Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Sándor Mérész seems to have hit upon the right formula for producing more than decent chardonnay in Hungary. Though the summer of 2017 could be described as a series of heatwaves this wine shows no signs of stress or overripeness. In fact, the balance is well-nigh perfect and the intensity cannot be faulted either. Continue reading “Masterwork of a lesser master – Etyeki Kúria Chardonnay 2017”
A legjobb a magyar rozéban, hogy ritkán drága. Ami jó, azért sem kell mélyebben a zsebbe nyúlni, mint a jobb esetben is csupán felejthető átlagért, és manapság már szerencsére találni termelőt, aki túllépett a műanyag, Gabi fogkrém ízű technoboron.
Elkent szájú kékfrankos drukkerek, végre valaminek örülhettek. Látszólag szimpla eset: egy acéltartályos, majdnem primőr, balatoni kékfrankos. De elég beleszagolni, és kiderül, hogy a fogantatás egyszerűsége nem készíthet fel a születés nagyszerűségére. Continue reading “Így is lehetne? – Szent Donát Liebling Kékfrankos 2018”
Bár volt időszak, amikor úgy tűnt, hogy Robert Parker ördögi tervét valóra váltva Michel Rolland visszafordíthatatlanul globalizálja és uniformizálja a borvilágot, én ritkán találkoztam az általa készített vagy a receptjét követő borokkal. Van azonban egy olyan bor, amelyet magyarországi megjelenése óta ismerek, színtiszta Michel Rolland termék és óriási utat járt be. Continue reading “Osztályelső – Clos de los Siete 2015”
Though there might have been a time when the prospect of Michel Rolland carrying out Robert Parker’s diabolic plans to globalize and homogenize the world of wine seemed real I for one have hardly ever tasted wines made by him or made to conform to his recipe. However there is one wine that has his name written all over it and I’ve been following ever since it was first introduced in Hungary. This wine not only has made an incredible turnaround but seems to improve with every vintage. Continue reading “Blackberry meets umami – Clos de los Siete 2015”
Magában túl sok, de itt megtalálta a helyét. Lehet, hogy nem St. Andreáék az elsők, akiknek eszébe jutott, hogy a kékszőlők muskotályával (a.k.a. turán) fel lehetne hízlalni a vörösborok gyümölcsösségét, de én még nem hallottam más próbálkozásról. Continue reading “Powered by turán – St. Andrea Akutyafáját 2017 és 2018”
Az alapok, 1500 forint környéke. Négy vörösből két felejthető, egy korrekt és egy lenyűgöző – ez még talán jobb is találati aránynak, mint ahogy általában sikerül kifognom. Continue reading “Borok a hiperből – Bodri, Kovács és Lánya, Günzer”
Ha az ember valamit megszeret, az kissé olyan, mintha nevére is venné. Kritikusnak nem szerencsés állapot, ugyanakkor fontos jelzés, hogy maradt még benne gyúlékony anyag. A 2016-os Sabar Olaszrizlinget annyira szerettem, hogy egyrészt kartonszám fogyasztottam, másrészt féltettem: rosszul esett volna, ha rosszat olvasok/hallok róla. A 2017-es megengedi, hogy a féltésből kicsomagoljam magam. Continue reading “Házi kedvenc – Sabar Olaszrizling Birtokbor 2017”
When you fall in love with something it’s a bit like adopting it. Not the best stance for a critic but I have comforted myself by the thought that it’s a sign of still being passionate about wine. I loved the 2016 Sabar Olaszrizling so much that not only have I emptied at least a dozen bottles over the last 18 months but I have also got protective about it: I was frightened by the idea that some people might diss it. The 2017 lets me out from this self-imposed cage of affection. Continue reading “Pet – Sabar Olaszrizling Birtokbor 2017”
Két magyar syrah. Vagy inkább egy shiraz és egy turán. Az első persze úgy is van elneveze – a szőlőfajta újvilági stílusban elkészített változatait takaró nevén –, na de a második… Continue reading “Borok a hiperből – villányi és mátrai syrah”
You must be logged in to post a comment.