Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Az Al-muvedre egy igazán remek 10 euró alatti vörös, egy újvilágtól rettegő borkedvelőnek biztosan ezzel próbálnám bemutatni, mi is az a monastrell, a konkurencia azonban versenyképesebb terméknek tűnik a Talento Eco képében. Continue reading “Mellbedobással győz – Bodegas Eco “Talento Eco” Monastrell 2018″
Continue reading “Régi kedvenc – Telmo Rodriguez Al-muvedre 2018”
A 2018-as szüret után Németországszerte örömtüzek gyúltak. Valóra vált minden borász álma: nászra lépett az außerordentlich ertragreich az ausgezeichneter Gesundheitszustanddal. Minden lehetséges fórum és szakértő vásárlásra ösztökél, az egyetlen kivétel az, akit személyesen is ismerek. Fenntartásainak súlyát növeli, hogy Rieslingország szívében lakik és fogmosáskor is rieslinggel öblöget. Ám bármennyire adok is a véleményére, szó sem lehetett arról, hogy mintavétel nélkül menjek el egy ilyen évjárat mellett. Continue reading “Win-Win – Riesling 2018”
Amikor én cabernet franc kóstolót szervezek, abból garantáltan nem maradnak ki a Loire-völgyik (Párizs és Bordeaux között félúton, a Loire folyó közepe táján egy kupacban csoportosuló borvidékek alkotják a fajta Burgundiáját: gyakorlatilag egy kék és egy fehér szőlő terem itt, a fehér a chenin blanc). Lassan tíz éve vagyok a rajongójuk, de a legutóbbi alkalommal, novemberi klubestünkön oly csúfosan leszerepeltek, hogy az hosszú időre elvette a kedvem a további vásárlástól. Continue reading “Borok a hiperből – best buy cabernet franc az Auchanból”
Másfél évtized expanzió, majd kényszerű profiltisztítás után mindössze három borászat maradt Montalcinóban, amelynek törzsvevője vagyok: Capanna, Collemattoni és Fattoi. Az abszurd módon elértéktelenedett forint és a montalcinói hiperinfláció harapófogójában ők az utolsó mentsvár. Ők azok, akik legalább egy évtizede hozzák a bravúrt: őrzik az árukat, egyéniségüket és minőségüket. Continue reading “Családi szentély – Collemattoni Rosso és Brunello di Montalcino”
Chateuneuf-du-Pape Franciaország és egyben a világ egyik leghíresebb borvidéke. Számomra az egyik legvonzóbb a hasonló sztárok közül (mint Pomerol, Montalcino, stb) – pusztán szubjektív okokból, egyszerűen így alakult (képtelenség több borvidéket közelről követni, hacsak nem főállásban foglalkozik ezzel az ember). Mai felkapottságát alighanem a parkeri kor amerikai szájra kalibrált, magas oktánszámú gyümölcsbombáinak köszönheti az appelláció (ahogy a csúcsborok nagy része is exportra megy), és bár szégyenletes módon én ezeket is szeretem, felfedező próbálkozásaimat mégis a tradicionális etalon megtalálása tüzeli.
Finom kimaxolva. Nem is értem, hogyan maradhatott a periférián egy olyan fajta, amelyik ennyire tisztán és dallamosan beszéli a finomat. Még a neve is dallamos, ha egyszer sikerült megtanulni (pikpul dö piné). És földrajzilag sem fapados helyre fújta a szél, ez a Cote d’Azur-ön nyaralók default halbora. Continue reading “Tengeri szél – Villa Des Croix Picpoul de Pinet 2018”
Rajongok az újborért. Ez a kijelentés rögtön pontosításra szorul: az eredeti, Beaujolais-ban készülő verzióért, illetve, mint arra nemrég ráeszméltem, valójában még azon belül is kizárólag csak az igényes kézműves darabokért. Egy világ választja el ezeket az egyéb primőrök hadától.
A narancsbor egy félreértés áldozata: valahogy összemosódott a fejekben a „természetes” borral. A „természetes” bort meg eluralta az alacsony kénes hitközösség, márpedig a kénnel játszani, olyan, mint fék nélküli autóval szlalomozni. A narancsbor definíciójának azonban sem a „természetesség”, sem a kén minimalizálása nem része, elvben csak annyit jelent: fehér szőlő vörösboros technológiával feldolgozva. Continue reading “Pimpelt orrszarvú – Testalonga El Bandito Cortez 2016”
Continue reading “Hungarian Syrah with a nod to Northern Rhone – Losonci 2018 from Mátra”
You must be logged in to post a comment.