Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
A szóbanforgó pohárnok Szik Mátyás, sokaknak csak Matyi, örökös sommelier bajnok, a magyar bor egyik arca és manökenje. A Winelovers Top 100 kiadványt lapozgatva tűnt fel, hogy neki sikerült a ritka bravúr: egyszerre fog egeret kint s bent, azaz egyik kezével bort házasít, a másikkal aranyérmet oszt magának. Continue reading “Lelkük rajta – SZM Sommelier Red 2018”
Visszhangkamrámban régóta verik a tamtamot, hogy a nadapi csodarabbi ismét nagyot alkotott. És valóban, ez egy zöld levelibéka a varangyok teadélutánján: elegáns, nagyvilági jelenség a kisvárosi kávézóban, ahol az Omnia zaccot kanalazva Párizsban hiszik magukat. Continue reading “Így is lehet? – Szentesi Kétii Érintés 2018”
Jól hangzik, de vajon igaz-e. E sorok írásakor még egy hét választ el a teszttől, amelytől azt remélem, hogy közelebb visz a válaszhoz. Annyi egypontnullás teszt után – értsd: 1 borvidék, 12 bor, állítsuk sorrendbe – talán megbocsátható, ha ez most koncepciós lesz. Nem a sauvignon blanc-nál tűnt fel először, de ott aztán ordított, hogy a hazai piacon, fehérborban, bealkonyult a nemzetközi fajtáknak. Nem mintha hozzáférésem lenne bármilyen kimutatáshoz vagy rendszeresen végigkóstolnám a magyar kínálatot, csak azt látom, hogy az általam frekventált borkereskedésekből eltűntek a drágább chardonnay-k, sauvignon blanc-ok, rajnai rizlingek. Continue reading “Minden bornemzetet a maga fajtái tettek naggyá, de idegenek sohasem”
Nem én vagyok az egyetlen, akinek revelációt jelentettek az új rezsimben készült Barta-borok, és ezek Ujvári Vivien tehetségét dicsérik. Mivel a Sabar főborászával, Földi Bálinttal beszélőviszonyban vagyok, tudom, hogy Ujvári Vivien közeli barátja és ami a borászati felfogást illeti, elvtársa. Azt is tőle tudom, hogy valójában földiek, az Ujvári család borai a Szent György-hegyen készülnek. Continue reading “Champagne buborék nélkül – Ujvári Szent György-hegyi Olaszrizling 2019”
Utálom a kattintásvadászatot, mértékkel használom. Szóval, a címben Picasso helyett Modiglianinak kellene szerepelnie. Az előbbi ugyanis a kavicsnők és a lapátarcú hasábok mestere volt, utóbbinak minden ecsetvonása érzéki és muzikális. Csak hát az egyik a folklór része, a festészet Beethovenje, a másik alig ismert, legfeljebb a festészet Fauréja. Ennyi pontosítás után jöhetnek a borok. Continue reading “A botritisz Picassója – Figula olaszrizlingek”
Nemrég valahogy a szemem elé került egy régi gomijjós teszt, ahol a szerző arra panaszkodott, hogy a kóstolt sauvignon blanc-okból hiányzik a fajtajelleg. Én igazán megengedőnek gondolom magam ami a lehetségességet illeti, de erre azért felkaptam a fejem. Már hogyan hiányozhatna egy sauvignon blanc-ból a fajtajelleg, amikor minden második fehérborban megvan bármilyen fajtából készült is? Continue reading “Elfelejtett fajták múzeuma – sauvignon blanc”
Most azt képzelem, hogy két nagy fehér fajtánk van, a kéknyelű és a juhfark. Amíg le nem bukunk, ebben a hitben élek. Egyelőre nincs okom az aggodalomra, jól vettük az akadályt az új évjárattal. A 2020-as kéknyelűek is szépek, már amennyire ebből a félősen konzervatív merítésből következtetni lehet. A bátorság határát a beszerzés mindenkori logisztikai és financiális korlátai jelölik ki, esetemben ez három palacknál, két forrásnál és 11 ezer forintnál állt meg. Continue reading “Hálás egynemű – Kéknyelű 2020”
Szerettem volna szeretni. Hiszen szép a címkéje. Meg nem is olcsó. És natúrbor. Mint ilyen pátyolgatásra szorul. Én legalábbis derekasan küzdök, hogy mértékkel, de mégiscsak pozitívan diszkrimináljam. Egyrészt, mert a világ tágas és ez engem örömmel tölt el, és ha tovább tágul, ez újabb ok az örömre. Másrészt, mert él bennem egy olyan homályos sejtés, hogy minél több dolognak tudunk örülni, annál jobb nekünk. Vannak dolgok persze, amiket csak tanulás útján lehet megszeretni, de ez a befektetés többnyire megtérül. Continue reading “Nem mind jó, ami rossz – Páger Kékfrankos 2020 (kénmentes)”
Amikor robbant a hír, hogy nagy a magyar siker, akkor az egyik lobogókkal felpántlikázott kiskirályfi, aki név szerint szerepelt a hírekben, merthogy megjárta London városát és elhozott egy pálmát, a Kreinbacher Prestige Brut volt. Mondjuk, az állam nem esett le a hír hallatán: aranyat, minimum, nyer minden évben, viszont apropóként kapóra jött, hogy a hozzánk látogató MBTBD és UPHE házaspárokat egy társas feladvánnyal szórakoztassuk. Molnár B. Tamás legendás savbarát és buborékfogyasztó, és jobban belegondolva, tulajdonképpen mindannyian átestünk már a saját pezsgőfordulatunkon. Continue reading “A jó buborék – Kreinbacher Prestige Brut”
A teszt előtt próbáltam összecsipegetni valamit az évjáratról, sok értelme nem volt. Úgy látszik, Provence-ban is a burgundi meg bordeaux-i sablont használják: vesszőfutás volt az egész vegetációs periódus, de augusztus végén varázsütésre minden jóra fordult, az évjárat kiszabadult a gonosz mostoha fogságából és világszép királylányként pozícionálta magát újra. A meseszerű elemeket lehántva annyit sikerült leszűrnöm, hogy míg 2019-ben az elhízás fenyegetett, addig 2020-ban a véznaság. Continue reading “Rozé deluxe 2021”
You must be logged in to post a comment.