Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Túl régóta látom és túl közelről nézem a témát ahhoz, hogy a pontok valamilyen könnyen beazonosítható alakzatba rendeződjenek. A magyar riesling olyan, mint a magyar riesling, nagy ritkán azonban egy német is eszünkbe juthat róla. A termelők lankadatlan lelkesedésének köszönhetően a mezőny gyarapodik, a színvonal emelkedik, a fejlődés nem látványos, de töretlen. Azt pl. bátran ki merem jelenteni, hogy a magyar chardonnay bajnoksághoz képest ez már majdnem a Bundesliga.
Az ember egy hasonlítgató állat, sőt, talán az állatok is hasonlítgató lények, vagyis a figyelmük a változásra, a különbségekre van kihegyezve. Ezzel a fontoskodó okoskodással csak azt akartam felvezetni, hogy nekem betegesen nehezemre esik elfogadni bármilyen eltérést az etalonnak számító borvidék-fajta párosok stílusától, azaz minden más borvidékről származó bor sikerét attól teszem függővé, hogy mennyire hasonlít az „eredetire”. Champagne az egyik legjobb példa, de a német riesling is ilyen – minden más borvidék „rajnai rizlingjét” abban a koordináta-rendszerben helyezem el, ahol ők az origó. És hát sem az elzászi, sem a wachaui, sem a pannonhalmi „nem olyan”. A józan eszem azt mondja, hogy éppen az lenne furcsa, ha olyan lenne, mégis rendszeresen ott kötök ki, hogy “jó, jó, de azért nem egy moseli vagy pfalzi riesling”.
Hosszú időn át annyira szárnyszegett volt a magyar rajnai rizling-mezőny, hogy a lusta fogyasztónak elég volt három betűt megjegyeznie: PAP. Nem mondom, hogy kitört a magyar riesling-forradalom, de a verseny kétségtelenül kiéleződött, és úgy tűnik, hogy az Apátságból Főapátsággá előléptetett pannonhalmiak rieslingjét letaszították a trónról, sőt, a dobogóról is. A sors különös fintora, hogy a trónfosztók közül kettőt is Liptai Zsolt melengetett a keblén. Continue reading “Trónfosztás”
A magyar borászok megtanultak sauvignon blanc-t készíteni. A lényeg ennyiben összefoglalható, de könnyebb lesz a lelkiismeretem, ha rákommentelhetek. Szóval, privátban azért annyit hozzátennék, hogy a megállapítás igazából csak erre a szűk merítésre igaz, ami aligha pontos leképezése a nagyátlagnak. Másodszor, az a gyanúm, hogy borászati szempontból nem sok fajta lehet, ami ilyen könnyen adja magát, én legalábbis szökőévenként, ha találkozom selejtes sauvignon blanc-nal. Harmadszor, egy hívatlan vendég is beesett a partira és a SB-galaxis határait jelentősen kitágította.
Régebben a francia terroirsuttogók csodafegyverének, akarom mondani, szemérmetlen hasbaakasztásnak tartottam a két perccel éjfél előtt megjavult évjáratokat. Aztán egyre gyakrabban hallottam borászoktól, hogy az évjárat minősége mégis csak az utolsó két héten áll vagy bukik, és hátrébb vontam az agarakat. 2022-ben Németországban is megtörtént a nehezen magyarázható csoda: a nyár emberemlékezet óta nem tapasztalt hőséget és aszályt hozott, a borok mégis üdék, illatosak, kiegyensúlyozottak. Continue reading “Riesling 2022”
Az üzemszerű működés nem erősségünk és ezúttal is szégyenletes késésben vagyunk a nyári/őszi best buy-ajánlóval. A malmok azért őrölgetnek, noteszszinten már gömbölyödik a mezőny. Az ex-PAP (aktuálisan PFA) rajnaijának kijárna lassan egy életmű-díj, nincs még egy bor, ami ennyiszer ugrotta meg az ajánlási küszöböt. Elég sok magyart, még több németet kóstoltam az elmúlt hónapokban, így nyugodtan mondhatom, hogy továbbra sincs jobb tipp, ha széles körben kapható stabilan rieslinges rajnaira vágyunk. Continue reading “Magyar klasszikus – Pannonhalmi Főapátság Rajnai Rizling 2022”
Annyit dicsértem már a Priorokat, hogy ezúttal inkább eltekintek a nagy megfejtésektől, meg bigpikcsörbe keretezéstől. Nemes egyszerűséggel endorszálom (copyright by Márton Gulyás, a hajmeresztő anglicizmusok posztmodern nemtője). Akinek ez mond valamit: nem a 2019-es örökségét, hanem a 2020-asét viszi tovább. Continue reading “Elkapták a fonalat – Pannonhalmi Főapátság Prior 2021”
Engem nem csak szlogenszinten gyönyörködtet a változatosság, ezért rühellem az unalmas társalgások vészkijáratát: melyik a kedvenc akármid? Ha nem vagyok sarokba szorítva, akkor viszont waterboarding nélkül is könnyen bevallom, hogy a rieslinget minden más fehér fajtánál jobban szeretem. Így aztán nekem a magyar honosítási kísérletek közül a syrah és a rajnai rizling kudarcok fájnak a legjobban. A syrah-ról jobb nem is beszélni – majd akkor térjünk vissza rá, ha a Gróf Buttler 2.0 bebootolt a Nagy-Egeden. Na, de miért olyan sok a se-hal-se-hús rajnai rizling?! OK, értem én, hogy meleg van nálunk, meg a folyóvágta meredek katlan is hiánycikk, de a tisztességes kudarchoz elég lenne az acéltartály + némi maradékcukor. Mink mégis a hordót erőltetjük. Continue reading “Óvakodj a drágábbtól! – rajnai rizlingek”
A tipikusság fordulatom óta minden egész eltörött, minden láng csak műfajokban lobban, kiestem a mátrixból, kizáródtam a nagy ponthálózatból. Ha nagyon muszáj, összekamuzok valami pontszámot, ami jelzi, hogy a legjobb portugieser hogyan viszonyulhat a legjobb merlot-hoz – az egyiket már kóstoltam, a másikat soha nem fogom -, de ezt magam sem tudom komolyan venni. Continue reading “19-re lapot – Pannonhalmi Főapátság rajnaiak”
A röghözkötöttség bálványozásának korában minimum műveletlenségnek hat beismerni, hogy én egy rieslingtől alapvetően azt várom, hogy olyan legyen, mint a németek. Mentségemre szóljon, rengeteg magyar rieslinget kóstoltam, amelynek sajátos arcberendezkedése, kizárásos alapon, a hely szellemének kézügyetlenségét tükrözi (a borász általában mossa kezeit, hiszen ő nemcsak kézműves, de tétlen is). A „reduktív, ropogós, csapott teáskanálnyi maradékcukorral kerekítve” nem tűnik bonyolult receptnek, itthon mégis kevesen követik. A Pannonhalmi Főapátság rieslingjei szerencsére németül beszélnek, és ehhez képest részletkérdés, hogy milyen az akcentusuk. Continue reading “Az utánzás burkolt szerelmi vallomás – Pannonhalmi Főapátság rieslingek”
You must be logged in to post a comment.