Ne szégyelljük, ha élvezzük! – évzáró pezsgők

A champagne-t is kezdjük igazi borként kezelni. Állítólag ez az elmúlt húsz év legfontosabb fejleménye a Champagne-univerzumban, legalábbis Peter Liem szerint, akit illik komolyan venni, merthogy ő az aktuális kötelező olvasmány és rezidens rezonőr. Ha jól értem Liemet, akkor Champagne két központi probléma megoldásán dolgozik, az egyik kitörni a technológiai bor skatulyából és feléleszteni a 20. század utolsó felében eltaposott és eltemetett terroirközpontú szemléletet, a másik, a dozázs szerepének helyes értelmezése, praktikusan szembeszállni a zéródozázs puritánokkal. Continue reading “Ne szégyelljük, ha élvezzük! – évzáró pezsgők”

Villány 2.0 – Vylyan Vörös Variáció 2021

A Vylyan még talán sosem állt ilyen jól nálam. Eddig voltaképpen csak a Bogyólének voltam követője, ehhez tavaly csatlakozott a Macska (amolyan ház borává nőtte ki magát, el sem akarom hinni, hogy portugieser ilyen jó is lehet, a 2020 és a futó 2021 is remek, vételnek nem kevésbé), és ugyan csak rendezvényen szerzett benyomás, de a kísérletezős amfórás/újhordós cabernet franc páros is megnyert magának. Lelkesedésbe azonban a Vörös Variációval (2021) csapott át a dolog.

Continue reading “Villány 2.0 – Vylyan Vörös Variáció 2021”

Hogyan tud aludni 2 – Györgykovács Imre 2020

Az önismétlés főbenjáró bűn, az önmagunkra hivatkozás a dementia biztos előjele. Viszont Bruce Willis és Macaulay Culkin is milyen jól megéltek belőle. A hülyeséget félretéve, Györgykovács Imre és a fél hektár szőlő 2020-ban sem okoznak csalódást (understatement of the year). Tavaly így rajongtam érte, és idén szó szerint ugyanígy rajongok. Update a hajtás után. Continue reading “Hogyan tud aludni 2 – Györgykovács Imre 2020”

Ünnepi kékfrankos: Takler Szenta-Hegyi 2018

Fotó: Takler Facebook

Lehet egy kékfrankos az ünnepi vörös, ami karácsonykor az asztalra kerül? Hogy Ausztriában mit válaszolnának erre, az nem is igazán kérdés. Már csupán az árakat nézve sem. A Wein & CO legdrágább osztrákjait böngészve az abszolút csúcson ugyan mást találunk (kvázi egy bikavért), de a 60 és 90 euró között élbolyt már a blaufrankisch uralja. Continue reading “Ünnepi kékfrankos: Takler Szenta-Hegyi 2018”

Villány vs Szekszárd

Hogyan lehet Villányt megkülönböztetni Szekszárdtól? Dél-pannon napsütés kipipálva, dombvidék kipipálva, löszös, meszes talaj kipipálva, rómaiak kipipálva, rácok kipipálva, dunai németek kipipálva, rendszerváltó svábok kipipálva, bordeaux-i fajták kipipálva. Szóval, így nem. Emlékszem, hogy süldőmalac korunkban azt a bölcsességet sütöttük ki, hogy a szekszárdiakban van egy őrölt pirospaprikás, fűszeres jegy. Lehet, hogy volt, de erre mai fejjel már biztosan nem alapoznék. Régen a különbségek is különbek voltak. Continue reading “Villány vs Szekszárd”

Kis primőrszemle: Ruppert, Vylyan, Bock és Duboeuf

Gyorsan tovatűnő ízek, melyekkel nem lehet betelni. Nekem ez jut eszembe, ha az újborra gondolok. Nem is értem a bozsolé-koncepció feletti fanyalgást (ti. hogy a 2000-es években meredeken leesett a Beaujolais Nouveau népszerűsége, manapság gyakorlatilag kötelező elem mentegetőzéssel kezdeni a témában születő írásokat, lásd itt), míg szembe nem jön egy olyan banánaromás, műanyag hatású bor, ami rögtön más megvilágításba helyezi a történetet. Continue reading “Kis primőrszemle: Ruppert, Vylyan, Bock és Duboeuf”

Lepkék préselték – Josep Grau

Nem vertem nagydobra, de néhány évvel ezelőtt elkönyveltem, hogy jók a spanyol borok, de nem annyira jók, mint a franciák. Ez pontosan az a fajta általánosítás, amitől égnek áll a haj, viszont meg tudom magyarázni: abban az igényes olcsó kategóriában, ahol a szürkület beálltával portyázni szoktam, bőséges a spanyol, katalán, baszk, galego usw. kínálat az őshonos fajtákból, hordó nélkül készített, ötletesen csomagolt borokból, ám ezek gyakran megrekednek a csinos, de egysíkú, lineáris, csavartalan joven stílusban. Continue reading “Lepkék préselték – Josep Grau”

Magaslat – Barta Öreg Király

Ha a Gizellánál az összespórolt uzsonnapénz volt az indulótőke és a rakétát a Hold-utazáshoz a szomszéd bérelt garázsában barkácsolták, akkor a Barta Pince űrexpedíciója a NASA tervei alapján, a szövetségi büdzsé támogatásával létrejött mintaprojekt, ahol a körömreszelőt is méretre gyártották. A hasonlat második fele rögtön pontosításra szorul. Ha Elon Musk vagy Jeff Bezos emberi gyengesége nem lenne kínosan nyilvánvaló, akkor egyből SpaceX-et vagy Blue Origint mondtam volna, hiszen Barta Károly mögött nem áll szövetségi büdzsé, és egyik gyerekének sem keresztanyja Ferencz Orsolya Ildikó. Szóval, csak annyit akartam mondani, hogy a Barta Pince is heroikus vállalkozás, de a koncepció, az induló tőke és az üzleti terv megelőzte az első kapavágást. Continue reading “Magaslat – Barta Öreg Király”

Cseh olasz – Gala Hermes Ryzlink Vlašský 2018

Van ami most már örökre kimarad. Legalábbis nem rajtam múlik. A csehekkel is így vagyok. A grúzokkal is majdnem így lettem. Nem ellenzem, de aktívan nem keresem. Van bőven, amit szeretek, inkább azt mélyíteném, szélesíteném, ráadásul, ott van még a megkerülhetetlen tény, hogy a többség minden évben évjáratot vált. A kedvencek legkeményebb magjában is el vagyok adósodva. Melyik volt az utolsó Domaine Alary Estevenas, amit kóstoltam? Vagy Marcel Deiss Engelgarten? Hol helyezkedik el ebben a vágysorrendben egy cseh olaszrizling? Continue reading “Cseh olasz – Gala Hermes Ryzlink Vlašský 2018”