Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Tudja isten, mi okból, de Chablis Burgundiához tartozik, ami földrajzilag éppen olyan abszurd, mintha Légli Géza arra ébredne, hogy villányi borász lett belőle. Chablis közelebb esik Champagne-alsóhoz, mint Burgundia-felsőhöz, ám történelmileg ennél fontosabb, hogy Párizs sincs messze, ráadásul víziúton megközelíthető. Continue reading “Burgundia mostohatestvére – Chablis”
Osztrákéknál nagyot megy a gelber muskateller, nálunk valahogy megye kettő, keleti csoport. Inkább szánalmas, mint vicces századszor is leírni, hogy ittam egyszer egy nagyon jó sárgamuskotályt, az 1995-ös Alana-Tokajt (tudja valaki, mi lett a sorsuk?). És hogy a szánalmasságot tetézzem, számomra máig rejtély, hogy Tokajban miért nem színezik vele a furmintot, hárslevelűt. Continue reading “Réz kivágva – Györgykovács Sárgamuskotály 2019”
Mostanában jó volt a lapjárás, egyre másra kóstoltam monumentális külföldi borokat. A sok katarzisnak aztán a magyar borok itták meg a levét: fájóan kidomborodott a kontraszt. Ahogy Voltaire mondta: jónak a tökéletes a mortál enemije, és ezek a magyarok sokszor nem is voltak igazán jók. Ebből a késő őszi meghasonlásból rázott fel a két Györgykovács. Continue reading “Hogyan tud aludni? Tudja egyáltalán, mihez adja a nevét?”
Feltételezem, hogy a 2018-as átütő sikere miatt került ilyen gyorsan piacra a 2019-es. Régebben előszeretettel ostoroztam a magyar borászatokat, hogy a legjobbakból is hiányzik a konzisztencia, aztán megtanultam becsülni azokat a borokat, amelyek az évjáratokkal együtt hullámoznak, és ez kihúzta alólam az igazságosztó sámlit. Így most csak annyit mondhatok, hogy vagy az időjárás vagy a kismillió egyéb változó változása hozta magával, de markáns lett a kontraszt. Aki a 2018-ast szerette, nem biztos, hogy a 2019-esbe is bele fog habarodni. Az előbbinél az édes oldalra lendült ki az inga, ennél a szárazra. Continue reading “Nehéz örökség – St. Andrea Áldás Egri Bikavér 2019”
5-6 évvel ezelőtt indexre tettem a Kovács Nimród-borokat, mert az erjesztett szőlőlevet mindig jobban szerettem a borban pácolt tölgyfánál. Látva azonban a nemzetközi és hazai versenyeken elért sikereket, fokozódott a nyomás, hogy egy mintavétel erejéig feloldjam a bojkottot. Az áttörést végül az hozta meg, hogy a Decanter magyar mellékletében felbukkant az alig 6 eurós Dixie, amit Oz Clarke 93 pontra értékelt. Continue reading “A kutya ugat, a karaván halad – Kovács Nimród Winery Dixie 2019”
Nem én vagyok az egyetlen, akinek revelációt jelentettek az új rezsimben készült Barta-borok, és ezek Ujvári Vivien tehetségét dicsérik. Mivel a Sabar főborászával, Földi Bálinttal beszélőviszonyban vagyok, tudom, hogy Ujvári Vivien közeli barátja és ami a borászati felfogást illeti, elvtársa. Azt is tőle tudom, hogy valójában földiek, az Ujvári család borai a Szent György-hegyen készülnek. Continue reading “Champagne buborék nélkül – Ujvári Szent György-hegyi Olaszrizling 2019”
Utálom a kattintásvadászatot, mértékkel használom. Szóval, a címben Picasso helyett Modiglianinak kellene szerepelnie. Az előbbi ugyanis a kavicsnők és a lapátarcú hasábok mestere volt, utóbbinak minden ecsetvonása érzéki és muzikális. Csak hát az egyik a folklór része, a festészet Beethovenje, a másik alig ismert, legfeljebb a festészet Fauréja. Ennyi pontosítás után jöhetnek a borok. Continue reading “A botritisz Picassója – Figula olaszrizlingek”
Az éghajlatváltozásnak nincs nagyobb nyertese, mint Németország (a Norvégiához hasonló startupokkal most ne foglalkozzunk). 1984-ben fordult elő utoljára, hogy éretlen szőlőt szüreteltek. A 21. századi német borász rémálmaiban már az ecetes rothadás a főszereplő, amit a meleg és a csapadék találkozása hív életre. 2014-ben még egyszer utoljára megrezdült a léc, azóta viszont minden évjárat messze átlagon felüli hőösszeget hozott, és öt év alatt háromszor hirdettek jahrhundertjahrgangot (2015, 2018 és 2019). Continue reading “Hány évszázad évjárata fér el egy évtized felében?”
A cím teljes átverés, de nem szánt szándékkal. Szerintem, helyesen, lose-lose lenne, de amíg a win-win úgy-ahogy gyökeret vert a magyarban, addig ellentéte az angolban sem. És merem remélni, hogy a két üzleti fél – a Lidl és Vidáék – úgy érzik, hogy kölcsönösen jól jártak. A Lidl oldaláról ezt könnyebb elképzelni, a borászat és a borfogyasztó oldaláról annál nehezebb. Continue reading “Win-win – Vida Estve 2019”
Ha jól számolom, akkor hat évbe telt, hogy a csopaki terroirista frakció belakja a Kódexet. Mondjuk, nem kizárt, hogy 2019-ben az időjárás is küldött egy kis hátszelet. Mindenesetre, most először sikerült a teljes érettséget és dinamizmust az előírt alacsony alkoholszint mellett egyöntetűen megvalósítani. A szabályzat már nem nehezítő tényező, pusztán jelzi, hogy hol húzódik a táncparkett határa. A produkció maga felszabadult és magával ragadó. Continue reading “When the gyümölcs go marching in – Csopaki Kódex 2019”
You must be logged in to post a comment.