Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Figuláék nagyot mennek. Hiába vagyok ideológiailag a Csopaki Kódex-kör elkötelezett szekértolója, és hiába ítélem el elméleti síkon a botritiszt, a Figula-borok fokról-fokra megfőztek. A pofozógép a Sáfránkert volt, arra mindig lehetett hivatkozni a ló túloldalaként – a 2019-essel ezt az érvet is kihúzták alólunk. Most azonban jöjjön az alapbor, minden borászat becsületének alapköve. Continue reading “Ha nem romlott el, ne javítsd meg – Figula Olaszrizling 2020”
Papíron minden fasza, ráadásul, jó helyről kapott ajánlólevelet. Az eredmény mégis – vagy éppen ezért – inkább lelombozó, mint felvillanyozó. A promóban röpködnek a varázsigék: a borász és családja elhivatott, hisznek a helyben, tenyésztik a mangalicát, sütik a kenyeret, organikusan futtatják a szőlőt, finomseprőn érlelik a bort. A pohárba azonban csak egy átlagos reduktív olaszrizling került. Continue reading “Plasztiktigris – Martinus Olaszrizling 2020”
Andrew Jefford különös figura. Egy lelkész elsőszülött fia és könyörtelen fűzfapoéta. Ugyanakkor a Decanter World Wine Awards versenyigazgatója, a címhez méltó tapasztalattal, továbbá lankadatlan rovatgazda, akin nem fog a fásulás. Continue reading “Messziről jött szájak”
Nem szeretnék papagájként szajkózni, de idén talán egyszer még belefér: Földi Bálint remek borokat készít. Három néven is és persze nem kizárólag. Continue reading “2 buddies + Anti OR18”
A dűlőválogatást mint elvet úgy-ahogy értem, mint jelenséget cinizmussal figyelem. Az könnyen érhető, hogy aki több fekvésben is ugyanazt a fajtát termeszti, és az egyik parcellája rendszeresen felülmúlja a többit, akkor azt idővel megtanulja becsülni, és felhagy azzal, hogy összeházasítsa más parcellák gyengébb termésével. „Ez a legjobb borom”, mondja, a címkére ráírja a dűlő nevét és árat emel. Mivel eredetileg ez a dűlő sem kapott különleges bánásmódot, a különleges minőséget a terület egyedi adottságainak tulajdonítja. „Természeti csoda”, gondolja magában. De mi járhat annak a fejében, aki nem egy és nem két dűlő termését palackozza külön, hanem az összeset? Continue reading “Dűlőburjánzás – Figula Dűlő Szint”
A Figula Sóskút kiváló bor, remek olaszrizling és a dűlőválogatottak között jó vételnek számít a maga 3750 forintos árával. Az annyi, mint 500 Ft/dl. Ebből a kétliteres Nyári Ödön Olaszrizlingből – a botritisz itt is alapfelszereltség! – 90 forintra jön ki egy deci. Tudnék mondani még egy-két termékkategóriát, ahol jól jönne ez az ötös osztó. Continue reading “A best buy fölött mi van? – Nyári Ödön Olaszrizling 2018”
A karantén kezdete óta másodszor tartottunk három helyszínes körkapcsolást, ezúttal négy borral. Két fehéret és két vöröset, két Figulát és két Jásdit kóstoltunk. Az erőviszonyok egyáltalán nem voltak kiegyensúlyozottak: fehérben 6:0-ra nyert a Figula Sóskút, vörösben 6:0-ra a Jásdi Ranolder. Continue reading “Puritánok kíméljenek! – Figula Sóskút Olaszrizling 2018”
Saját borbaráti körömben gyakorlatilag senki nem iszik tokaji szárazakat. Az utóbbi egy évtizedben én is inkább csak kötelességtudatból szondázgattam a mezőnyt: annyira mély volt a szakadék az olvasható presztízs és az én értékítéletem között, hogy szinte minden évben eljött a pillanat, amikor elfogott a kétely és győzött a kíváncsiság. Egészen mostanáig ezek a próbák csak bebetonozták az előítéleteimet. Continue reading “Nem délibáb – tokaji száraz zárlat”
2018 papíron nem tűnt egy évszázad évjáratának, fehérben, legalábbis egészen biztosan. A tartós nyári meleg, a lerövidült vegetációs időszak általában túlsúlyos, tunya, nemritkán megkeseredett borokat ígér. Az általam eddig kóstolt 2018-asok azonban kimondottan vonzónak és életvidámnak tűntek. Ennek tükrében a 2018-as Csopaki Kódex borokat felhőtlen derűlátással vártam. A Kódex szabályzat által megkövetelt alacsony alkohol eleve nem hagy teret az eltunyulásnak, más kérdés, hogy a sótlanságot sem zárja ki. Continue reading “Szomorú lecsengés – Csopaki Kódex 2018”
2018 on paper looked anything but promising for great whites. A rather short growing season coupled with sustained summer heat is usually a recipe for disaster, resulting in flabby, bland, sometimes tart wines. However, the handful of 2018s I have tasted so far seemed charming and inviting. So, I approached the 2018 Csopak Kódex wines with a cautiously optimistic mindset. With the moderate alcohol stipulated in the Kódex regulations heavy and heady were out of the question but that still left the door open to dullness. Continue reading “Unhappy end – Csopaki Kódex 2018”
You must be logged in to post a comment.