
Ludányi Balázsról először Losonci Bálinttól hallottam, és a sajtóban ill. a zuhanyhíradóban azóta elejtett infómorzsák mind azt látszanak igazolni, hogy jó szemmel szúrta ki az ifjú tehetséget. Ez a bora is akkora, hogy beszakad alatta az asztal. Continue reading “A fal adja a másikat – Centurio Fáy-Domb Hárslevelű 2021”
Baráti, sőt, családi körömben a Kősziklás kultpince. Én nem vagyok született rajongója ennek a kendőzetlen reduktív stílusnak, de az évek folyamán meggyőztek, hogy ebben a műfajban itthon ők diktálják a tempót. A müller-thurgau, amit ők megbocsáthatatlan módon rizlingszilváninak hívnak – az EU-ban 2008 óta nem használható ez a név -, kiváló fajta, a 



Milyen a St. Andrea ma? Magam is alig akarom elhinni, de 18 évvel a
A Liverpool berámolt hetet, nekem is illene magasan kezdeni a hetet. Pláne, hogy egyéb okokból el voltam tiltva a betűvetéstől, miközben a mintavételezés zavartalanul haladt és torlódott az anyag. A folyóügyeken belül is kiemelt jelentőségű volt a felsőpulyai Lakompakon realizált nagyvak parti. Szűkebb körben, a nyilvánosság teljes kizárásával tavaly már teszteltük ezt a társasjátékot, és az annyira jól sikerült – értsd: meghökkentőre -, hogy idén új helyszínen és bővített stábbal megismételtük.
Néhány évvel ezelőtt egy vörös Loliense a súlycsoportjához tartozó villányiak ellen csúnyán cserben hagyott, azóta kerültem a pincét. A gyanakvás falán csak a rozé tudott rést ütni, egyébként úgy könyveltem el Konyáriékat, hogy kétezeröt fölött tőlük bármi túl nagy kockázat. Aztán támadt egy olyan ötletem, hogy borbaráti körben tarthatnánk „nagyviziteket”, valahogy úgy, mint 
You must be logged in to post a comment.