Az ellenállhatatlanul dögös furmint

Tamlyn Currin (fotó: circleofwinewriters.org)

Véget ért a kalandozások kora, a furmint révbe ért. Magyar borászok dobjátok el a vésőt és a kalapácsot, a furmint már készen van. Sudár alakját Tamlyn Currin öntötte ércnél maradandóbb ódába. Hogy pontosan milyen és mitől olyan, amilyen, ezek annyira földhözragadt részletkérdések, melyekre ostobaság lenne költőtől várni a választ. Ahogy Gertrude Stein mondaná: a furmint az furmint az furmint az furmint. Continue reading “Az ellenállhatatlanul dögös furmint”

Felfedezlek, Beaujolais! I. rész

Villié-Morgon falucska, Morgon cru szíve. Fotó: Németi Zoltán

Miért éppen Beaujolais? Alföldi Merlot már járt itt előttem, de nem vennék rá mérget, hogy kettőnkön kívül akad még borkedvelő ebben az országban, akiben valaha is felmerült, hogy éppen erre a perifériákon kívül eső francia borvidékre szervezzen nyaralást – pláne, hogy Burgundia a szomszédban van, oda sem bonyolultabb eljutni. Continue reading “Felfedezlek, Beaujolais! I. rész”

Váratlan vendégség – Fekete Pince, Csopak

Csopaki szőlők (fotó: http://csopaki.hu)

Mivel a GM megszűnésével ez a poszt is eltűnt az éterben, és a 2017-es Csopaki Kódex-borokról írott posztjaim nehezen értelmezhetőek nélküle, ezért kivételesen az újraközlés mellett döntöttem.

Nagy ritkán megesik velem, hogy elindulunk valahová, de fogalmam sincs, hol kötünk ki. Az ilyen eltévedések ritkán ütnek ki jól, és idült control freakként a legkevésbé sem rajongok a meglepetésekért. Néha azonban jó irányban szaladunk túl a kiszámíthatón, beindul valami sajátos láncreakció, átszakad a téridő szövete, és a nyúlüreg szebbik végén lyukadunk ki. Continue reading “Váratlan vendégség – Fekete Pince, Csopak”

Egy korty Toszkána – Villa Pillo “Cingalino” Rosso di Toscana 2017

Meg nem mondtam volna megkóstolva, hogy kétharmad merlot és egyharmad cabernet franc. Chiantiszerű – mi ez, ha nem a terroár lenyomata? Némi gumi az illatban, az is jellegzetes. Lendületes savú, moderált alkoholú (pedig 13%), de inkább teltkarcsú, mint vékony. Olaszosan tanninos is, kellemesen rusztikus. A fa ügyesen tesz hozzá, mintha csak öreg vagy nagy hordó lenne, pedig mennyire nem (másodtöltés és francia barrik). Tetszik, jó inni, hozza a toszkán hangulatot is, 5 pont (85/100). A hiperek 1500 forintos chiantijain határozottan túlmutat. Vétel: nincs túlkínálat itthon a műfajban, ha hasonlót keresnék és biztosra akarnék menni, újra kiadnám érte a 2900 forintot (Culinaris). Egyébiránt kissé drága.

 

 

 

Ki állítja meg az olaszokat?

Nem a dűlő-szöszölés és a presztízs, hanem a fajta és a stílus adja el a bort. Mára mindenki kijárta a bor általánost, és senki nem akarja harmadszor újraolvasni a kötelező olvasmányokat. A fogyasztó kíváncsibb, mint valaha. Többek között ez derül ki abból az interjúból, amit a ’The Buyer’ készített Peter McAtamney-vel, a Wine Business Solutions igazgatójával.  Continue reading “Ki állítja meg az olaszokat?”