljes bejegyzés megtekintése

Rácz Miklós Tamás Villányi Pinot Noir 2017

Villány arca szokatlan megvilágításban. Egy ambiciózus pinot noir, ami nem látott fahordót és még meleg évjáratban is megáll 13%-nyi alkoholnál. Akár Losonci Bálint mátraijának a testvére is lehetne, csak míg az a bisztrós, vidám változat, ez a komolyabb, strukturáltabb. Gyümölcsei hasonlóak (eper és hibiszkusz), ám visszafogottabbak, illata és íze is elsősorban fanyar – talán közelebb áll nebbiolóhoz, mint pinot-hoz. Szellős felépítés ide vagy oda, ez igencsak feszes, tetszetősen kemény, nem az az elomló játékbor. Masszív, de nem durva tannin fokozza az olaszos karaktert, nekem tetszik így. Néhány hónap érlelés még jót tehet neki, kicsit korán sikerült rányitni.

Verdikt: karakteres, újszerű villányi középbor, 5/6 pont (86-87/100).
Ár: 3300 forint (Borfalu Bortéka).
Vétel: ajánlott.

 

Kősziklás Kékfrankos 2017, Neszmély

Kékfrankos egy nem éppen vörösboros vidékről. Ami azt illeti, érezni is, hogy fehérboros íz(le)léssel készült, tannintartalma csekély, sava annál hangsúlyosabb – éppen fordítva, mint ebben a színben szokás. Könnyedsége, szellős felépítése alapján akár kadarkásnak is titulálhatnánk, ha nem lenne szikár, kemény a savtól. Kissé húzós. Ami viszont érdekessé teszi, hogy a soproni frankosok egyediségét biztosító, egzotikus őszibarackos jegy bukkan fel aromái között (miután kiszellőztettük, nyitás után ugyanis eléggé fülledt), én ezzel még sehol máshol nem találkoztam. Érdekes darab, ha nem is igazán kiforrott még. Csak savtoleránsoknak. 4 pont, 2390 Ft (Borfalu Bortéka).

 

Kortárs zászlóshajó – Alheit Cartology 2014, Dél-Afrika

Ha kérdeznék, nálam még mindig tart a dél-afrikai fehérboros szerelem. Az újdonság varázsának fénye bármit képes ideig-óráig megszépíteni, ám amit csak addig találunk szépnek, azt aligha szeretjük igazán (én például a minimálkénes mozgalommal jártam így, a vonzalom tiszavirág életűnek bizonyult, majd heves ellenszenvbe csapott át). “Kortárs zászlóshajó – Alheit Cartology 2014, Dél-Afrika” A teljes bejegyzés megtekintése