A szerethetjük-e azt, amit nem szeretünk emberkísérlet végül nem olasz borokkal valósult meg (és ennyiben rögtön meg is ingott Sarah Heller hipotézise az olaszok versenyhátrányáról), a Vajra/Prunotto sor ugyanis meg sem közelítette a keserűségküszöbünket. A kiképző őrmester egészen más irányból érkezett, a küzdelmet és heroikus elfogadást spanyol pezsgőkön gyakoroltuk, a válasz viszont ugyanaz lett: igen, szerethetjük.
A keserűséghez ezúttal közelebb jutottunk, de még nagyobb kihívást jelentett az orral kóstolásról lemondani és szinte mindent a szájra bízni. Amióta először szembesültem a „mondd meg, hogy orral vagy szájjal kóstolsz és én megmondom, hogy jártál-e WSET tanfolyamra” megközelítéssel, azóta védem az orr becsületét. Lehet, hogy a kezdők túl nagy jelentőséget tulajdonítanak az aromáknak, de ha valaki azt mondaná, hogy kóstoljunk befogott orral, mert a kompozíció lényege csak így tárul fel, akkor azt pedagógiai eszközként el tudnám fogadni, ám a színek végleges elveszítésébe nem tudnék beletörődni. Egy festmény fekete-fehér reprodukciója sokat taníthat, mint ahogy egy zenekari darab zongora átirata is, de a színes-szagos, hús-vér élmény, az érzéki szépség nem vonalrajzból és nem is anatómia órán születik. Az érvelés érvényét most mindenesetre megkérdőjelezte két palack corpinnat. A Júlia Bernet-pezsgők nem színtelenek, de nem is egészen színesek, az izgalmak, a történet, a szépség valahol a korty közepén rejlik.
A Júlia Bernet név mögött valójában Xavier Bernet és a felesége, Cristina munkája áll, Júlia a nagyobbik lányuk. A maga 7 hektárjával és 40 ezer palackjával ez a családi pince olyan kis pötty a térképen, hogy a felfedezéséhez isteni szerencse kellett, vagy legalábbis annak evilági megfelelője: önzetlen őshonos szakértelem (egy falseti borbár tulajdonosa ajánlotta). A pince 2003 óta létezik, 2018 óta corpinnat (katalán mozaikszó: cor = szív; Pinna = Penedès latin neve; nat = születés, vagyis az egész együtt: „Penedès szívében született”). A Bernetek nemzedékekre visszamenőleg szőlőművesek és ma is családi gazdaságként működnek: minden bor saját szőlőből készül, minden munkafolyamatot sajátkezűleg, házon belül végeznek. Jobban körülnézve, azért látszik, hogy fel lettek már fedezve, a parkeri pontszóró őket is megsorozta.
Júlia Bernet Ú Brut Nature Serres d’Ordal 2023
Minden pezsgőjük brut nature, ami komoly önbizalomra vall. Az első korty ránk is ijesztett: az illat alma és sörélesztő, kóstolva csontszáraz és fanyar. Aztán valahogy egymásra találtunk. A nyilvánvaló minőség, a korty telítettsége, a habzás finomsága és a textúra komplexitása együtt elég csábító volt ahhoz, hogy kíváncsian és jóindulattal közelítsünk hozzá. Az első benyomás alapnak megmaradt, de egy egész villa épült rá. Az idő múlásával egyre jobban kiteljesedett, az alma árnyalódott és gazdagodott: vadalmával, naspolyával, sevillai naranccsal és pörkölési jegyekkel; a csontszáraz és fanyar korty édesebb, gyümölcsösebb lett, a fenolos jelleggel összejátszó friss savak és a simogató buborék tiszta, üdítő és nagyon hosszú lecsengésben egyesült. A tartózkodástól eljutottunk a teljes elfogadásig. Markáns egyéniség, megjegyzendő név. 7 pont és 19 euró.
Júlia Bernet Brut Nature Exsum 2021
Az előző tiszta xarello volt, ez 40 százalékban chardonnay és persze két évvel idősebb. Ezzel együtt a rokonság letagadhatatlan. Ugyanaz a monokróm felszín, nincs benne semmi olyan, amit első pillantásra vonzónak nevezhetnénk, de a minőség belülről sugárzik és végül átlényegíti az élményt. A visszafogott illatban alma, szőlő, sóban eltett citrom és egy kis mogyorós motoszkálás. Kóstolva tömör, sűrű, de a sav mégis frissé teszi a kortyot, a citrusoktól indulva egészen a narancslekvárig jut. Rengeteg felfedezésre váró részlet, a fanyar ezer árnyalata. Az összkép megint nagyon hasonló: strukturált, friss, rendkívül finom habzással, markáns egyéniséggel. Organikus egész. 7 pont és 21 euró (ez már az újabb évjárat).
Ez volt az év egyik legizgalmasabb kóstolási élménye. A két pezsgő kiszínezve, egy csipetnyi dozázzsal, talán még szebb lenne, de akkor kevesebbet kellett volna velük dolgozni, az élmény kevésbé lett volna személyes és intenzív. Kóstolás közben folyamatosan gondolkodásra késztetettek, újra meg újra át kellett rajzolnunk a mentális térképünket. Talán mégis csak van valamennyi igazság abban, hogy a minőség a korty közepéből sugárzik kifelé. És az is érdekes kérdés, hogy vajon az élmény megismételhető-e. Ha másodszor fogjuk őket kóstolni, akkor is tetszés lesz a vége, vagy a felfedezés izgalma nélkül elmarad a varázslat?
(A nyitóképet innen metszettem (most nyerték el az év katalán pezsgője díjat).)
You must be logged in to post a comment.