Néhány évvel ezelőtt egy vörös Loliense a súlycsoportjához tartozó villányiak ellen csúnyán cserben hagyott, azóta kerültem a pincét. A gyanakvás falán csak a rozé tudott rést ütni, egyébként úgy könyveltem el Konyáriékat, hogy kétezeröt fölött tőlük bármi túl nagy kockázat. Aztán támadt egy olyan ötletem, hogy borbaráti körben tarthatnánk „nagyviziteket”, valahogy úgy, mint a „tilón” sorozat idején és a Konyári Pincészet is adná magát egy átvilágításhoz. Már ha nem eleve reménytelen.
Nem az. A fehér Loliense legalábbis határozottan erre utal. Aki ilyen bort tud, az mindent tud (na jó, majdnem mindent).
Chardonnay-t sauvignon blanc-nal keverni, ez egy ilyen hortobágyi húsospalacsinta jellegű magyar találmánynak hat (mint amikor a villányiak Burgundiát házasították Bordeaux-val a borrendszerváltás idején (Cabernoir, Royal Cuvée és társai)). Francia szemszögből lehet, hogy égbekiáltó etikettsértés, ez esetben azonban mintha működne. Nem tudom az arányokat, de ez a chardonnay, sauvignon blanc és olaszrizling házasítás egyáltalán nem hat balkáni sufnituningnak.
Fiatal. Nemcsak a címkéről leolvasható évszám alapján. A palack vége felé járva mégis az a határozott kép alakult ki bennem, hogy ez egy érlelésre méltó bor és ha 2-3 év palackmagányra ítélném, azzal mindketten jól járnánk. Csinos. És nemcsak a címke alapján. Ez az a bor, ami minden szempontból áron felül teljesít, küldöm is azonnal a best buy listára.
Az illat friss, élénk, megnyerő – alapvetően egy fésültebb, konszolidált sauvignon blanc-ra készüljünk. Kóstolva szuper gyümölcsös, amibe fanyar jegyek, csipetnyi cseresség és az acélos savgerinc visz izgalmat. A szőlőhéjas, szőlőcukros aromatikát különböző árnyalatú barackok egészítik ki. Minden korty jól esett és minden harmadik kortynál felmerült, hogy a sav még kissé zabolátlan.
Megüti a 6 pontot és 3350 forintért jó vétel és prezentálható ajándék.
You must be logged in to post a comment.