Category: külföldi

Chateauneuf-du-Pape, ha esik, ha fúj

~ Alföldi Merlot

Innen már érdemes visszaszámlálni. És ezt valószínűleg rendszerint meg is teszik. Amíg a 100 távoli cél, addig könnyű a 95 pontokkal dobálózni. Amikor a 100 szórványos észlelésből átmegy rendszeresen fészkelőbe, akkor a megkülönböztetés igénye erősebbé, a besorolás pontosabbá válik. Ahol a 98 és a 99 nem légüres tér, hanem sűrűn lakott kolónia, ahol a 100 pontos nem képzelt lény, hanem kézzel fogható, polcról leemelhető, ott a nagyon jó és a tökéletes között szélesre nyílik az olló. Ami más populációkban következmények nélkül kiosztott 93, azt itt több tucat 94-es és 95-ös nyomja lefelé. Ezt okoskodtam ki a chateauneuf-du-pape kóstolónk lecsengéseként. Continue reading “Chateauneuf-du-Pape, ha esik, ha fúj” →

Mindig az a jó bor, ami neked ízlik – mencía update

~ Alföldi Merlot

 

Az alapképlet roppant egyszerű volt: érdekelt, hogy a két szürreálisan felpontozott olcsó mencía mire képes az itthon is kapható régi motorossal szemben. A sötét ősz és a még sötétebb tél idején találtam ki magamnak ezt a közepesen olcsó játékot: a DWWA bokaszalagrendes boraiból rendelgettem, többnyire azzal az agendával, hogy összemérjem őket a bevált kedvenceimmel. A tanulmányi trippek rendszerint azzal végződtek, hogy maradtam a bevált kedvencnél. Ez nem azt jelenti, hogy okosabb vagyok, mint egy ötödikes, inkább arról lehet szó, hogy az ízlés szolipszizmus csapdájából én sem tudok kitörni: mindig az a jó bor, ami nekem ízlik. Continue reading “Mindig az a jó bor, ami neked ízlik – mencía update” →

Lesz még nyár – Bardos Verdejo 2020

~ Alföldi Merlot

Ha létezik fajta, amely joggal mondhatja el magáról, hogy a semmiből jött és szerzetesi türelemmel kivárta a sorát, akkor az a verdejo. A ma legnépszerűbb spanyol fehér Afrikából származik, a mozarabok hozták magukkal és már a 11. században feltűnt Ruedában. Illetve fel nem tűnt, mert a kutyát sem érdekelte, a borvidék – ahogy a szomszédai, Toro, Ribera del Duero – vörösboros volt. Esélyt akkor kapott, amikor a filoxéra megnyomta a reset-et, ám közel egy évszázadon át oxidált, erősített, sherry-szerű borokat készítettek belőle. A ma ismert üde, ropogós gyümölcsbomba horizontális géntranszferrel jött létre: a riojai óriás, a Marques de Riscal a hetvenes években azzal bízta meg Émile Peynaud-t, hogy varázsoljon valami frisset a nyárra ruedai verdejo alapon.  Continue reading “Lesz még nyár – Bardos Verdejo 2020” →

A leforrázott búvár – érett rioják

~ Alföldi Merlot

Amióta az első Búvár zsebkönyveket megkaptam, bennem mindig nagy lángon lobogott a gyűjtőszenvedély. Hatéves korom óta katalogizálok, rangsorokat állítok fel, mérlegelem az elérhetőséget, és persze álmodozom arról, hogy milyen lenne, ha az elérhetetlen is az enyém lenne. A borokat, sajnos, úgy gyűjtöm, hogy nem keletkezik látható gyűjtemény, de katalógus az van, sőt, nyilvános, és valamilyen szinten ez az én Búvár zsebkönyvem. Continue reading “A leforrázott búvár – érett rioják” →

Egy maréknyi euróért – Rhone-i túlélőcsomag

~ Alföldi Merlot

Egyetlen eredetvédelmi körzetet sem ismerek jobban, mint azt, amelyik a borkereskedések „növekvő ársorrendben” listájának első és harmadik oldala közé esik. Amikor ez így először megfogalmazódott bennem, azt gondoltam, hogy erősen önkritikus, szánalmat keltő állítás, aztán, hogy a fene se tudja. Lehet a szükségből erényt kovácsolni, borban az olcsó meglepően csábító terep. Continue reading “Egy maréknyi euróért – Rhone-i túlélőcsomag” →

Szép idegen – Soalheiro Alvarinho 2019

~ Alföldi Merlot

Gyorsan essünk át a legkínzóbb kérdésen: hogy hívják ezt a bort? Szolejrú álvárinnyú, azt hiszem, nagyjából így helyes a kiejtés. És akkor maradt még egy zavaró momentum: miért írják rá, hogy ’Vinho Verde’? Nos, ezt hívják szerves fejlődésnek, vagyis mai fejjel érthetetlen. A vinho verde ugyanis egy bortípus – „zöld bor” szó szerint, valójában inkább „újbor” -, amiből aztán lett egy eredetvédelmi körzet, ahol már nem feltétlenül vinho verdét készítenek. Jobb, ha nem megyünk bele. A lényeg, hogy ez egy albariño, csak a határ másik oldaláról (amúgy tényleg néhány száz méterre Spanyolországtól), és a Soalheiro a fajta legelismertebb művelője Portugáliában. Continue reading “Szép idegen – Soalheiro Alvarinho 2019” →

Vizsgaszint – Perrin Réserve Cotes du Rhone 2018

~ Alföldi Merlot

Ahogy a forint mélyrepülése egyre nagyobb versenyelőnyhöz juttatja a magyar borokat, és a járvány egyre jobban összetereli a gemenci szarvasokat, úgy súlyosbodnak az érvek a hazaira váltás vagy csak maradás mellett. De ahogy engem bottal sem lehet visszakergetni a franciától a magyar sajthoz, a spanyoltól a magyar sonkához, úgy a dél-róni borokat sem tudom magyarokkal kiváltani. Ilyen nincs nálunk, és amúgy máshol sem. Continue reading “Vizsgaszint – Perrin Réserve Cotes du Rhone 2018” →

Hűvösvölgyi ásványvíz – Whispering Angel és tsai

~ Alföldi Merlot

Elnézést kérek azoktól a százezrektől, akik kezüket tördelve várták, hogy valaki megnyugtassa őket: idén is érdemes lesz Whispering Angellel megoldani a medenceparti hidratálást. Nemcsak az én hibám, hogy a nyugtató szóval átcsúsztam az őszbe (a magyar kontingens csak valamikor július közepén futott be). A viccet félretéve, már tavaly is ámulva bámultam, hogy a magyar piac újgazdag szegmense milyen sebességgel szippantja fel az instagrambarát státuszszimbólumot.   Continue reading “Hűvösvölgyi ásványvíz – Whispering Angel és tsai” →

Az utolsó nemzetközi playboy – Rodriguez de Vera Serie Limitada 2015

~ Alföldi Merlot

Azt hittem, az ilyen boroknak már bealkonyult, de mint a mellékelt ábra mutatja, valahol messze délen, örökös napsütésben skáláznak még a szirének. És elcsábultam én is. Nem lenne egyszerű kiporciózni, hogy ebben mekkora szerepet játszott a nosztalgia trip, a szerotonin-fröccs, illetve a műélvezet. Continue reading “Az utolsó nemzetközi playboy – Rodriguez de Vera Serie Limitada 2015” →

Savszimfóniák – Van Volxem 2018

~ Alföldi Merlot

Ha csak egyetlen német borászatot nevezhetnék meg kedvencemként, akkor kettőt mondanék: Leitz és Van Volxem. Ebből a Leitz a konszolidáltabb vonal, a Van Volxem a TVR. A Van Volxem specialitása, hogy akkor is csontszáraz borokat készítettek, amikor az még nem volt divat. A minőség két pilléren nyugszik: ősöreg tőkék (átoltatlanok is) és a Bitburger sörgyárat is birtokló Roman Niewodniczański elszántsága, hogy a mitikus Scharzhofbergből és társaiból a maximumot hozza ki. Niewodniczański vezetése alatt – a főborász Dominik Völk – sikert sikerre halmoznak, 2012-ben a Falstaff, 2018-ban a Vinum választotta meg az „Év borászának”. Continue reading “Savszimfóniák – Van Volxem 2018” →