Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Az eredeti terv az volt, hogy 2018-as magyar és német rieslingeket kóstolunk vakon. Csakhogy elcsúszott a szinkron a beszerzésben, aztán szétcsúszott a zsűri előjegyzési naptára, így végül családi kettesben kóstoltunk. Nem mindig vakon, nem egy napon, ráadásul, szakaszosan. Az egész palackos, prolongált és csetmentes kóstolásnak viszont megvan az az előnye, hogy ha meglátom a címkét, hetekkel később is felmondom a kóstolási jegyzetet. Continue reading “Riesling vs Rajnai 2018”
Egy dél-róni kóstolóhoz egyeztettük a mezőnyt, amikor borgyűjtő barátom megpendítette, hogy egy közös ismerősünk szerint a legjobb dél-róni sem versenyezhet egy közepes észak-rónival. Ez első hallásra inkább kiskamaszos nagyotmondásnak, mint megfontolásra méltó állításnak tűnt. Második hallásra is, végül mégis úgy döntöttem, hogy egyrészt vakteszt a tudás anyja, másrészt elvan a gyerek, ha játszik – azaz miért is ne, tegyünk egy próbát! Continue reading “Észak Dél ellen”
Minervois-hoz az Auchan és a Vignobles Jeanjean hozta meg a kedvemet. Jellemzően dél-róni fajtákkal dolgoznak, grenache, syrah, mourvedre és carignan. A változatos domborzati viszonyok miatt hiba volna nagyobb ívű általánosításokba bocsátkozni, de, mint Languedoc általában, ez is kiváló vadászterület a nagy áruházláncok által felbérelt master of wine-oknak (és összehúzott nadrágszíjjal élő kelet-európai kispolgároknak). Continue reading “Trófea a perifériáról – Chateau de Fauzan Minervois 2018”
Az ember, mint egy lugasépítő madár, folyamatosan azon dolgozik, hogy kacatokból összedobjon egy Place de l’Étoile-t Diadalívvel a közepén. Ez a kacatkonstrukció állítólag személyiségünk tükre, és aki ismeri a lélek anatómiáját, az diadalívünket szemügyre véve egyenesen a vesénkbe lát.
Continue reading “Az én kis lugasom – Clos de Los Siete 2016”
Az Al-muvedre egy igazán remek 10 euró alatti vörös, egy újvilágtól rettegő borkedvelőnek biztosan ezzel próbálnám bemutatni, mi is az a monastrell, a konkurencia azonban versenyképesebb terméknek tűnik a Talento Eco képében. Continue reading “Mellbedobással győz – Bodegas Eco “Talento Eco” Monastrell 2018″
Continue reading “Régi kedvenc – Telmo Rodriguez Al-muvedre 2018”
A 2018-as szüret után Németországszerte örömtüzek gyúltak. Valóra vált minden borász álma: nászra lépett az außerordentlich ertragreich az ausgezeichneter Gesundheitszustanddal. Minden lehetséges fórum és szakértő vásárlásra ösztökél, az egyetlen kivétel az, akit személyesen is ismerek. Fenntartásainak súlyát növeli, hogy Rieslingország szívében lakik és fogmosáskor is rieslinggel öblöget. Ám bármennyire adok is a véleményére, szó sem lehetett arról, hogy mintavétel nélkül menjek el egy ilyen évjárat mellett. Continue reading “Win-Win – Riesling 2018”
Amikor én cabernet franc kóstolót szervezek, abból garantáltan nem maradnak ki a Loire-völgyik (Párizs és Bordeaux között félúton, a Loire folyó közepe táján egy kupacban csoportosuló borvidékek alkotják a fajta Burgundiáját: gyakorlatilag egy kék és egy fehér szőlő terem itt, a fehér a chenin blanc). Lassan tíz éve vagyok a rajongójuk, de a legutóbbi alkalommal, novemberi klubestünkön oly csúfosan leszerepeltek, hogy az hosszú időre elvette a kedvem a további vásárlástól. Continue reading “Borok a hiperből – best buy cabernet franc az Auchanból”
Másfél évtized expanzió, majd kényszerű profiltisztítás után mindössze három borászat maradt Montalcinóban, amelynek törzsvevője vagyok: Capanna, Collemattoni és Fattoi. Az abszurd módon elértéktelenedett forint és a montalcinói hiperinfláció harapófogójában ők az utolsó mentsvár. Ők azok, akik legalább egy évtizede hozzák a bravúrt: őrzik az árukat, egyéniségüket és minőségüket. Continue reading “Családi szentély – Collemattoni Rosso és Brunello di Montalcino”
Chateuneuf-du-Pape Franciaország és egyben a világ egyik leghíresebb borvidéke. Számomra az egyik legvonzóbb a hasonló sztárok közül (mint Pomerol, Montalcino, stb) – pusztán szubjektív okokból, egyszerűen így alakult (képtelenség több borvidéket közelről követni, hacsak nem főállásban foglalkozik ezzel az ember). Mai felkapottságát alighanem a parkeri kor amerikai szájra kalibrált, magas oktánszámú gyümölcsbombáinak köszönheti az appelláció (ahogy a csúcsborok nagy része is exportra megy), és bár szégyenletes módon én ezeket is szeretem, felfedező próbálkozásaimat mégis a tradicionális etalon megtalálása tüzeli.
You must be logged in to post a comment.