Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Tamlyn Currin az egzaltált költőnő újra megfejtette a furmintot. Szerintem nem is rosszul. De ennél fontosabb, hogy nem vagyunk egyedül. Amitől sokan tartottak, vagyishogy nem szabad Tokaj sorsát egyetlen fajtához kötni, mert mi van, ha máshol is elkezdenek jó furmintokat készíteni, abban már benne vagyunk. A furmint nemzetközivé lett. De legalábbis k.u.k. Continue reading “A furmint-monopólium megtörése”
Amikor 300 ezer palack van a pincédben, 83 tételnyi eltérés kerekítési hibának tűnhet. De amikor a leltárhiány Romanée-Conti kaliberű borokból áll össze, akkor azonnal tárcsázod a rendőrséget. A párizsi La Tour d’Argent étterem pontosan ebben a helyzetben találta magát – a hiány becsült értéke 1,5 millió euró. Soha nem jártam a La Tour d’Argent-ben és nem valószínű, hogy valaha kitolják elém zsúrkocsin a nyolckilós borlapot, a helyszín valamennyire mégis ismerős, mivel én is láttam a Pixar Ratatouille, azaz magyarosan L’ecsó című rajzfilmjét. Continue reading “Lecsaptak a L’ecsóban”
Az őszinte, kőkemény borkritikáról, ami elválasztja a szart a májtól, régen leszoktam. Ahogy öregebb lettem, a tapasztalat elhomályosította a tisztánlátásomat, és az én nyelvemről soha nem is gördült olyan természetes eleganciával a ’szar’, mint Műtanninnak. Ettől még maradt bennem nosztalgia a gonzóbb idők iránt, amikor még fullba nyomtuk a punkot. Tegnap apámtól azt a házi feladatot kaptam, hogy a Lidl olasz hetek keretében beharangozott névtelen olcsóságokból ajánljak valamit, ami nem egyenes ágon lefolyó. Continue reading “Az olcsón edukáltak”
Andrew Jefford a januári Decanterben egy egész oldalon át taglalja, hogy Elzászban járva miért vett egy komplett szett hülye poharat és miért használja azóta is. Ez a zöldszárú, tömpe korcs az elzászi hagyomány fosszilis része, ami mai szemmel éppen olyan elavult és szánalmas, mint egy Zaporozsec egy Mazda MX-5 mellett. Jefford mégis rákívánt, kifizette, haza vitte és most meg is magyarázza, hogy miért ebből iszik egy Riedel Superleggiero vagy egy Zalto Denk’Art helyett. Continue reading “Jefford a sznobokat alázza”
Jancis Robinson leplezetlen csalódottsággal kérdezi: “Lehet, hogy visszalendült az inga és megint jönnek a nagy vörösek?” A legújabb felmérések szerint a kritikusok céhe hiába tépi a száját legalább két évtizede, az emberek alapvetően kényeztetésre vágynak, nem tesztkérdésekre és elektrosokkra. Hiába nyomják a bormászterek fullba az edukációt, és népszerűsítik a helyi hősöket, a gyakorlatban a kutyát sem érdekli, hogy független kereskedők félhomályos üzleteiben milyen kisszériás kincsek rejlenek soha-nem-hallott borvidékekről. Continue reading “Pfuj, teszed le azonnal azt a testes, bársonyos vörösbort!”
A saját nemzedékem előtt álló egyik legnagyobb marketing feladat annak megértetése a fiatalokkal, hogy mi nem a kénköves pokol felé taszigáljuk a Földet, hanem elhoztuk nekik a mediterrán nyarat ősszel. Amíg nem sikerül áttörést elérnünk, addig kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy a többségük apokaliptikus jelként fogja értékelni, hogy idén, különböző időjárási anomáliák miatt, 60 éves mélypontra zuhant a bortermelés. Az iszapszemű öreg ráják viszont, akik a visszaesésben is meglátják a negatív növekedést, örömmel fogják nyugtázni, hogy így enyhülhet a csökkenő borfogyasztás miatt kialakult túltermelési válság. Continue reading “Jókor jött mélypont – 60 éve nem volt ilyen alacsony a globális bortermelés”
A feleségemnek nagyon határozott elképzelése van arról, hogy miként lehet a hordóból származó tannint a szőlőből származótól megkülönböztetni. Szerinte a fatannin egy sávban, a nyelv közepén érzékelhető, szemben a szőlőtanninnal, ami egyenletesen oszlik el a fogínytől a szájpadlásig. Nem ez lenne az első eset, amikor igaza van, de én ezt a különbséget nem érzékelem olyan tisztán, mint ő, márpedig tudvalevő, hogy az ilyen színvakságszerű fogyaték a kisebbségi komplexus melegágya. Continue reading “Mivel cserzed a szádat?”
Robert Joseph, alias az Ördög Ügyvédje, 28 könyv szerzője és közel 10 éve egy dél-francia borászat társtulajdonosa. A nem éppen fantáziadús nevű Le Grand Noir 62 országban 3,8 millió palack bort értékesít, így minden okunk megvan feltételezni, hogy Joseph rabló/pandúrként töviről hegyire ismeri az iparágat. És most arra vállalkozott, hogy irgalmas szamaritánusként megosztja a világgal, hogy mi a teendő, ha drágábban akarjuk eladni a borunkat. Continue reading “Szeretnél árat emelni?”
Amióta beleverték a fejembe, hogy amikor ingyen kínálnak valamit, akkor én vagyok az áru, gyanakvással méregetek minden win-winnek mondott helyzetet. És nem lepődnék meg, ha itt is lenne egy bazi nagy kétajtós szekrény beépített csontvázzal, csak nekem még nem szúrt szemet. Szóval, úgy tűnik, hogy a modern – posztmodern? premodern? paleo? – szőlészet és borászat merő költségcsökkentés és közben a természetet is mintha hájjal kenegetnék. Nem kell gyomirtózni, műtrágyázni, permetezni, nem kell kapálni, szántani, nem kell hordót, fajélesztőt vagy enzimet vásárolni. Vannak persze másfajta költségek, ökörszarv, cickafark, kamilla, méhhotel, madárodú, betontartály, amfora, napelem, villanypásztor és a többi, de a rezsicsökkentés – hosszabb távon – így is garantált. Continue reading “Ne kapálj, ne gazolj, mentsd a bolygót, mentsd a szőlőt!”
Az újdonsült master of wine megtapasztalta, hogy milyen az Égei-tenger partján vizespohárból, tét nélkül, saját örömére bort inni. A misztikus egyesüléssel záródó útirajz és tömörített fejlődésregény szűk szakmai körökben heves bólogatást és szapora kalaplengetést váltott ki. Aki legalább középszinten bírja az angolt, ne kéresse magát, olvassa el az eredeti szöveget (másokhoz hasonlóan, én is nehezen térek napirendre afölött, hogy lengyel létére, Bonkowski irodalmi szinten ír angolul). Continue reading “Bor a lakatlan szigeten”