Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Azt hittem, az ilyen boroknak már bealkonyult, de mint a mellékelt ábra mutatja, valahol messze délen, örökös napsütésben skáláznak még a szirének. És elcsábultam én is. Nem lenne egyszerű kiporciózni, hogy ebben mekkora szerepet játszott a nosztalgia trip, a szerotonin-fröccs, illetve a műélvezet. Continue reading “Az utolsó nemzetközi playboy – Rodriguez de Vera Serie Limitada 2015”
Ha csak egyetlen német borászatot nevezhetnék meg kedvencemként, akkor kettőt mondanék: Leitz és Van Volxem. Ebből a Leitz a konszolidáltabb vonal, a Van Volxem a TVR. A Van Volxem specialitása, hogy akkor is csontszáraz borokat készítettek, amikor az még nem volt divat. A minőség két pilléren nyugszik: ősöreg tőkék (átoltatlanok is) és a Bitburger sörgyárat is birtokló Roman Niewodniczański elszántsága, hogy a mitikus Scharzhofbergből és társaiból a maximumot hozza ki. Niewodniczański vezetése alatt – a főborász Dominik Völk – sikert sikerre halmoznak, 2012-ben a Falstaff, 2018-ban a Vinum választotta meg az „Év borászának”. Continue reading “Savszimfóniák – Van Volxem 2018”
A tökéletes sláger. A fülbemászó dallamtapasztó. Frickin awesome, ahogy az amerikai mondja, és jóval körülményesebben, a német kereskedő: „Was für ein Gutswein, was für ein Trinkspaß, was für ein Niveau!” Continue reading “Mamma Mia! – Weinhof Herrenberg Loch Riesling 2018”
Nem is olyan régen még reális forgatókönyvnek tűnt, hogy a bársonyos hangú, ausztrál behemót, a shiraz kiszorítja, felfalja a tikszaros, reszelős és vézna syrah-t. Aztán fordult a kocka, az elhízásra hajlamos, sziruposan édes, egyszerre gyomorkeserűt és portóit idéző invazív alfaj elvesztette divatdiktátori szerepét, és ma már éppen annyira snassznak számít, mint a vajas, pattogatott kukoricás chardonnay. A trendforduló látványos jele, hogy Ausztráliában is megjelentek a syrah-k címkén és palackban. De ehhez – sok egyéb tényező mellett – az is kellett, hogy az észak-róniak kiganézzák a baromfiudvart, és a nagy apellációk peremkerületeiből is megbízhatóan jó és megfizethető borokat készítsenek. Continue reading “Kisokos – Syrah d’Ogier 2017”
A koronavírus durván alávágott a champagne-forgalomnak: a januártól májusig tartó időszakban 32 százalékos a visszaesés tavalyhoz képest, és az év egészére 1,7 milliárd eurós kiesést prognosztizálnak. Az ünnepek és fesztiválok elmaradása, a turizmus megroppanása és a gazdasági válság miatt úgy kalkulálnak, hogy az év végére 100 millió beragadt palack porosodik majd a pincékben. A válság súlyosságát jelzi, hogy egy hónappal a szüret előtt a termelők és a felvásárlók még nem tudtak megegyezni az idei hozam nagyságáról (a termelők 100 q/ha-t szeretnének, a felvásárlók 60-70-et). Continue reading “Ingyen champagne”
Intenzív, légies és elegáns – állítólag ez a tömör leírása a legjobb 2019-es német rieslingeknek. Újabb forró nyár, újabb meleg évjárat, amiben eltér 2018-tól, az az alacsonyabb hozam, a magasabb extrakt és a valamivel ércesebb savak. Az édesek és a száraz csúcsok a legszebb reményekre jogosítanak, az alapoknál ellenben van némi kockázat: a súlygyarapodás árát nemritkán precizitásban és könnyedségben fizették meg. Continue reading “Riesling 2019: jobb, mint 2018?”
Amióta először kóstoltam Manni Nössing borait, azóta foglalkoztat a zöldszilváni. A mai német boruniverzumban legfeljebb történelmi érdekességnek, jobb esetben a riesling egyik holdjának tűnik. Ám a huszadik század első felében még ez volt Németország legnépszerűbb fajtája, és csak a hetvenes években taszította le a trónról a Müller-Thurgau. Mindkét fajta vastagon érintett a német bor lejáratásában: fő alkotóelemei voltak a hajdani exportslágernek, a Liebfraumilch-nek, ami máig mérgezi a német bor hírét. Continue reading “A szegény ember rieslingje – zöldszilváni”
Lassan nekem is kezd leesni a tantusz, hogy napjaink multifunkcionális bordói fajtája a malbec. Lehet, hogy a cabernet-k és a merlot szexepíljét csak a megszokás koptatta el, és eredetileg hasonlóan meggyőző és csábító volt a fellépésük, de ki emlékszik rá? Én biztosan nem. A malbec nagy előnye, hogy eléggé ismerős ahhoz, hogy fusson a meglévő operációs rendszer alatt, mégis eléggé újszerű, hogy kiváltsa a felfedezés izgalmát. Lehet belőle tekintélyt parancsoló bullmasztiffokat tenyészteni éppen úgy, mint pajkos, agilis foxikat. Egy dolog nem változik: az aromák intenzitásában mindig a versenytársai előtt jár. Continue reading “Szexi svájcibicska – Bodega de Arte Claroscuro Malbec 2017”
Az eredeti terv az volt, hogy 2018-as magyar és német rieslingeket kóstolunk vakon. Csakhogy elcsúszott a szinkron a beszerzésben, aztán szétcsúszott a zsűri előjegyzési naptára, így végül családi kettesben kóstoltunk. Nem mindig vakon, nem egy napon, ráadásul, szakaszosan. Az egész palackos, prolongált és csetmentes kóstolásnak viszont megvan az az előnye, hogy ha meglátom a címkét, hetekkel később is felmondom a kóstolási jegyzetet. Continue reading “Riesling vs Rajnai 2018”
Egy dél-róni kóstolóhoz egyeztettük a mezőnyt, amikor borgyűjtő barátom megpendítette, hogy egy közös ismerősünk szerint a legjobb dél-róni sem versenyezhet egy közepes észak-rónival. Ez első hallásra inkább kiskamaszos nagyotmondásnak, mint megfontolásra méltó állításnak tűnt. Második hallásra is, végül mégis úgy döntöttem, hogy egyrészt vakteszt a tudás anyja, másrészt elvan a gyerek, ha játszik – azaz miért is ne, tegyünk egy próbát! Continue reading “Észak Dél ellen”
You must be logged in to post a comment.