Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Eredetileg én is éreztem a kényszerítő erőt abban az érvelésben, hogy Magyarország a fürgelábú Akhilleusz és Ausztria az ólomléptű teknős, így elkerülhetetlen, hogy idővel ledolgozzuk a hátrányt. Zénón paradoxona szerint persze soha nem előzhetnénk meg őket, de ez nem is volt cél. Continue reading “Megkergetett a teknős”
Tavaly ősszel felkérést kaptam, hogy kalauzoljak egy nagyobb borturista csoportot Champagne-ba és -ban. A megérkezés estéjén, vacsora előtt és közben, bevezető-tárgyaló-befejező előadást kellett tartanom a buborék keletkezéséről, megzabolázásáról és Champagne fényes jelenéről. A főbb pontok szemléltetésére három tételt választottam az étterem széles és – magyar szemmel – barátian árazott itallapjáról. Continue reading “Olcsó champagne-nak madárkás a perlázsa?”
Bajban lettem volna, ha arra kell fogadnom, hogy a Wein & Co kezd el előbb móri ezerjót forgalmazni vagy a Bortársaság osztrák olaszrizlinget. Más kérdés, hogy én abba az üres halmazba tartozom, akit magyarként is érdekel az osztrák olaszrizling. Pontosabban, magyarként érdekel csak igazán az osztrák olaszrizling: vajon mit ad hozzá az illír klíma, a meszes márga és az osztrák/szlovén borkultúra kedvenc horvát fajtámhoz? Continue reading “Olaszrizling Ausztriából – Lackner-Tinnacher Welschriesling Südsteiermark 2021”
Engem ugyan nem hoz lázba, de ettől még tisztában vagyok vele, hogy Bordeaux a bor fővárosa. Én fordított Rómának látom: nem minden út vezet oda, viszont majdnem minden út onnan indul. Miután láttam, hogy 2005, 2009 és 2010 után 2019 is bejelentkezik „az évszázad évjárata” címre, és gazdaságos borhűtőmben egy ideje már bevetésre várt egy szupercsere, kerekítettünk köré egy kisebb próbaszerencsét. Continue reading “Tehetségkutatás a tartalékbajnokságban – Bordeaux 2019”
Amikor elolvastam Jancis Robinson beszámolóját a nagy osztrák kékfrankos bedurrantásról, azonnal tudtam, hogy remek ürügyet kaptam egy semmit-el-nem-döntő kísérlethez. A zárszót – „még mindig nem tudom, mikor fog a kékfrankos bekerülni a nagy fajták közé” -, mi, kőkemény kékfrankisták, értékelhetnénk akár a hülye angolok hülye sznobériájának is, de én duplán egyetértek vele (egyrészt soha, másrészt minek). Viszont az érlelés szöget ütött a fejemben: mi van, ha a kékfrankos tényleg későn érő típus (palackban is) és kell neki az a 15 év, amit Roland Velich emleget. Continue reading “Naggyá teszi-e az idő a kékfrankost?”
A Liverpool berámolt hetet, nekem is illene magasan kezdeni a hetet. Pláne, hogy egyéb okokból el voltam tiltva a betűvetéstől, miközben a mintavételezés zavartalanul haladt és torlódott az anyag. A folyóügyeken belül is kiemelt jelentőségű volt a felsőpulyai Lakompakon realizált nagyvak parti. Szűkebb körben, a nyilvánosság teljes kizárásával tavaly már teszteltük ezt a társasjátékot, és az annyira jól sikerült – értsd: meghökkentőre -, hogy idén új helyszínen és bővített stábbal megismételtük. Continue reading “Zokni kihívás”
Theo Zierock, a középső Foradori-gyerek egy szabadtéri kiáltványban felszólítja Kanye Westet, hogy ne népszerűsítse tovább a Santa Margherita Pinot Grigiót, mert nem elég, hogy bizonyítványt állít ki az ízléséről, de a termelési modell, amivel ezt a lőrét előállítják tönkreteszi a borvidéket. Theo Zierockot személyesen is ismerem, zavarba ejtő vegyüléke a lazaságnak és az elmélyültségnek, de erre a kabaré konferanszié alakításra, ami viccesen indul majd átmegy egy kórtörténeti elemzésbe, ahol a mondandó komolyságát és komorságát a mániákus vakaródzás és az egész testtel magyarázás ellenpontozza, nem voltam felkészülve. Ha Kanye West nem is, mi figyelhetünk rá. Continue reading “Olasz válasz a Matuára – Pasqua Pinot Grigio Black Label 2021”
Évek óta van egy olyan fixa dilemmám, hogy mi van, ha nincs legjobb bor, sőt, még jobb bor sem, legfeljebb alkalomhoz illő bor van. Éppen annyira nincs legjobb bor, mint amennyire nincs legjobb szerszám, csak az adott feladathoz megfelelő vagy éppen alkalmatlan. A pillanatnak megfelelő bort kiválasztani a borértés fontos gyakorlati ága – mint egy DJ leveszed a közönség profilját, olvasod a hangulatát és mindig a megfelelő palackot húzod elő (könnyű ráismerni, hogy ennek a foglalkozásnak neve is van: sommelier). Continue reading “Ünnepi bor”
Nem vertem nagydobra, de néhány évvel ezelőtt elkönyveltem, hogy jók a spanyol borok, de nem annyira jók, mint a franciák. Ez pontosan az a fajta általánosítás, amitől égnek áll a haj, viszont meg tudom magyarázni: abban az igényes olcsó kategóriában, ahol a szürkület beálltával portyázni szoktam, bőséges a spanyol, katalán, baszk, galego usw. kínálat az őshonos fajtákból, hordó nélkül készített, ötletesen csomagolt borokból, ám ezek gyakran megrekednek a csinos, de egysíkú, lineáris, csavartalan joven stílusban. Continue reading “Lepkék préselték – Josep Grau”
Van ami most már örökre kimarad. Legalábbis nem rajtam múlik. A csehekkel is így vagyok. A grúzokkal is majdnem így lettem. Nem ellenzem, de aktívan nem keresem. Van bőven, amit szeretek, inkább azt mélyíteném, szélesíteném, ráadásul, ott van még a megkerülhetetlen tény, hogy a többség minden évben évjáratot vált. A kedvencek legkeményebb magjában is el vagyok adósodva. Melyik volt az utolsó Domaine Alary Estevenas, amit kóstoltam? Vagy Marcel Deiss Engelgarten? Hol helyezkedik el ebben a vágysorrendben egy cseh olaszrizling? Continue reading “Cseh olasz – Gala Hermes Ryzlink Vlašský 2018”
You must be logged in to post a comment.