Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Az egyesült államokbeli Fort Benton egy Missouri parti kisváros, amely fénykorát az aranyláz idején élte. 1861-ben a környék geológiai képződményeit vizsgálva két kutató Fort Benton csoport 2. sz. képződmény jelöléssel írt le egy üledékes kőzetet, majd 1926-ban két másik kutató munkájában javaslatot tett a hasonló tulajdonságokkal rendelkező kőzetek egységes elnevezésére bentonit néven. [Vendégposzt következik.]
Az utóbbi idők pezsgő- és champagne-habzsolása után elhibázott ötletnek tűnt proseccókat kóstolni. Féltem, hogy fejben túl sok minden eldőlt már, nehéz lesz a pálya lejtését vízszintbe hozni. Persze, persze pezsgő a prosecco is, de a gyorsérlelt, nagyüzemi változat, hiányzik belőle a metsző él, a kimeridzsi mészkő, a cudar időjárás és főleg a többéves összezártság a seprővel. Ilyen helyzetekben szoktuk számon kérni a körtén az almát és ezzel mindenki pórul jár. Continue reading “Haverok, buli, prosecco”
A Robinson/Johnson-féle Boratlasz magyar újraköltői azt írják, hogy „a bor felszíne és a dugó között elhelyezkedő légtér többé-kevésbé változatlan a palack nagyságától függetlenül, ami azt jelenti, hogy a szabványméretű palackhoz képest feleakkora üvegben egységnyi térfogathoz viszonyítva kétszer annyi oxigén található, az óriáspalackban (amelynek térfogata két palackéval egyenlő) pedig feleannyi. Az adott oxigénmennyiség érlelő hatása sokkal gyorsabban érvényesül emiatt a feleakkora palackban, a szokványosnál nagyobban viszont sokkal lassabban”. Stimmt? Continue reading “Óriáspalackos főnyeremény – Etyeki Kúria Pinot Noir 2016 magnum”
Jancis Robinson közép- és kelet-európai helytartója sajnos egy grafomán időrabló. Lehet, hogy kiválóan ért a borokhoz, de ahogyan és amennyit ír, az minden lehetséges erényét visszamenőleg lenullázza. Rejtély, hogyan köthetett ki egy istállóban Jancis Robinsonnal, aki kóstolási jegyzeteiben a lakonikus semmitmondást fejlesztette tökélyre. Hozzá képest Tamlyn Currin a bemeszkalinozott francia szürrealista költő, akit felkap a tudatfolyam és öt-hat többszörösen összetett mondatnál hamarabb soha nem tesz le. Neki minden aromajegyre van legalább három szinonimája és ugyanennyi gyerekkori emléke. Continue reading “Tündekovácsok kalapálták össze a legjobb magyar bort”
Champagne-ban háromból két fajta nem fehér. A champagne mégsem vörös. Nemhogy nem vörös, de a legutóbbi időkig minden erőfeszítésük arra irányult, hogy még véletlenül se piruljon el. A champagne-iak művészete annak kiaknázásán alapul, hogy bár kék a héj, a lé fehér. Színeződés elhárításban nincs náluk jobb. Így aztán a „betyárból lesz a legjobb pandúr” perverz logikáját követve, ha akarnák, az elszíneződött fehérben is az első sorból rajtolhatnának. Hosszú időn át nem akarták. Continue reading “Pink pezsgő”
A közismert eredetmonda szerint a Monte Amiata hófödte csúcsáról alászállva Ferruccio Biondi Santi, civilben kisvárosi patikus, hozta el a montalcinóiaknak a brunello receptjét. A recept bevált, a Biondi-Santi névből örök nyugdíjra jogosító nemesi cím lett, a brunello pedig befektetési portfólió diverzifikációs eszközzé avanzsált. 2013-ban aztán elhunyt a mitikus Ferruccio unokája, a legendás Franco, és néhány év tipródás után a puhább fából faragott utódok bitcoinra váltották a családi örökséget. A Biondi Santi immár francia kézben, a Piper- és a Charles Heidsieck istállótársaként küzd a luxuspiacon. Continue reading “Biondi Santik és egyéb úri huncutságok”
2021-ben az osztrák borexport értéke minden korábbit felülmúló mértékben, 15,7 százalékkal nőtt. A 29,5 millió eurós növekedésnek köszönhetően összesen 216,8 millió eurós bevételre tettek szert. Mindezt úgy érték el, hogy a mennyiség csupán 3,8 % százalékkal nőtt. Continue reading “Az osztrákok nem bírnak leállni”
Mint a közelmúltban jeleztem, a 2018-as Nobilis Barakonyi Hárslevelű felkerült a Decanter 2021-es „Az év borai” listájára és ez a híradáson túl egyéb kötelezettségeket is rótt rám. Én ugyanis határozottan negatív véleménnyel voltam erről a borról, és az egyszerű híradás helyett szerettem volna újra tesztelni a bort és magamat. Continue reading “Becsületbeli ügy – Tokaj Nobilis Barakonyi Hárslevelű 2018”
A címet a roppant idióta brit sorozattól loptam – Little Britain -, amit valaki valahol Angolkáknak fordított, utólag is elismerésem. Amikor elkezdtem összemazsolázni a mezőnyt, meg sem fordult a fejemben, hogy a fáklyás menetet majd vesszőfutás sprintek fogják megszakítani. Megfizethető spanyolokkal igazából csak egyszer égettem meg magam, annak is van vagy tíz éve: a kezdeti sikerektől elbizakodottan belenyúltam a Decantalo gettónegyedébe – 4-6 eurós borok alig hihető pontszámokkal -, és akkor azért megjegyeztem magamnak, hogy nem mind krémes, ami spanyol (azt már tudtam korábban, hogy a pontos labdával zsonglőrködő tibibácsikkal ajánlatos lenne csínján bánni, mégis felnyergeltem a szopórollert). Continue reading “Spanyolkák”
Ha valami olyan, mint egy olaszrizling, de olasz, ahhoz semmi közöm. Ha olaszrizling és magyar, akkor bezzeg azonnal tapsikolok, mint a csattogós lepke. Mostanában és általában gyakran eszembe jut, hogy a borértéshez szerelem is kell, vagyis vágy. Ameddig az nem támad, addig a kóstolás csak katalóguslapozgatás, kirakatnézés, piszmogás, nem pedig alámerülés, odaadás, koncentráció. Az a bor, amelyik pusztán a palack tartalmával át tud bennünket rántani az első körből a másodikba, tényleg tud valamit. Continue reading “Szerénységre tanít – Nicola Bergaglio Minaia Gavi 2018”
You must be logged in to post a comment.